Ma délután ugrottam neki a házi szervernek. Már elég régóta azt jelzi ki, hogy a diszk alrendszerben az egyik tükör féloldalas, azzal meg nem lehet viccelni. Első körben azt kellett megnéznem, hogy tényleg elromlott-e a diszk. (Ez ugye házi szerver, itt nem az a cél, hogy új diszket adjunk el az ügyfélnek.) (Csak vicceltem.) A feladat persze nem is annyira egyszerű. Már csak a diszk beazonosításai is fogós volt, nyomkodhattam én a HP ACU-ban SSA-ban a ledkigyújtogató gombot, ha a diszkek nem külön házban voltak. Én meg csúszkáltam fejlámpával a fejemen az extra mini szerverszobában. Mindegy, végül meglett a renitens diszk és eljutottam odáig, hogy a SCSI kártya a boot után ugyan recovery-t akar csinálni, de rögtön utána jön egy log full üzenet, amelytől elszégyenli magát és abbahagyja. Ekkor hívtam fel mindentudó kollégámat telefonos szaktanácsadásért. Kaptam is egy jó tippet: lépjek be a _gép_ biosába, keressem ott a logtörlési lehetőséget. Mert ugye addig a SCSI biosban kerestem. És tényleg: a gép biosában beállítottam, hogy a következő indulásnál törölje a logbejegyzéseket, erre szépen el is indult az autorecovery és még most is fut, ha valami más megint meg nem ijesztette. (Csak egy apró nüansz: az SSA azt jelzi ki, hogy a diszknek kampec, halott, mint a kék norvég – miközben a SCSI bios azt mondja, hogy ez egy egészen jó képességű diszk, csak a tükröt kell összeragasztania. Kíváncsi vagyok, holnap reggelre melyikük győz.)

Csakhogy.

Amíg a szervert szerelgettem, a laptopomat kint hagytam a teraszon. A kettőhúszba be volt dugva, a hibernálás ilyenkor le van tiltva, maximum szunyókálni mehet el. (A mázlista.) Meglökdöstem az egeret, erre a képernyő úgy csinált, mintha feléledne, majd meggondolta magát. A gép innentől semmi noszogatásra nem reagált. Megpróbáltam kikapcsolni, erre bánatosan elkezdett két rövideket pittyegni. Akkumulátor ki, majd vissza. Ugyanúgy pittyegett. Újabb telefon a mindentudó kollégának. F1! Nála volt net, utánanézett, majd jött a verdikt: memória. De hogyan? – ütközem meg. Egy órája ott pihent a laptop az asztalon, még csak a közelében sem járt senki. No, mindegy, gép szétszed, memóriák kiszed, varázsnézéssel megbűvöl, visszarak… gép pöccre indul.
Ilyen nagyjából nincs.

És akkor arról már nem is merek beszélni, hogy a tegnapelőtti fűnyírójavításnál halálra keresett egyik alátétet ma megtaláltam az emeleti közlekedőben, a földön. Nem merek beszélni róla, mert félek, hogy végképp átszakad a világ szövete.