Flór

A mai nap során két levél is érkezett a közös képviselőnktől. Minden kommentár nélkül.

Hivatalos értesítés az önkormányzattól

BP-5B/005/00181-4/2015 SZ. HIRDETMÉNY
ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSBAN HOZOTT DÖNTÉS MEGHOZATALÁRÓL
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény (továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Kormányrendeletben foglaltak alapján az alábbi döntés meghozataláról értesítem az érintett ügyfeleket:
Ügy tárgya: Budapest XVIII. ker. Flór Ferenc utca útépítés engedélyezési ügye, építési engedély
A döntés iktatási száma: BP-5B/005/00181-3/2015
Engedélyes megnevezése: Budapest XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata 1184 Budapest, Üllői út 400.
Érintettek: 2004. évi CXL tv. 15. § (3) bekezdése alapján
Az eljáró hatóság döntése az érintett ügyfelek számára a Budapest Főváros Kormányhivatala V. kerületi Hivatala Közlekedéshatósági Osztályán (1138 Budapest, Váci út 174.) az ügyintézőnél hivatali ügyfélfogadási időben – előzetesen egyeztetett időpontban – megtekinthető.
Ügyintéző neve, elérhetősége: Bacsinszky György tel.: 465-3889
Az ügymenetre, valamint az irányadó jogszabályokra vonatkozóan tájékoztatás a www.kormanyhivatal.hu honlapon található. A döntést a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik napon kell közöltnek tekinteni. Ellene jogorvoslattal élni a döntés közlésétől számított 15 napon belül lehet.
Kifüggesztés napja: 2015. március 27.
Levétel napja: 2015. április 11.
Budapest, 2015. március 19.
dr. Nagy Júlia hivatalvezető megbízásából: Udvardy János sk. osztályvezető

Nem hivatalos tájékoztatás

…felvettük a kapcsolatot a XVIII. Önkormányzat képviseletében Galgóczi Zoltán Alpolgármester Úrral telefonon, aki arról tájékoztatott, hogy az Önkormányzatnak a közeljövőben pénzügyi források hiányában nincs lehetősége a jelenleg engedélyezési eljárás alatt lévő beruházás megvalósítására.
A beruházás elmondása alapján csak a csapadékvíz elvezető és szikkasztó-derítő rendszer szakaszos létesítése után valósulhat meg, amely önmagában egy több száz milliós beruházás, és ezután kerülhet kialakításra a tervezett szilárd útburkolat kialakítása elsősorban pályázati pénzek függvényében.
A tervezetek elmondása szerint találkozni fognak az ott élők elképzeléseivel, tekintettel arra,hogy sétáló részt és utcát és nem autó utat terveznek építeni. A pontos műszaki tartalomról és a beruházás részleteiről kérem várjuk meg a hivatalos állásfoglalást, és a műszaki iroda tájékoztatását a további találgatások elkerülése végett.

Galgóczi Zoltán Alpolgármester Úr a témával kapcsolatban 2015.05.04. 18:00 órai kezdettel a Brassó utcai általános iskolában lakossági fórumot tart, melyre lehetőségeihez mérten igyekszik valamennyi érintettet meghívóban tájékoztatni.

A XVIII. Önkormányzat Műszaki irodája, a témában pontos állásfoglalást és egy előzetes tájékoztató anyag megküldését ígérte, melyet kézhezvételt követően meg fogok küldeni az Önök részére is.

Tehát május 4, lakossági fórum.

Hogy nekem mi a véleményem? Az, hogy ez egy aljas és sunyi módszer. Engedélyeztetni akarják az útépítést. Van rá 15 napunk, hogy hivatalosan fellebezzünk. Erre jönnek ilyen maszatolással, hogy “jajjaj, emberek, de nekünk nincs is rá pénzünk, soha nem is lesz, mi valójában nem is akarjuk ezt az utat kiépíteni”. Nem? Akkor mi a f@sznak kell most engedélyeztetni? Engedélyeztessétek akkor, ha majd lesz rá pénzetek.

Aztán ez:
tekintettel arra,hogy sétáló részt és utcát és nem autó utat terveznek építeni
De hát most is ez van!! És működik. Semmi értelme nem lenne milliárdokat beleölni, hogy ugyanaz a funkcionalitás maradjon.

Végül, igen, lakossági fórum. Remek. Ki lehet adni a dühöt. Elméletileg kaphatunk tájékoztatást is. Remek. De mikor? Május 4-én. Három hét múlva. Mikor függesztették ki a döntést? Március 27. Meddig lehet fellebezni? 15 nap. Cseszhetem az egészet, ha nekem majd május 4-én mondják el a frankót.

8 Comments

  1. Izé, most látom, hogy elkavarodtam a határidők között. Tehát fellebezni nem a kifüggesztéstől számított 15 napon belül lehet, hanem a döntéshozataltól számított 15 napon belül.

    • Nem csodálom, mert én azon gondolkodtam, miközben olvastam a hivatalos levelet, hogy hogyan képesek olyan szöveget összerakni, amiben csak egy-két sornyi információ van, mégis egy egész oldalt elfoglal. Rémisztő…

      • Van abban információ, csak vogon nyelven. (Ha tényleg meg szeretnéd tekinteni a dokumentumot az V. kerben lévő irodában, akkor ezek a kódok kellenének hozzá.)

  2. Vagy én vagyok a figyelmetlen vagy az első levélben gyakorlatilag nem volt benne az amiért létrejött, vagyis maga a döntés. Pedig kétszer is elolvastam. Utálom ezt a “vogon” nyelvet ahogy te nevezed. :)

  3. Az első irat csak arról szól, hogy hivatalosan is megszületett a döntés. Ha kiváncsi vagy rá, akkor menj be az V. kerületbe.

  4. A döntést a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik napon kell közöltnek tekinteni.
    jogorvoslattal élni a döntés közlésétől számított 15 napon belül lehet.

    ez a lényeg

    tisztelettel

  5. Aki a döntés ellen fellebbezni akarsz, menj be az önkormányzathoz, nézd meg a határozatot, (esetleg kérj egy másolatot), és április 27-ig nyújts be (a határozatban leírtak alapján) a fellebbezést. A május 4-i lakossági fórum idejére a fellebbezési határidő már eltelik.

  6. Fogy a kerületben a csatornázási munka, úgy látszik kell még pénz a Mészáros és Mészáros Kft feneketlen zsebébe.

Leave a Reply to dobisan Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading