Már ébredéskor sejthettem volna, hogy kár volt még az ágyból is kimásznom. Rossz alvási periódusban csörgött az óra és ma kivételesen fel sem rúghattam. Lebotorkáltam, gyorsított reggeli rutinfeladatok, félóra múlva már araszoltam is a dokinőhöz a bedugult M5-ön. A verekedős időben mentem, és verekedni is kellett. Végül éppen befértem az időre hívottak előtt. (Mert az első ember késett.) A dokinő, annak örömére, hogy egy éve nem látott, hozzám vágott egy Trónok Harca méretű beutalóköteget, bearanyozva a következő 30 napom reggeleit. Különösen a 24 órás pisigyűjtés tetszik.
Telefon. Email ellenőrzés. Azt írja a Telenor, hogy azonnal fizessem be a csekkeket, különben lelövik a kutyámat. De milyen csekkeket?!
Hazafelé beugrottam a kertészetbe, mert éppen megint nagy kertmérnökösködés folyik. (Kinyírtam. Megírom.) Tegnap jött favágó és kikapott négy fenyőfát, melyek már elég szépen megindultak a ház felé. Most viszont van egy jó nagy szabad placc az udvaron és mielőtt Viktor stadiont építene rá, gondoltam, kialakítok egy közösségi teret, növényekkel, virágokkal. A gáz az, hogy a fenyők miatt savanyú a talaj, oda akármi nem megy. Fenyőt nem akartam, akkor meg maradtak a rododendronok, azaleák. Vettem is egy kupaccal, aztán már itthon olvastam utána, hogyan is kell ezeket gondozni. Háát, izé. Ahogy Nej mondta, gratulálok, vettél néhány hisztis menyasszonyt. De megoldom. Majd. Egyelőre áznak az esőben és az jó nekik.
Hazaértem, kipakoltam, átöltöztem. Kávé. Mert reggel elmaradt. Aztán éppen nekiálltam ebédet készíteni, amikor jött a telefon, hogy most. Azonnal. Sürgős. A címet majd megtudom. Félkész ebéd vissza a hűtőbe. Annyi időt kaptam, hogy Főnök közben még előkeríti Kollégát, mert ketten megyünk. Elindultam az emeletre átöltözni. A lépcsőn kapott el a csengő. Á, hülye fantomcsengő. Aztán mégis kimentem, mert várok csomagot és ha nem veszem át, akkor el kell mennem a Postára és az a pokol előcsarnoka. Csomag nem volt, két, szélesen vigyorgó gázszerelő viszont igen. Jöttek gázórát cserélni. Mert már lejárt. Az óra.
– Mennyi ideig tart? – sikítottam.
– 15 perc.
– Jöjjenek.
Talán nem hív vissza addig a Főnök. Kicserélték. Az órát. Az egyik hapsi még morgott, hogy ez a régi óra repedt és ez neki nem tetszik, de villámgyorsan kirugdostam őket az udvarról. Átöltözés. Telefon. Legalább megvan a cím.
Munka után haza. Postaládában üzenet: csomagom jött, menjek be érte a postára. Gyehenna. Viszont ott voltak a postaládában a Telenor csekkek is. Nem rossz tempó: előbb küldik a felszólítást, és csak utána a csekket. Félkész ebéd sütőbe. Terasz. Pohár bor. Levelek. Munkahelyen kérdezik, miért annyi időt regisztráltam, amennyit. Mert annyi volt, b@zdmeg. Ugyanez udvariasan megírva. Ebéd elkészült. És még csak este hét. Vacsi közben levél a munkahelyről. Holnap megbeszélés. Fontos. Sürgős. Előtte feltétlenül olvassam el a rendszertervet. Aztán megjött a terv is. 525 oldal. Aha. Akkor ma estére sem kell más programot szerveznem.
Közben eleredt az eső, de szerencsére a teraszra nem vágott be. Gyorsan kirugdostam az azaleákat az esőbe, de közben hozzáértem a lámpabúrához, és valahogy olyan szerencsétlenül, hogy egyből le is esett. Ott álltam az esőben, a víz csorgott a hajamról, a kezemben egy sáros azalea, előttem lefittyedve lógott a lámpabúra, és megállapítottam, hogy ma tényleg nem lett volna szabad kimásznom az ágyból.