Olvasgatok

Mind a francia, mind a mexikói csapatot a legszigorúbb védekező taktikára utasíthatták az edzők, mert a középkezdés után mindkét csapat otthagyta a labdát, és rohant hátra a saját kapujához. Colstokot vettek elő, a tizenhatos vonala mentén kimérték azt a helyet, melyet az edző meghatározott számukra, és nem voltak hajlandók elmozdulni onnan.
A labda a mérkőzés végéig ott feküdt a középkörben anélkül, hogy bárki is hozzáért volna, mindkét oldalról egy-egy ügyeletes hátvéd figyelte látcsővel, hogy szükség esetén riassza társait. A bíró eleinte próbálta akcióra bírni a csapatokat, de látva, hogy hiábavaló, felhagyott vele, és leült ultizni a két partjelzővel. Ötvenezer néző feszült csendje követte, mikor kezében három kis pirossal megkontrázta ellenfele negyvenszáz ultimóját.
A mérkőzés, mint gondolni lehet, gól nélküli döntetlennel végződött, Paprikás elismerően bólogatott:
– Ez a két csapat játssza jelenleg a legkorszerűbb futballt a világon. Nekünk még nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy utolérjük őket.

Moldova György: A börtönválogatott

3 Comments

  1. Nem vagyok formában, 9 szó kellett, mire rájöttem honnan az idézet. És 5 szó után még azon gondolkodtam, volt-e most francia mexikói meccs?

  2. Ej, ej. Pedig Moldova pusztán a H. Kovács történetekért is megérdemli a halhatatlanságot.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading