Curling

Macskát tartani végtelen szórakozás.

Tegnap éjfélkor kapták meg az éjszakai kaját. Csak a két fekete volt bent, Sztracsi valahol bóklászott.
Hajnal három körül készültem lefeküdni, gondoltam, még kinézek a teraszra, hátha közben előkerült. Úgy is volt, ott nyújtózkodott a lábtörlőn. Beengedtem.
Jöhetett az érdekes mutatvány: úgy rakni ki kaját, hogy csak Sztracsi ehessen, a két – kajától mindig hisztériarohamot kapó – fekete macska már ne. Egy ideig ment is a játék, beálltam az etetőtál mellé és bőszen rugdostam a feketéket. (Mezítláb, sízokniban és nem igazán rúgások voltak, inkább lábbal történő arrébb rakások.) A módszer nem igazán volt hatékony. Végül hirtelen mozdulattal megragadtam Gizi farkát és felemeltem. A szerencsétlen belekapaszkodott a tálcába, de csak azt érte el, hogy az összes tányér, azaz Sztracsi kajája és a víz is kiborult, szanaszét folyt, szanaszét gurult az étkezőben.

– Vazze – nyugtáztam – Megcsináltad a hajnali programomat.

A macska nem válaszolt, csak nyávogott kétségbeesetten. Én pedig ott álltam, egyik kezemmel a fejemet vakartam, a másikban meg farkánál fogva lógattam a vernyikoló macskát. Végül felvidultam. Homo ludens. Át tudom-e csúsztatni a macskát az ülögarnitúra lábai között, azaz el tudom-e találni vele a teraszajtónál lévő nád lábtartót? Hátraléptem kettőt, beálltam az előszoba ajtajába, becéloztam a rést, meglendítettem a macskát, és ahogy a curlingesek szokták, elengedtem. Csúszott a szerencsétlen, de szépen átcsúszott a bútorok lábai között, telibe találta a lábtartót, fel is borította, de úgy, hogy a macs jól bele is gabalyodott. Tökéletes gurítás volt.

From MiVanVelem

Nehogy azt hidd, hogy olyan nagyon megviselte volna az eset. Reggel nyolckor, amikor a reggeli kajájukat kapták, Gizi ugyanúgy tolongott a lábam mellett, mint szokott. Lehet, hogy még élvezte is.

ps.
Ja, a kép: megörökítettem, ahogy épül a szerverszoba. Nagy változások jőnek.

4 Comments

  1. JoeP!
    Nem is mondtad, hogy akkora hazatok van, hogy csak bicajjal lehet bejarni :-)

  2. Gyaaa….azért a bal oldali polcon lévő Self-Paced Training Kit-ek és MSDN dobozok azért ütnek rendesen :D

  3. @Lotus: Miért, mit vártál, pingvinfarmot? :)
    (Megjegyzem egyik sem self-training kit, olyasmire nem szoktam pénzt áldozni. Ezek némileg mélyebb anyagok, resource kit-ek.)

  4. @sztupi: Nem egészen. Mondjuk úgy, hogy olyan helyen van a házunk, ahol ha nem a nappaliban tartom a bringát, akkor ellopják.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading