Választások elé

Márai írta naplóiban a kényszerű hallgatásról: van író, aki azért hallgat, mert az adott körülmények között elvből nem szólal meg; és van aki azért hallgat, mert már nincs mondanivalója.
Ha nem szavazok, azt hasonlóképpen kétféle módon tehetem meg: nem szavazok, mert ez úgy vacak, ahogy van, nem érdekelnek az emberi szennyet képviselő politikusok, ez egy erköcsileg trágya játék, szarok bele… illetve nem szavazok, mert habár továbbra is a legfontosabb közéleti kötelességemnek tartom a szavazást, de mivel a jelenlegi választékból nincs kire, még a ‘rosszak közül a legkevésbé rossz’ elv sem működik, mert mindegiyk elfogadhatatlanul rossz, így a közéleti aktivitásom magasan tartása mellett nem szavazok. Majd elmegyek, ha lesz egy, akár picinyke értelmes lehetőség is.
Azaz továbbra is figyelek, továbbra is véleményt alakítok ki magamban – és adott esetben, ha már lesz értelme, akkor megszólalok.

8 Comments

  1. JoeP, az a problema, hogy a jelenlegi helyzetben azzal, hogy nem mesz el szavazni, egyetertesz a jelenlegi irannyal. Marpedig ez az irany meg annyira sem jo, mint amennyire az eddigiek nem voltak jok.

    En eddig majdhogynem egyetlen valasztason se voltam szavazni, egy kivetel volt, a legelso, amikor ezt megtehettem, tizenpar evvel ezelott. Mert nem erdekelt, mert nem tudtam valasztani. Most sem tudok valasztani, es most sem erdekel, viszont megis elmegyek szavazni, mert tudvan tudom, hogy az az ut, melyen most haladunk, nagyon-nagyon rossz iranyba tart. En nem szeretnem egy ido utan egy diktatura kellos kozepen talalni magamat, az ugyanis mindenkinek egyforman rossz. Akkor inkabb legyen egy nagyon rossz, de demokratikus orszagunk, amibol nem teherautoval, csak talicskaval viszik ki a penzt, es nem az orrom elott, hanem fu alatt. Inkabb hagyjanak az ut szelen, de masok karara engem ne mentsen meg senki semmitol.

    De persze, ez az en privat velemenyem. Azt teszel vele, amit akarsz.

  2. …vagy elmész szavazni és érvénytelenül szavazol.
    Ha sokan ezt tennék, az felérne egy polgári engedetlenségi mozgalommal. Határozottan véleményt nyílvánitanál a mostani politikai szereplőkről.

  3. @hrongyorgy
    Véleményem szerint azért is tartunk itt, mert eddig sem valakikre, hanem mindíg valakik ellen szavazott a nagytöbbség.
    Elsőre az MSZMP ellen, majd a Világot nem megváltó “nyugodt erő” ellen, aztán a visszakerült régiek ellen majd jött a fiatalok arroganciája elleni választás. Ezután volt egy kakuktojás, majd a “böszme” elleni voksolás, most meg a királyellenes következzen?

  4. “azzal, hogy nem mesz el szavazni, egyetertesz a jelenlegi irannyal”

    Ez miből következik?

  5. @Fourty (2): Igaz, a fütyivel szavazás még értelmes alternatíva.

  6. @Fourty oke, de most meg atmegyunk a lo tulso oldalara. Mert ha mindenki ugy gondolkodik, hogy “a, nem megyek el szavazni, ugyse lesz semmi” akkor aztan tenyleg nem lesz itt semmi valtozas, marad minden a regiben – vagyis ezzel azt fejezik ki, hogy egyetertenek a rendszerrel. Jo lenne eldonteni, hogy akarunk valtozast, vagy nem. Sajnos a kinalat adott, ugyhogy csak ennyibol lehet valogatni.

    De nezzuk mar logikusan: az, amit ez a kormany csinal, az nagyon sok szempontbol tarthatatlan. Sokka tobb szempontbol az, mint peldaul az MSZP elozo ciklusos regnalasa.

    Sajnos a demokratikus rendszer olyan, hogy valasztasnal nincs olyan lehetoseg, hogy “csak az eredmeny erdekel” vagy “egyik se”, mindenkepp valasztanod kell valakit. Azt, hogy nem ertesz egyet a jelenlegi helyzettel, csak es kizarolag ugy tudod kifejezni, ha elmesz, es nem szavazol a mostani kormanyra. Ugyanis a valasztas osszesitesenel csak az ervenyes szavazolapokat szamoljak ossze, figyelmen kivul hagyjak, hogy az emberek mekkora hanyada nem vett reszt ezen az egeszen, vagy mekkora szazalekban voltak ervenytelen cedulak a dobozban.
    Raadasul, ha az elegedetlenek nem mennek el szavazni, akkor kizarolag “mellette” szavazatok fognak szuletni, vagyis jo esellyel megkapja a kormany a ketharmadot. Ha mar nem valtjuk le, legalabb intezzuk el azt, hogy ne lehessen tovabbra is ketharmaduk.

  7. @horngyorgy
    A mostaniak mér teljesen lebontotték a demokráciát. Elvették a beépített ellenőrző rendszer jogait,csinovnyikokat betonoztak be 10 évre minden lényeges pozícióba. Egy esetleges (semmi esélyt nem látok rá) választási vereség esetén alapból obstuálhatják az ój kormány működését. Akkor még nem beszéltünk a megbecsülhetetlen számú határon túli szavazatról.
    A félelmem az, hogy ezt demokratikus úton nem lehet megszűntetni, csak “vérrel”!

  8. @Lotus: azért, mert a jelenlegi kormány szavazóbázisa (= békemenet*.*) mind egy szálig ott lesz a szavazáson, sőt, hoznak magukkal még egyet külföldről is, síppal, dobbal, nádihegedűvel, busszal, vonattal, repülővel, bárhogy. Azzal, hogy nem mész el szavazni, nem őket gyengíted, mert ez fizikai képtelenség, hanem nem erősíted az ellentábort.

    De pont ugyanez a dilemmám, hogy én az ellentáborra sem akarok szavazni, konkrétan hánynom kell. Tóta mai cikke kegyetlenül üt ebben a tekintetben, a sok gondolkodás-nélkül-baloldali jól pofára is esett, hogy eddig mindig a Fideszt bántotta, hát ez most mi. Őrület, hogy mennyi hülye ember van ebben az országban, pártállástól függetlenül (csak én vagyok helikopter).

Leave a Reply to Fourty Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading