Ha nem is túl sűrűn, de előfordult már, hogy privát közegben mérnök úrnak szólítottak. Nem vettem zokon, bár nem is örültem neki túlzottan. Velem is előfordult már, hogy a társasházban lévő idős úriembert ügyvéd úrnak szólítottam, a tanárnő, doktornő megszólításokról már nem is beszélve.
Pedig nem helyes. A mérnök, az ügyvéd, a tanár, a doktor… ezek a foglalkozásaink. Oké, hétköznaponként napi 8-10-16 órában űzzük az ipart, de akkor is, a tevékenység csak része az életünknek. Ennél sokkal többek vagyunk. Apák, anyák. Amatőr festők, írók. Hobbikertészek. Horgászok. Szakácsok. Gourmandok. Társaságban jó cimborák. Sportemberek. Vagy egyszerűen csak beszélgetőpartnerek. Lusta, vagy szenvedélyes szeretők. Ezek mind mi vagyunk és hiba lenne egy embert pusztán csak a foglalkozásával megcímezni. Amikor van nevünk is, amely mindezt jelenti egyben. Még akkor is, ha az időnként csak annyi, hogy Dönci.