Egyfajta összefoglalás

Eredetileg azt terveztem, hogy lesz egy, az utolsó írás arról, hogyan is oldódott meg végre-valahára a videóvágásokkal kapcsolatos kálváriám. Besétált a házba ugye a szép új médiacenter gép, melyet én terveztem meg, én raktam össze olyannak, amilyennek egy keménytökű gépnek lennie kell.

Hát, nem.

Az egy dolog, hogy a legtöbbet a tápegységgel szívtam. Fura, de tény. Mindent alaposan átnéztem… csak azt nem vettem észre a prospektusok alapján, hogy a GPU-nak két darab 6-os csatlakozó kell, a tápból meg csak egy jön ki. Ez egy ilyen mohó GPU. Szerencsére a kereskedésben szó nélkül becserélték eggyel nagyobbra. Működött is a gép, de olyan vérszegényen. Volt, amikor csak negyedik próbálkozásra tudott elindulni: bekapcsoltam, a ventillátorok (mind a négy) felpörögtek, a dekorációs vörös ledek felvillantak… aztán minden leállt, majd újból felpörgött, majd leállt, majd felpörgött, majd leállt, majd felpörgött és végre elindult. De ekkor sem lehetett maradéktalanul örülni, olyan ötből egyszer a Windows 8.1 ikon megjelent, majd beállt a boot, mint a gerely. Az első gondolatom az volt, hogy kicsi a táp. A GPU manuálja azt írta, hogy 500W-os kell neki, azt is vettem. Nosza, lecseréltem egy 600-asra. Semmi. Pontosabban ugyanaz.

Ja, a szoftver. Bevallom, azért vettem meg végül pont ezt a videókareszt, mert a Sony Vegas oldalán ennek a picivel nagyobb testvére konkrétan szerepelt a 12-essel tesztelt kártyák között és nem is rosszul. (Aztán köréépítettem a gépet. Nem is kicsit ironikus.)
Közben viszont jártam öcsémnél, beszélgettünk, és nem értette, mit kinlódok ennyit a videóvágással, neki van egy ősöreg Cyberlink Powerdirector cucca, fapados, de bőven elég. Megnézni pont nem tudtuk, az expert (:)) kérdéseimre nem tudta fejből a válaszokat, meg az övé már tényleg régi verzió volt, de éppen volt nála egy torrentboltban vásárolt 11-es változat, ideadta kipróbálásra. Kipróbáltam. Szar volt. Megnéztem én is ugyanabban a boltban, és kiderült, hogy van már belőle 12-es verzió is. Kipróbáltam. Még szarabb volt. Fagyott, mint az állat. Utánanéztem, kiderült, hogy a feltört változat rossz, de létezik hozzá javítócsomag, mely után felrakva egy másik javítócsomagot, már valószínűleg működni fog. A javítócsomag. Oké, gyalu. Ekkor jutott eszembe, hogy megnézem, van-e belőle trial változat. Első körben úgyis csak az érdekelt, megüti-e azt a szintet, ami nekem kell. Trial letölt, felrak, egész jó. Eltekintve attól, hogy a videóvágás céljából vett laptopon olyan lassú, mint a tetű. Azaz mint a Sony Vegas 12, mely nem támogatja a 7xxx Radeon-t. A PD elméletileg igen. Ja, a SV is. Elméletileg.
De a lényeg, hogy a program egészen jó, jobban kézreállt, mint a SV. A törése mondjuk gáz, de tényleg, mennyiért adják? Magyarországon sokért. És a gyártónál? Na, itt estem le a székről. Eleve sokkal olcsóbban, mint nálunk, ráadásul pont Black Friday volt, azaz jól lenyomták az árát. 90 euróért megkaptam az Ultimate változatot. (Efölött már csak a Suite van, azt is kipróbáltam, de nem hozott annyi pluszt, amennyivel többe került. A verziók részletesen.)

Megjegyzés: Vicces észrevenni, hogy tényleg a fekete pénteken esett nagyot a termék ára, de azóta ott is maradt.

No, mindegy, a lényeg: van egy abszolút legális videóvágó programom, mely tudja mindazt, amit szeretnék, és az expert részei sem tűnnek pilótavizsgásnak. (Bár még nem mélyedtem el bennük.)

Vissza a vashoz. A hibalista sajnos nem állt meg annyiban, hogy nehézkesen indult. Bizony a PD12 is fagyott-fagyogatott. Aztán időnként meghülyült az egér és hülyült vele a billentyűzet is. Nem volt vicces, ilyenkor valahogy foggal-körömmel menteni kellett, majd újraindítani a gépet. Nem voltam boldog.
Az egér/billentyűzet problémát végül megkerültem. Nagyon csúnyán, ez igaz. Kidobtam minden rádiós eszközt (billentyű tapipaddal + külön rádiós egér), beraktam fapados vezetékes eszközöket és azzal gond nélkül megy. Elég csűnyán néz ki a nappaliban a vezetékkupac, ahogy átmegy a dohányzóasztalra, de legalább működik. (Később kipróbáltam a rádiós egeret a laptopomban, ott is összekuszálta a dolgokat. Egyértelműen ez volt a bűnös.)
Aztán lassan tisztázódott a helyzet. Találtam olyan reprodukálható eseteket, ahol garantáltan elszállt a PD. Tehát ez szoftver bug. Sőt, valószínűleg a többi fagyás is ilyen. Sűrűn kell menteni és várni a foltozásra. (Pár napja jött ki egy új, fent van, de még nem teszteltem.)
Rádugtam a gépre a régi HPLJ1020-as nyomtatót. Elsőre működött, később viszont sorra csinálta ugyanazokat a hülyeségeket, melyeket a korábbi gépen Windows 2008 R2 alatt. Remek. Éljenek a driveríró ferdeszeműek. Életük végéig kenyéren és vízen.
Utána a tömény szívások újabb dimenzióit fedeztem fel.
Játék.
Nej már régóta fűzött, hogy tegyek már fel neki valahová Civilization-t, mert annyira hiányzik neki. Nosza, itt van ez az erős gép. Játékra termett. Megnéztem, hol jár most a Civ, aztán megnéztem, be lehet-e szerezni olcsóért. Háát… lehetni lehet, de még rosszabb volt a helyzet, mint a PD-vel. Törés törés hátán, órákig tartó varázslatok, de akkor sem működik jól. Megnéztem, mekkora összegről van szó és megint seggreültem. CIV5 Gold verzió valami karácsonyi akcióban 10 euróba került a Steam-nél. Egy ebéd étteremben. Megvettem. Feltelepítettem. Nej még csak a tutorial-ok játszásánál tart, de a gép többet fagy, mint odakint az idő. (Oké, jelenleg ez nem nagy szó.) Foltok persze vannak, de ennyi. Mást nem nagyon tudok tenni, szóltam, hogy mentsen sűrűn.

Szóval itt járunk most. A hardver jól lett összeválogatva, driverekből minden a legfrissebb, a programok – és az oprendszer – naprakészen foltozott… ehhez képest a gép szemmel láthatóan akkor fagy és akkor indul újra, amikor kedve tartja. Már ha egyáltalán elindul elsőre.
Utálom ezt a szakmát.

54 Comments

  1. Na, megnéztem ezt a Cyberlink foltot. Azt írja magáról, hogy kijavította az inkompatibilitásokat a 331-es nvidea driverrel. Remek. Csak éppen bejelentkezett a Geforce Experience is, hogy kijött a 332-es driver, mely természetesen növeli a stabilitást és a teljesítményt. Nyilván feltettem. És most megint számíthatok arra, hogy a PD fog fagyogatni, mert nem lesz szinkronban az nvidia driverrel.

  2. én nem kaptam kedvet, ha ez vigasztal…

  3. Van, aki a könnyű életet választja.

  4. De miert rakodod fel a frissiteseket egy ennyire szivos cuccra? En kikiserleteznek egy driver/app kombot, es utana mindket oldalon letiltanam a frissiteseket.

