Nemrég vicceltem vele, hogy a cserszömörcéink hamarosan idegenforgalmi látványosságok lesznek.
Jelentem, megtörtént.

Van valami tájékozódási verseny az erdőben.

Először csak az tűnt fel, hogy két turista megállt és nézegették a hirtelen zavarbajövő cserjét. (Egy kicsit bordóbb is lett.)
– Látod, ilyenkor elönti egy kis melegség a szívemet – szóltam oda Nejnek – Amikor emberek erre járnak és örülnek valami szépnek.

Aztán egyre többen jöttek és mindenki körbeszaglászta a cserszömörcét. Akkor lett gyanús, amikor feltűnt, hogy papír van náluk, és vadul jegyzetelnek valamiket a bokor mellett.

From MiVanVelem
From MiVanVelem

Amikor éppen nem volt ott senki, megnéztem, van-e valami speciális jel a környéken. Nem volt. Ezek szerint a versenyzők papírján valami olyasmi szerepelhet, hogy “menjetek végig a Flór utcán és a vége felé találtok egy gyönyörű, bordó növényt, számoljátok meg a bugáit és írjátok fel a lapra”.

Éppen négy hapsi álldogállt és számolta a bugákat, amikor kettő másik elfutott mellettük.
– Tájfutók – szólalt meg az egyik, de valami mélységes utálattal a hangjában.

Közben kihallgattam az egyik csoportot.
– 21-es ellenőrző pont – mondta egy nő.
– Van nálatok centi? – kérdezte egy hapsi.
– Minek? Majd megsaccoljuk – jött a válasz.

Ah, az én bokrom. Az én kicsi bokrom. Még emlékszem, amikor csak gyökérként ápolgattam, majd elültettem. Emlékszem az első bimbóira, bugáira. Mintha ma lett volna. Most meg milyen híres növény lett belőle. Én kicsi bokrom.