Problémamegoldós nap

Winston Wolfe vagyok. Problémákat oldok meg.

Az úgy kezdődött, hogy Nej túl közel ment el a teraszlámpa mellett, emiatt a búrából kitört egy darab. De olyan szerencsétlenül, hogy a gömb aljában lévő peremből is tört ki rész, így a búra már nem maradt meg az oszlop tetején. Ez nem csak azért baj, mert innentől nem világít a lámpa, hanem azért is, mert rettenetesen snassz, ahogy beázás ellen rá van húzva a csonkra egy centrumos szatyor.
Szombaton felkerekedtünk lámpabúrát venni. Égen-földön nem volt.
Internet. Itt találtam egy webboltot, elméletileg volt megfelelő méretű búra, csak éppen azt nem adták meg sehol, hogy mekkora a gömb alján lévő perem átmérője. Így meg nem szeretek rendelni. Kijön a futár (fizikai bolt nincs, nem lehet előtte megnézni a cuccot), ideadja a két dobozt, felmarkolja a zsét, aztán szevasz. Még kipróbálni sem tudom, mert ezerrel szakad az eső. Utána meg futhatok a tíz rongy után, ha nem jó.

Majdnem így is történt. Kijött a futár, átadta a búrákat, elvette a pénzt. Szerencsére éppen nem esett, megkértem, várja már meg, amíg felpróbálom. Nylonszatyor le, búra… hát, nem. Vagy öt centivel szélesebb volt a búra pereme, mint az oszlopé, ahová be kellett volna fogatni. Mondtam is a futárnak, hogy izé, baj van. Bejött, nézegette, aztán nekiálltunk befaragni. A lényeg, hogy valamikor a nyolcvanas években volt egy csomó GMK, akik ilyen vasoszlopokat öntöttek, aztán mindegyik tönkrement és ma már képtelenség ilyen méretű üvegbúrákat kapni. Marad az, hogy az egész oszlopot kell cserélni, vagy hákolni: a műanyag búrákhoz van egy kicsi műanyag illesztőmodul, ezt kell valahogy rávarázsolni a meglévő fém oszlopra. Mázli volt, hogy a hapi nem csak futár volt, hanem szerelő is, aki már egy csomó hasonló esettel találkozott, odaállt és mondta, mit csináljak, időnként megfogott ezt-azt. Az is mázli volt, hogy az oszlop felsö tízcentis részét olyan könnyedén le tudtuk szedni, mintha ma rakták volna fel és egy csepp vizet sem látott volna a csavar. Az illesztéssel már nem volt ilyen mákunk, a fém öntvény belsejéből körbe le kellett reszelni olyan 1 millimétert, de látszott, hogy jó lesz, így érzékeny búcsút vettem a hapsitól és folytattam a barkácsolást. Háát, az az 1 milliméter körbereszelése nem volt akármilyen szívás, különösen, mert csak egy darab háromszögletű reszelőm volt, azzal meg eléggé kihívásos a kör reszelése, de összejött. Illesztőmodul fel, égő be, búra fel, villany be, lámpa világít. Győztünk.
Csakhogy.
A régi búra átlátszó üveg volt. Amit rendeltem, az meg aranyszínű műanyag. Ráadásul a mellette lévő lámpán szintén átlátszó üveg van, és a leszedett közdarab miatt az egyik lámpa immár 10 centivel alacsonyabb is. Búrából kettőt rendeltem (legyen egy tartalékban is), de most átgondoltam a dolgot. Most vannak elől a szerszámok, most van bennem a lendület, inkább le kellene cserélni a másik búrát is és az üveget elrakni tartalékba.
Belevágtam. Pedig ekkor már csak 40 perc volt hátra sötétedésig. Gondoltam, sitty-sutty összedobom. Aha. A felső darabot tartó három hernyócsavarból kettő a nevéhez méltóan viselkedett. Beálltak, mint a gerely. (Ne kérdezd, hogyan áll be egy hernyó gerelyként. Ha nem tudod elképzelni, az a te bajod.) Először az imbiszkulcsot koptatták le kerekre, majd amikor elővettem egy erősebbet, akkor a belső sarkok koptak el a csavarban. Pedig tocsogott az egész wd40-ben. Oké, megfúrom. Van egy ősöreg vezetékes fúróm, kihoztam.

Ennek a fúrónak pontosan tudom az életkorát. Amikor Barna született, nekiálltam összedobni a gyerekszobába egy faházat. Akkor még egy szintén ősöreg orosz fúróm volt, szegény annyira megbízhatatlanul működött, hogy a sokadik szopatása után dühből földhöz vágtam. Orosz fúróhoz méltatlanul egyből darabokra esett, igaz, nem kíméltem. Valószínűleg megtaposni és megrugdosni sem kellett volna. Aztán bepattantam a kocsiba és Ajkán megvettem a legolcsóbb ütvefúrót. Azóta, azaz 21 éve kitartóan fúr a kicsike.

A csavar kifúrása végül azon bukott meg, hogy az utolsó éles fúróhegyem is kicsorbult. A végére maradt az ultimate megoldás, kihoztam egy nagyobbacska kalapácsot meg egy pajszert, majd lefeszegettem azt a dögöt. Kikötöttem a régi foglalatot… aztán ott maradtam. A madzag ugyanis csak öt centivel lógott ki az oszlopból, a közelemben pedig nem volt semmi, amivel rögzíthettem volna. Az előzőnél a hapi megfogta, míg ráraktam az illesztő modult… de most sehol senki. Még a telefonom is két méterre volt, hogy lehívjam Barnát az emeletről. Ha a madzag becsúszik, akkor minőségileg is megváltozik a szerelés, mondhatni, egy nagyságrendet ugrik a szopásfaktor. Végül lábbal magamhoz csalogattam egy csípőfogót (ne tudd meg, mennyit kellett balettozni hozzá), erre valahogy ráhurkoltam a két vezetéket (kicsit imádkoztam, hogy ne legyen bennük áram), aztán felszaladtam a gyerekért. Nyertem, a rögtönzött kötés kitartott. Innentől csak a szokásos reszelés maradt hátra, de ekkor már benne volt a mozdulat a kezemben.

Voilá.

From MiVanVelem

A másik probléma szerencsére szellemi jellegű volt. Mint írtam, sátrat teszteltünk, mivel hamarosan majd kell. Repülővel megyünk, a célországot pedig sátorral járjuk be. A biztonság kedvéért egy utazós fórumban rákérdeztem, fel lehet-e vinni a sátrat kézipoggyászként a gépre? Egy abszolút illetékes személytől azt a meglepő választ kaptam, hogy lehet, de a cöveket nem. Azt elveszik.
Hát, ez kínos. Elsőre azt a tippet kaptam, hogy adjam fel kézipoggyászként. Ez csak ötezer forinttal volt drágább, mint maga a sátor. Mondták azt is, hogy adjam fel csomagként, de ez elég macerás lett volna. (Naponta más kempingben alszunk, azaz egyből ott kellett volna lennie az első kempingben és még visszafelé is fel kellett volna adni valahol, úgy, hogy az utolsó napunk így is elég feszített.) Aztán jött a szerencsés megoldás: átolvastam alaposan az első kemping leírását és rátaláltam egy fontos infóra: a kempingen belül van túrabolt is. Azaz tudok kint venni cöveket, sőt, gázpalackot is. Írtam is a pacáknak, megkérdeztem, hogy van-e cövekjük, esetleg lehet-e cöveket bérelni (hazafelé ne kelljen már kikukáznom a vacsi újakat), aztán ha azt válaszolja, hogy nem, akkor legfeljebb veszek kint valahol 200-as szögeket. Horvátországban már bevált a módszer.

5 Comments

  1. Mi lenne, ha kint bérelnél sátrat???

  2. Sokkal olcsóbb és egyszerűbb cöveket bérelni. :)
    Annyi sátor van itthon, hogy a bőség zavarával küzdünk.

  3. Nekem a spanyol postaval vannak tapasztalataim: ha a sajat nevedre, de a posta cimere kuldesz egy csomagot (plusz talan kell egy magikus szo is), akkor minimum ket hetig ott tartjak neked a csomagot (de hallottam mar 4 hetrol is) es a szemelyidre kiadjak. Tapasztalatom alapjan a belfoldi csomagarak nem szoktak egetrengetoek lenni (a nemzetkozivel ellentetben).
    Nyugodtan lehet altalanos postaszolgaltatas, en mindenesetre kellemesen meglepodtem, amikor ez kiderult :)

    Hasznos lehet olyankor, ha pl. a kirandulas elejen par napos varosnezes van betervezve (a megfelelo ruhaval/felszerelessel), utana pedig tobb hetes turazas gyalog/kerekparral, ahol minimalizalni kell a felesleges cuccokat. Tura vegen csak besetalsz a megadott postara, es ismet vannak vallalhato ruhaid :)

  4. Olcsó, az lehet, de én bármilyen járművön örülni szoktam ha kevesebb cuccal utazhatok.
    Mindegy milyen kicsi az a sátor…

  5. Megnéztem, mennyibe kerülne a sátorbérlés odakint. Nagyjából annyiba, mint maga a sátor került itthon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading