Ádventi csavargás

December 12-én nekiindultam a városnak. Nagy elánnal: úgy terveztem, hogy egy kicsit csavargok a házak között is, aztán felsétálok a hegyekbe, onnan vissza a már sötét városba, csinálok egy rahedli éjszakai képet a várról, na meg a pesti belvárosról, ahogy hangolódnak az ünnepekre.
Ebből nem minden valósult meg: későn indultam, félő volt, hogy még a hegyekben rámsötétedik. Így az a kör kimaradt. A belváros viszont nem, és önmagában ez is elég erős volt egy filmhez.

Megjegyzés: Később bejártam az eredeti kört is, de az már egy másik videó lesz.

Szóval belváros és ünnepek. Pluszban hozzájött, hogy előszeretettel vettem fel közlekedési eszközöket.

Sztori. Fiam rendszeresen szervez a Gyerekvasút keretein belül csereüdüléseket: német kölykök ide, magyar kölykök Drezdába. Nálunk komoly probléma a programok szervezése: túl sok pénz nincs rá. Az első alkalommal mesélte, hogy szerveztek ezt, meg azt, meg amazt… de a német kölykök felrúgtak mindent és ordítva követelték, hogy szabadon utazgathassanak a városban. Nekik mindent megért, hogy egy élő közlekedési múzeumban töltsék a napjaikat. Olyan járműveken utazhattak élőben, melyek náluk már csak múzeumban léteztek.

Emiatt van az, hogy akármikor, amikor sétálok a városban és fényképezgetek, előszeretettel veszek fel tömegközlekedési eszközöket. Amik ugyanis nálunk vannak, azok már kövületek. Nem tudom, meddig működnek még, de túl sok idejük már nem lehet hátra. Jön majd a modern, az új, a jobb… ezek pedig megpihennek végre, bevackolódnak az emlékeinkbe. Addig kell felvételeket készíteni róluk, amíg működnek.

Még egy apróság. Meglepődtem, mennyivel nehezebb tematikus összeállítást készíteni. Amíg ugyanis egy nyaralást, egy többnapos csavargást kell bemutatni, addig adott a történet: ide mentünk, oda mentünk, erre kell felfűzni a videót is. De amikor arról van szó, hogy eltöltünk 5-6 órát a belvárosban és mutassuk be az ünnepekre készülő várost, nos, az már sokkal keményebb feladat: a storyline szétfolyik, egyedül a hangulat marad, melyet bizony vissza kell adni a vágással és a hangokkal. Félelmetesen ijesztő tapasztalat: ilyenkor döbben rá az ember, hogy azok az apró, párperces bejátszások, melyeket életem során olyannyira semmibe néztem például egy híradóban, azok mennyire nehéz és profi munkák.

Na jó, elég a mellébeszélésből, nézzük, mink van. Például szabadidőnk: ez a kis 22 perces szösszenet több héten keresztül elvitte a pihenőidőmet. Pontosabban nem vitte el, a vágás, a töprengés, a koncepciók kiagyalása önmagában is pihenés volt. De idő, az van benne rendesen… és persze munka is. Nekem speciel tetszik.


 

Verőembereket küld a bankom

Úgy látszik, tényleg eldurvulóban van a viszony a bankokkal.

Ma kaptam a Credit Controll cégtől egy levelet, miszerint az Erste bank, elunván, hogy nem tudja behajtani rajtam az adósságát, kiadta a behajtást a cégüknek, mely egy adósságbehajtó cég, tehát legyek kedves remegve és magamat összeszarva még a végrehajtás előtt azonnal rendeznem a tartozásomat.
A saját bankom felé.
Megnéztem jobban a levelet: a félelmetes tartozás 3000, azaz háromezer forint.

Fogalmam sem volt, mi lehetett.

Tudni kell, hogy nem apróztam: amikor egy évvel ezelőtt folyószámlát nyitottam, nyitottam mellé devizaszámlát, befektetési számlát, internetszámlát, Erste aktív devizalekötést, Erste előrelátó forintlekötést, plusz társkártyák. Tokkal-vonóval olyan hárommillió forintunk lehet náluk, erre-arra, forintban-euróban.
Jó… de hol lehet az a 3000 forintnyi lyuk?
Beléptem, szétnéztem, megtaláltam. A devizaszámlát 2013 első negyedévében intenzíven használtam (ekkor költöztem át a CIB banktól), de utána nem. Az utóbbi háromnegyedévben nem volt értelme devizával játszani, azaz a számla üresen pangott és összejött rajta 9,9€ kezelési költségből származó hátralék.

Na, ezt az összeget adta ki a bank egy követelésbehajtó cégnek. Ahelyett, hogy rámcsörgött volna, írt volna egy emailt, vagy figyelmeztetett volna a webbank online postafiókjában. Nem, ez túl snassz, meg egyébként is, ez még a régi, ún. udvarias, ügyfélcentrikus módszer lett volna. Ma már máshogy tárgyalunk: az állam lépten-nyomon belenyomja az orrukat a saját szarukba, tehát ők sem fognak finomkodni, már az első alkalommal küldik a verőlegényeket.

Izgalmas évek elé nézünk. Lehet, hogy a végén még hasznát veszem a vegyész diplomámnak?