Bringával elmenni a tornateremig, aztán egy óra foci, végül bringával haza. Az Endomondo szerint 3000 kalória. Egy nem irodai munkás egész napos kalóriaigénye. Tekintve, hogy őrült nap volt, a kajálás is igen szétszórtra sikeredett.
Mit várhatnánk ez után? Durva fogyást.
Igenám, de ilyenkor jön az, hogy ez ember este felvonul a padlásra egy-két üveg borral és egy marék szivarral. Na meg a laptoppal. Ugyanis a hosszú bringázások alatt születnek a legjobb ötletek.
Írok. Mint egy bespeedelt szerzetes. Aztán amikor felnézek a billentyűzetről, csak akkor rémülök meg: a hamutartó tele szivarcsikkel, körülöttem pedig a földön szanaszét üres borosüvegek. A kalóriabevitelt immár dobhatom a kukába: a mérleg felborult. A szivaroktól kiszáradt torkom sem azt üzeni, hogy barátom, de jól töltötted az utóbbi 4-5 órát.
Akkor mégis, miért?
Nyilván az írásért. Ez az az élethelyzet, amikor a legjobban el tudom engedni magam. Bár nem úgy tűnhet, de erősen megfelelésikényszeres hapsi vagyok. Az íráshoz ezt mindenestől ki kell dobni. Nem lehet a megfelelésre koncentrálni, mert abból csak szar jön ki. Ha viszont úgy érzem, hogy ledobtam mindent, hogy szárnyalok, na akkor jönnek az igazán tökös írások. Sajnos ritkán. Valahogy a szál elkapásához kell minden: a fizikai fáradtság, a rengeteg bor és a rengeteg szivar. Ekkor megy a szekér. Máskor viszont csak döcög.
Megéri? Jó kérdés. Ha jó írás születik, akkor az olvasót nem érdekli, hogyan alakult közben a derékméretem. Meg a torkom. Meg a májam. Na, ja. És engem mi érdekel? Fontosabb az, hogy írjak egy jót és az a négy ember, aki mindent kommentel, megjegyezzen valami pozitívat? Vagy bármit, mert ennyire ne legyünk igényesek? Fontosabb az, hogy ne terheljem magamat alkotói stresszel, mert a francba is, lassan már elérem azt a kort, amikor már csak befogadni akarok, nem pedig adni?
Ez az írás megválaszol mindent. Amikor úgy érzem, hogy a kétségeimet is meg kell írnom, akkor egyben tanúságot is tettem: mindent meg kell írnom. Gól csak kapuralövésből lesz. Én pedig még csatárnak képzelem magam, aki kényszeresen kapura rugdos.
2014. February 15. Saturday at 09:17
Azért az egyensúly fontos, ha a bor (jó és nemes ital) és szivar segít az írásban, azzal, ha a mennyiség rendben van nincs baj. Szigorúan, szerintem.
2014. February 15. Saturday at 15:42
Nem négy. És írj. Imádom az írásaidat, és legjobban az oroszlánkörmöket. Akkor is, ha nem kommentelek alá :). És bizonyos kor után a férfiembernél szinte követelmény a pocak :D.
2014. February 15. Saturday at 21:08
“a férfiembernél szinte követelmény a pocak”
Nem igaz, ne higgy a női praktikáknak :) Azért próbálják felhizlalni a férfiakat, hogy ezzel is csökkentsék a kívánatosságát a piacon…
2014. February 19. Wednesday at 14:50
Erre a Márai sorra a 84-89-es naplóból sokszor gondolok mostanában ha az írás szóba kerül :
“Írás: 80% önmutogatás. A maradékot mintha diktálná valaki.”
Azt gondolom, hogy azt az igazi 20 % -ot is Én írom.
A bor, a megfelelő személyiségű embernél, aki felfelé és nem lefelé indul a bor mámorától, segít hogy elhalgasson az ego és önmutogatás nélkül megnyilvánulhasson az Én.
2014. February 20. Thursday at 00:14
Ezzel az a gond, hogy hiába indulsz el felfelé, egy idő után az irány megváltozik – és ezt a változást pont abban az állapotban nem veszed észre. Odafigyelés nélkül írok, odafigyelés nélkül töltök – és fogalmam sincs, mikortól megy félre az eredeti gondolat. Márai is rengeteget kinlódott ezzel a problémával, a naplóiban vissza-visszatérő bejegyzés, hogy már megint sok volt a bor. Neki annyiból volt könnyebb a helyzete, hogy maximum kidobta a rosszul sikerült oldalakat, manapság viszont csak egy gombot kell megnyomni a publikáláshoz. És ami egyszer kiment az internetre, az örökre megmarad. (Nálam házirend, hogy ha borozgatás közben írok, bármit is, akkor minden szigorúan offline. Még ha úgy is érzem, hogy ez most valami világmegváltó dolog lett, melyet egyből meg kell ismernie az emberiségnek. A legtöbbször pont ezeket az írásokat kell gatyába rázni a későbbi mámormentes állapotban.)