    Illetve randan hangzik, de en elgondolkodnek azon is, hogy nem rogton Windows 8-cal hajtani mindent, hanem mondjuk egy biztosabban mukodo Windows 7-tel. Mert szep-szep a Windows 8 de meg mindig messze nem annyira kiforrott, mint a 7-es.

  5. Tényleg le kellene már venni rólad a rontást. Egyre elképesztőbb a történet.

  6. És még engem ütnek, hogy dec 20-án vettem egy wp8-as phone, és azóta a harmadik cseredarabbal szívok, helyel-közzel ugyanúgy :-)

  7. @hrongyorgy: Pont most keresem a megfelelő kombót. :) Nem akarom elkiabálni, de ma este végigzongoráztam a PD12-ben a kínos részeket és egyszer sem fagyott. (Tegnap PD12 patch, ma új nvidia driver.)

    Windows 7? Lehet, hogy ez már Stockholm szindróma, de nekem tetszik a Windows 8.1. :)

  8. @meow: Nem, ez nem rontás… ez rosszabb. Jelenleg ilyen az informatika, ha egy kicsit szokatlanabb dolgot akarsz.

  9. Valahogy inkább meow-val kell egyetértenem, ez inkább rontás, legyen egy ellenpélda: decemberben raktunk össze két gémer gépet is a gyerekekkel és a barátaikkal (Windows 8.1, NVidia 660 ill. 460, Core i5) és minden probléma nélkül azonnal működött. Azóta is.

    Néha úgy érzem, hogy nálad az “alapos rákészülés” sokat ront az eredményen. ;)

  10. …és jött egy Dell laptop is, Ubuntuval, az is nagyon szépen muzsikál. Persze ott én is az integrált videókártyás megoldást választottam, mert azzal van a legkevesebb probléma.

  11. Bekapcsolásnál a felpörgéses majd nem csinálok semmit móka az esetek túlnyomó többségében a tápegység hibáját/alul méretezését jelzik… (Saját tapasztalt régről)
    Illetve a váratlan fagyások is lehetnek tápegység vagy memória hibára utaló jelenségek

  12. És milyen típusú a tápegység, csak kíváncsiságból? Mert ZseboG-nél a pont, ez 99%-ban amiatt szokott lenni.

  13. @ZseboG: Oké, de gondold végig: jelenleg 600 W-os tápegység van benne. Ez egész pontosan kétszer akkora, mint a HP szerveremben, amely szintén egész rendesen tele van pakolva.

  14. Csatlakoznék ZseboGhoz: memtest86 volt már?

  15. A táp akkor jó lesz… én elsőre bekapcsolgatnám néhányszor minden hdd/odd nélkül, csak prociventilátorral, alaplapi VGA-val. Ha akkor is ezt csinálja, megnézném a proci lábait (gondolom Intel, ezek az új foglalatok elég sérülékenyek). Ha az is stimmel, akkor az alaplappal lesz valami (én legalábbis RAM-nál még nem találkoztam ilyen bekapcsoláskori instabilitás-jelenséggel, és gyárilag hibás processzort se láttam még).

    Illetve, ez lehet, hogy már túlzás, de megnézném, hogy az elektromos hálózaton nincs-e túl sok nagy fogyasztó a közelben. Esetleg egy kis UPS-t beiktatnék tesztre, ha megoldható.

  16. Alaplapi BIOS a legutolsó?
    Tápkábelek a helyükön? Az alaplapi 4 pines is?
    Egyetértek Calebbel, meg kellene nézni mit csinál, ha mindent lehúzol a lapról.
    Esetleg egy más típusú tápegységgel is kipróbálni, ha mód van rá (egyébként az 500W-os is erős túlzás volt)

  17. Ez a sok random fagyás nekem is hardwareproblémának tűnik. Bár driver is lehet.

  18. Egy tippem még lenne a sorozatos fagyásra, még ha mellélövés is: korábban olvastam, egy cikket, amiben a win8.1 re való frissítésre bíztatnak, mindeközben megjegyzik, hogy az új rendszer processzorban igen válogatós lett. Szerepelt egy link – ha megtalálom beteszem ide – amiben az intel honlapján ki vannak listázva a támogatott cpu-k, és igen csak szűkre vannak szabva. Bízom benne, hogy nem ez a gond, sok sikert!

  19. @Atti: A BIOS a legutolsó, a tápkábelek persze, a helyükön vannak. A jelenlegi táp a harmadik, melyet beleszereltem, mindegyikkel játszotta a nehézkes indulást.

  20. @Phoenix: Ez van benne:
    http://ark.intel.com/products/65719/

    Nem gondolom, hogy valami túl egzotikus cucc lenne.

  21. @Atti: Az 500W-os tápegységet a GPU kérte a leírásában.

  22. Ez elég új típusú proci, akkor nem hiszem, h ezzel lenne gond.

  23. Hali!

    Dobnál egy listát az új vasról?
    Lehet privátban is, átnéznénk a kollégákkal.

  24. a tobbiek mar nagyjabol mindent elmondtak. nekem csak egy kerdesem van : az alaplap es a memoria tipusa ?
    ugyan en amd fronton mozgok, de annak ellenere, hogy a memoriavezerlo bekerult a cpuba, egyes lapok peldaul nem szeretnek bizonyos samu memoriakat.
    illetve meg egy apro otlet: a cpu turbo boostot vagy inteleknel hogyishivjak tiltsd le. ugy is fagy ?

  25. Csak egy tipp… Most raktam össze egy gépet: ASUS P8H77-M-L-E alaplap,Kingston 4GB 1866 Mhz RAM. ASUS alaplap memory freqency 800-2400 Mhz. Ha a memory fr. 1866 Mhz állítom, gyakran elszáll, ha 1333 Mhz-re (vagy aut. sense-re),soha. Egy próbát megér.

  26. A tápgyártók szerintem százalékot adnak a videókártya gyártóknak minden 400W vagy afölötti tápegységért :)
    (Az én régi videókártyámnál is ott volt, hogy minimum 400W-os tápegység kell, pedig még csak külön tápcsatlakozó se volt rajta…)
    Mostanában a 12V-os ág terhelhetősége a leglényegesebb, és egy jó minőségű 400W-os táp >320W-ot le tud adni a 12V-os ágakon. Abba meg simán belefér egy 80W-os proci + 160W-os videókártya + a sallangok.
    Ha egy helyen lettek véve az alkatrészek, lehet érdemes lenne az egészet visszavinni, nézzék meg ők is.
    Nekem egyre inkább az az érzésem, hogy az alaplappal lehet gond.

  27. Ha a táp ennyiszer volt már cserélve, akkor alaplap és memória környékén keresgélnék.
    Elképzelhető, hogy az alaplap tápegység csatlakozó környéki elektronikának van valami nyűgje. Ha ez a szitu, akkor alaplapcsere.
    Nekem 560 GTX Ti VGA-m van, igaz egy “régi E6750-es procival és egy 450W-os Chieftec táppal.

  28. Alaplap lesz az, szerintem teszteld le minimálkonfigban.

  29. alap akarom mondani cpuban levo grafikus reszleg le van tiltva ? :D)

  30. jut eszembe. a win7/8 nem fagy. hibas programtol sem. csak es kizarolag ha hw hiba van.
    ( allitolag.
    minden ms szaki ezt szajkozza. epp 5 perccel ezelott hallottam ismet. )

  31. Szerintem meg rontás. Oké, az informatika egyadta merő szívás, és tényleg ezerféle iszonyat, és júzerként rendkívül jókat röhögök a szakin, aki próbálja nekem összerakni a gépet, és masszív két napot szív, mire sikerül – de sikerül, és működik. Te meg már a második körben vágysz arra, hogy legyen olyan géped, amivel videót tudsz vágni – és nem működik, csak ideig-óráig, holott te aztán értesz hozzá, rengeteg időt-energiát fektetsz bele, iszonyú sokat dolgozol rajta, stb. És most a kommenteket olvasva is az nyilallt belém, hogy ha tényleg alaplap hiba lesz mögötte, az már tényleg a rontás legfelsőbb csúcsa. Már-már átok ül rajtad.

  32. @kobe: Automatára van beállítva, szépen fel is ismeri az 1333-at.

  33. @hokuszpk: Ebben a biosban nem letiltás alapú a dolog, hanem megadom, hogy melyik videókártyát használja a kettő közül. Értelemszerűen a GPU lett beállítva.

  34. @hokuszpk (34): Ez így konkrétan nem igaz. A korábbi nvidia driverrel a Civ5 simán megcsinálta azt, hogy se kép, se hang: egérre, billentyűre nem reagált, a gép hálózatról is elérhetetlenné vált, ki kellett nyomni a szemét.

  35. @meow:

    “Hohó” nevet föl erre fel Fjodor Mihajlovics
    Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs.

    Ez egy ilyen szakma: minden szívás edzzi, erősíti az embert.

    (Magunk között szólva, annyira nem értek hozzá. Az informatika csak kívülről nézve homogén szakma. Gépek összerakásával 2002-ig foglalkoztam, azóta meg elég rendesen megváltozott a világ.)

  36. Egyébként nem akarom elkiabálni, de javul a helyzet.
    – Ma ötször indítottam újra a gépet, háromszor simán indult, kétszer játszotta el csak azt, hogy a harmadik nekifutásra röffent be.
    – A PowerDirector12 sehol nem fagyott, ahol eddig reprodukálhatóan kiakadt.
    – A Civ5 első indításra elvesztette ugyan az egeret, de kilőttem, újra elindítottam és azóta végig is toltam azt a szkenáriót, melynél eddig mindig behalt.
    Úgy látszik, használt a legutóbbi sorozat: folt a PD-hez, update a Steam-hez, új drivercsomag az nvidia kártyához.

  37. Ha csak másodikra-harmadikra indul be, akkor ott valami hibás! PONT
    Elsőre menni kell és hibátlanul akár napokig, hetekig!

    Teljesen áramtalanítani szoktad a gépet, amikor nem használod?
    Ha igen, akkor próbáld ki, hogy miután feszültség alá helyezted a rendszert, akkor vársz 10-15 mp-t. Elképzelhető, hogy esetleg a kondiknak több idő kell a “feltöltődéshez” és ez viccel meg. Viszont ez csak az első bekapcsolásnál lenne igaz…

    Nekem most az jött elő, hogy 5 év után elkezdi ezt a nem bekapcsolósdit, de akkor a tápkábeleket és a memóriát megmozgatva működik ismételten minden 3-4 hónapig.
    Szóval itt nálam a kábelek “lazulnak” meg valamitől. Illetve tudom, hogy a tápegységben a ventilátor nem indul el minden esetben, de ilyenkor egy szimpla újraindítás segít. Mindez egy 5 éves konfignál…

  38. @38: szerintem sem igaz, de azert azert a kattintgatos kollegak mindig eztet mondjak az arcomba, ha kek hatteren feher feliratot mutatok nekik eloben.

  39. Egyetertek @ZseboG#41 minden egyes szavaval. Ha valamiert nem indul be a gep, az egyertelmuen hardverproblemara utal, tap vagy alaplap. A szamitogep ezen reszeben semmifele intelligencia nincsen, majdnem tisztan mechanikus az egesz. Amit en ajanlok:

    – Tessek teljesitmenymerovel odaulni, es kimerni, hogy mennyi aramot vesz fel a gep. Ha folyamatosan felveszi az 600W-ot, akkor minden elozetes hireszteles ellenere a tap keves, venni kell egy nagyobbat, celszeruen egy 800-asat, vagy afelett.
    – Ha nem vesz fel ekkora teljesitmenyt, akkor vagy a tap, vagy az alaplap hardverhibas. Ki kell probalni egyreszt minimalkonfigon, masreszt ugyanazt a tapot egy masik alaplapon. Ha a hiba masik alaplappal nem jon elo, de minimalkonfigon igen, akkor az alaplap hibas, serult, azonnal cserelendo.

  40. mar akkor felallt a hatamon a szor, amikor par hete eloszor emlitetted azt a chieftec psu-t, de nem akartalak ijesztgetni, nehogy miattam teljesuljon az atok :)

    ugy latszik feleslegesen aggodtam, teljesen automatikusan mukodik ez nalad.

    az en 5 centem:
    ahogy masok is javasoltak, valami hardver bibinek kell lennie. a chieftec miatt – tisztan eloitelet – a tapra gyanakszom, erre koncentralok.

    PSU:
    ami jo:
    – ehhez a konfighoz a nevleges 500 W-os tapnak is elegnek kell lennie (persze egy chieftec-nel ezt nem hiszem el alapos teszteles nelkul)
    – van egy ismert bibi az ujabb intel procikkal es tapokkal kapcsolatban. nalad ez nem all fenn (tudj rola, ha kesobb belefutsz) pl: http://www.pcper.com/news/Cases-and-Cooling/Possible-power-supply-issues-Intel-Haswell-CPUs

    hogyan lehet troubleshootolni? (komolyabb elektronikai felszereles nelkul)
    – khm, kicserelni megbizhato gyartora :). akar rovid teszteles celjabol is (ajanlom pl. a seasonic-ot. segitek valasztani, ha szukseges)
    – kozvetlenul a halozatra kotni, UPS nelkul
    – megprobalni terheles nelkul bekapcsolni a tapot. ha jol remlik, az alaplapi csatolon az egyetlen zold es barmelyik fekete (foldeles) osszekotesevel indithato be. en manikurollot szoktam alkalmazni :). saccperkb 20 masodperces on/off ciklusokkal 10-bol 10-szer el kell indulnia, nincs mese. ha nem, csere. nemely tap ures terhelesnel nem inditja a ventillatorjat, nem lehet rogton eldonteni mukodik-e. ilyenkor pl. a pc haz ventillatorja molex csatlakozoval megfelel teszteleshez
    – ha uresen elindul, rakotni 1-2 diszket, optikai meghajtot (ha van valamelyik poros fiokban). ha valamelyiknek nincs egeszseges hangja (PSU, diszkek), mindenkepp hibas a tap. hdd-vel azert finoman a tesztelessel, nem szereti, ha surun ki-be kapcsolgatjak

    menetkozbeni crash:
    RAM:
    – memtest ellenere valtogatni a slotokat, modulok szamat
    Windows:
    – crashdump van? persze a teljes lefagyasok miatt mindenkepp hardverhibara tippelek (a PD bogarait nem szamitva). es tenyleg ritka manapsag, hogy hardverhiban vagy kernelszintu driverhiban kivul valami mason hasalna el a Windows

  41. @fred: Köszönöm a részletes hozzászólást. Az a helyzet, hogy forró nyomon vagyok, kábé 95%, hogy megvan a hiba okozója, de még nem vagyok benne teljesen biztos. (Annyit segítek, hogy a felsorolt forgatókönyvek közöttt szerepel.:)

    Ha biztos infóm lesz… megírom.

  42. Tadam. Most már kezemben van a bizonyíték is. (Meg a tesztek is.)

    Előljáróban szólok, hogy én nem azok közé tartozok, akik villamosmérnökökből lettek informatikusok. Tehát ne kezdjen el senki anyázni, hogy az ilyen miért nem megy inkább a földekre kapálni.

    Tehát, a felállás így néz ki: van ez a számítógép, van mellette egy 42 collos Sony LED tévé (monitor+tévé), a kettő rá van dugva egy UPS-re. Az UPS nem volt méretezve, egyszerűen álltam a sorban a pénztár előtt, amikor észrevettem egy raklapra kirakva, akciósan. Ránéztem, 600, oké, jöhet.
    Amit nem vettem figyelembe, az a koszfi. A 600 az VA (szemét marketingesek), ami kijön, az viszont csak 360W. Na, így már gáz. A tévé elvisz 70-90 W teljesítményt, a számítógépnek marad, amennyi marad. Ha ki van kapcsolva a tévé, akkor a számítógép simán elindul. Ha be van kapcsolva, akkor jönnek a nyögvenyelős indulások.
    A megoldás nyilván egy 1000/600-as UPS lesz.

    Köszönöm mindenkinek a segítséget, komolyan megható, hogy ennyien ugrottatok rá egy problémámra.

  43. Annyit tennék még hozzá, hogy első látásra nekem is felállt a szőr a hátamon a Chieftek táptól, ezért elszaladtam megnézni “authentikus helyen” (értsd: akiknek én elhiszem, amit mondanak), és ott többször is ajánlott, megbízható tápként szerepel.

  44. Jé, akkor a legvadapp tippem jött be :D. Na, de király, hogy megoldódott.

  45. Nos, nem. Miután ma egész nap játszottam a géppel és úgy tűnt, megvan a megoldás, este mégis szemberöhögött. Vagy egy negyedórán keresztül nem tudtam eljutni a Windows login képernyőig, teljesen kiszámíthatatlan volt, hogyan indul, pedig a végén már hosszabbítóval dugtam rá egy távoli konnektorra, de hiába, ekkor is csak haldoklott induláskor. Az UPS-t közben lecseréltem egy kicsivel nagyobbra (650/390), ezt viszont USB-n már rá lehetett kötni a gépre, így láttam, mekkora terhelést kap az UPS akkumulátora. HD film renderelésénél tudtam elérni a csúcsot, ez 180W volt. (A tévét átraktam egy másik aljzatba, így most már nem terheli az aksit.) Azaz a 390W teljesítménynek bőven elégnek kell lennie az induláshoz. Azaz mégsem az UPS a bűnös.

  46. Egy kicsivel beljebb vagyok.

    1. teszt: nulla terhelés (zöld/fekete vezetékek összezárása manikűrollóval)
    – Teljesen megbízhatóan indul. (Kábé 10 indítás.)

    2. teszt: tápcsatlakozók (24+4) alaplapra bedugva, processzor a helyén, memória szintén, ventillátorok csatlakoztatva. VGA kártya bedugva a helyére, de nincs külön tápja.
    – Teljesen megbízhatóan indul. (Kábé 10 indítás.)

    3. teszt: VGA: Az előbbihez képest a VGA kártyára rádugtam a két darab 6-os pcie tépcsatit.
    – Harmadik-negyedik bekapcsolás környékén megjelent a hiba és utána masszívan maradt is.

    A 2./3. teszteket többször is eljátszottam, meglehetősen jól reprodukálható a jelenség. A korábbi Chieftec táppal is megvolt ugyanez az indulási nehézség, azaz ha táphiba, akkor Chieftec általános tipushiba kell legyen. (Ebben nem nagyon hiszek, én is olyan infókat kaptam, hogy a Chieftec az egy megbízható márka.) Innentől viszont vagy a VGA kártya, vagy az alaplap pcie csatlakozója körül lehet keresni a hibát. Gondolom én.

  47. Ja, az előző kisérletezések direkt konnektorra csatlakozással történtek, az UPS nem játszott.

  48. Ha még mindig érdekel a Civilization *olcsón* és jogtisztán, akkor most van a Humble “Sid Meyes” Bundle akció:

    https://www.humblebundle.com/

    Még öt napig, akár 1 dollárért is…

  49. Köszi, de már megvettem, 10 euróért a komplett csomagot, dlc-kkel együtt. Ez engem már bőven kielégít.

  50. Errol a vonalrol a vegen lemaradtam, a Chieftek tapok teljesen megbizhatoak, evek ota szereli a cegunk altalunk osszerakott gepekbe, szerverbe is (ahol nem voltak hajlandok megfizetni a brand gep arat), es igazabol egy atombomba lenne csak problemas szamukra, de az nagyon.

Leave a Reply to ZseboG. Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading