Apa, kezdődik

Tegnap teodolitot találtam a kerítés mellett. Hamarosan meglett a hozzá tartozó földmérő is. Kérdeztem, mi jóban ügyködnek? Nos, úgy néz ki, burkolatot kap a kert végében lévő földút, mely eddig a hátsó kerteket választotta el az erdőtől. Hogy mikor? Ezt a földmérők sem tudták.

Alapvetően két problémám van ezzel.

Mi lesz az út szerepe? Mert nyilván nem fog a semmiben kezdődni és a semmiben végződni. Ahogy egy korábbi írásban emlegettem, léteznek tervek arra, hogy a Vecsés-Budapest vonalon alternatívát építenek az Üllői/Ferihegyi útnak, illetve valahogy megoldják, hogy az M0 pestlőrinci lehajtójának közvetlen bejárata legyen a XVIII kerületbe. Az első eset valószínűleg a Halomi út meghosszabbítása lesz Vecsés felé, a második viszont sanszos, hogy itt mehet el.
Azért csak sanszos, mert ekkora taplóságot egyelőre még elképzelni sem merek.
Az M0 leágazó jelenleg egy körforgalomban végződik valahol Gyál és Vecsés között, ahonnan a fenti két községbe lehet bemenni. Gyál utálja Pestet és mindent elkövet, hogy ne legyen rajta átmenő forgalom abba az irányba. Azaz ha valaki botor módon lehajt az M0-ról a sokat igérő Pestlőrinc táblánál, csak őrült kevergések után tud ténylegesen is odaérkezni. Ezt a helyzetet szeretnék megoldani valahogy, csak hát…
Gyál határában egy szűk utca vezet Pestlőrinc felé. Ennek nagy részéről ki van tiltva az átmenő forgalom. Ahol engedélyezett, ott is meglehetősen szűk, úgy, hogy elég hosszan az út mindkét oldalán házak vannak. Ez az utca torkollik bele a SPAR melletti körforgalomba, ahonnan csak 20 méterre van a jelenleg lezárt Flór Ferenc földút becsatlakozása. Na, ettől félek, hogy ezt a forgalmat itt viszik tovább, az erdő szélén a Gilice térig. Ezzel ugyanis kinyírják végig a Flór utcát, végig a Lakitelek utcát és nagyobbrészt a Mályinka utcát is. Mindhárom kellemes, kirándulók által is járt utca, az erdő szélén pihenőparkokkal.

From Segédlet

(Csak emlékeztetésképpen: jelenleg az erdőn csak egy út megy keresztül, a kékkel berajzolt vonalon. A többi terv. A Flór utca az erdő északi határvonala.)

A másik probléma már személyesebb. Az erdő melletti utcák egyoldalasok, azaz az északi oldalon vannak a házak, a déli oldalon az erdő. Eltekintve három háztól, melyeknél az erdő helyett a záportározó kerítése figyel a túloldalon. Elég közel a jelenlegi földúthoz. Itt mi lesz? Ahogy néztem, a záportározó betonkerítése és a saját kerítésem között 9-10 méter a távolság. Jelenleg van nekem egy egyméteres sávom a kerítés mellett, a záportározó mellett van olyan 3 méteres zöldsáv, köztük meg egy egysávos földút. Hogy fog ide elférni egy forgalmasnak szánt út, járdával? Kivágják a cseresznyefáinkat? Kivágják azt a kis kertet, melyet hét éve próbálok felnevelni, nem kevés szívással? Belegondolt valaki, hogy a betonfal pont be fogja tükrözni a forgalom zaját a lakásunkba? A levegőszennyezésről nem is beszélve?
Vagy egyszerűen csak így jártunk?

ps.
Csak megemlíteném, hogy azon a bizonyos botrányos lakossági fórumon a bemutatott terven többen is kiszúrták, hogy a Flór Ferenc utcára egy elég vastag vonalat rajzoltak. Amikor megkérdeztük, hogy netalán egy forgalmas utat szeretnének odarakni, akkor jött egy hebegős mellébeszélés, hogy ‘ugyan dehogy, nem vagyunk mi olyanok, ez itt csak egy izé, nem is értjük, hogyan kerülhetett ide’. Nos, az már látszik, hogy nem véletlenül. Ide valamit nagyon le akarnak tennii, de szemmel láthatóan nagyon sunnyognak vele.
Ez egyébként egyszerűen hihetetlen. Az ember kiköltözik a kertvárosba (devizahitelből, persze), ahol arra számít, hogy békés élete lesz, erre folyamatosan stresszelik: Külső Keleti Körúttal, komposztáló teleppel, az erdő szétbarmolásával, a kert mellé forgalmas út építésével. Kedves Önkormányzat, miért nem lehet minket egyszer már békén hagyni? Valaki megesküdött, hogy mindenképpen tönkreteszi az itt élők életét?

11 Comments

  1. “Az ember kiköltözik a kertvárosba …, ahol arra számít, hogy békés élete lesz, erre folyamatosan stresszelik:…”

    Ezért költöztem én inkább az országból ki. :)

  2. Hát, jól arrébbköltöztél, nem mondom.

  3. Nálunk is fényképeztek, méricskéltek a héten (Flór Ferenc utca középső szakasza). Aggódva várom mi sül ki ebből. Egyébként egyetértek, mi 8 éve lakunk itt , és folyamatosan terrorizálnak minket (Külső Keleti Körút, kétsávos aszfaltos bekötő út , garázsor építés, stb.). Nagyon jó lenne ha egyszer és mindenkorra békén hagynának minket.

  4. @Joe, Zol78: nem értelek titeket, mi ez az aggódás? Ha tényleg akartok valamit, akkor cselekedni kell, erre van a polgári engedetelenség. A blogbejegyzés jó kezdés lehet, de nem elég. Ha eljön az ideje, akkor kehet feküdni a bulldózer előtt is…

  5. Igazából én sem értem magunkat, miért nem örülünk neki, hogy évek óta folyamatosan olyan elképzelésekkel bombáznak minket, melyek miatt állandó harckészültségben kell élnünk, beleértve, hogy végszükségben bulldózer alá is kell feküdnünk. Hiszen ilyen az igazi élet egy kertvárosban.

  6. Nem igazán értem, hogy a “kertváros”, mint fogalom, miért zárná ki a lehetséges problémákat. Lehet, hogy piszkálódásnak vetted, én inkább buzdításnak szántam.

  7. Mert az ember nem varja, hogy a kertvarosba (ami normalis helyen a varos szelen van, istentol es embertol a leheto legmesszebb) olyan jellegu problemai legyenek, mint amilyenek itt felmerultek. Persze azert ez valahol NIMBY problema, senki se akar a hatso kertjebe egy forgalmas utat, de valaki elobb-utobb ugyis kap egyet.

  8. NIMB, persze, csak nem mindegy a frekvencia. NIMB volt az, amikor ide akarták rakni az M0-át 1990-ben. Ezt akkor megakadályozták a helyiek. (Mekkora hülyeség már, a körgyűrűt beletervezni a városba.) NIMB volt az, amikor a kijelölt, de meghiúsult M0 helyére be akarták szuszakolni a KKK-t. (És nem ám úgy, hogy figyelembe vették volna az itt lakók érdekeit és a zűrös másfél kilométeren levitték volna a föld alá, nem, bele a pofánkba.) NIMB volt az, amikor ide akarták tenni, közvetlenül egy lakópark mellé a szennyvíz komposztálót, a hozzátartozó teherautóforgalommal együtt. És NIMB lesz az, ha itt, az erdőszéli földúton, pontosabban a házaink és az erdő közötti szűk úton akarják bevezetni az M0-át a Havanna lakótelepre. Ez lendületből négy különböző szopatás, egy olyan környéken, melyet az Isten is pihenőövezetnek teremtett. (Város széle, kertváros, parkerdő.)

  9. Nem is ez a kerdes, hanem az, hogy van-e ertemes alternativa. Mert mas dolog az, ha azert akarnak egy utat egy iranyba vinni, mert az esik jol, es megint mas tortenet az, ha a koltsegvetes/szabalyok/jozan esz azt diktalja, hogy arra celszeru.

    Felre ne ertsd, maximalisan megertem a problemadat. Nekunk a nyaralonk moge raktak az M0-st, es igaz, hogy egy baromi mely godorben megy, de ettol meg nem kevesbe hangos egy olyan kornyeken, ahol amugy a madar is csak akkor jar, ha elteved.

    En ilyen ertelemben ertettem a NIMBY-t. Persze, egy autout mindig NIMBY a kornyeken lakok szemeben – de ez nem ok arra, hogy ne probaljuk meg objektiven megkozeliteni a problemat.

  10. Szerintem pedig nincsen objektív szempont, csak olyan, amit le akarnak lenyomni a torkodon. Ezt úgy szokták hívni, hogy a “nagyobb jó” érdekében teszik, de ilyen indokkal már népirtásokat is sikerült végrehajtani…

  11. @hron84: Az alternatívának is több szintje van. Míg egyik szinten azért megy a vita, hogyan építsünk utat, én magát az útépítést kérdőjelezem meg. Az önkormányzatok amellé álltak, hogy a külvárosi rozsdazónák helyén legyenek óriási bevásárlóközpont-városok, melyek megközelítéséhez nyilván széles utak kellenek. Én meg úgy gondolom, hogy már így is rohadt sok bevásárlóközpontunk van, sokkal jobban járnánk mással. Pl. azzal a parkosítási elképzeléssel, melyről már írtam is a blogban. (A rozsdazóna helyére egybefüggő parkerdő, kerékpárutakkal.) Csak ebben nincs annyi pénz.
    http://mivanvelem.hu/2013/06/25/olvasgatok-74/

    De ugyanez az alapkonfliktus a korábban felsorolt összes NIMB-bel is. Miért kell külön M0 bekötő keletre a Havanna/Gloriett lakótelepeknek egy erdőn keresztül, amikor délre már van egy elfogadható csatlakozási lehetőségük? Miért kell erdőket/kertvárosokat feldúlva növelni a városba tartó autóutak kapacitását, amikor már tudjuk, hogy ez zsákutca? Kinek a fejében született meg olyan ötlet, hogy bele a városba, egy kertváros/parkerdő/lakópark közvetlen közelébe rak le egy nagyforgalmú szennyvízkomposztáló üzemet, amikor egy csomó jobban megközelíthető hely is lenne pl. az M0 mellett?
    A NIMB azt mondja, hogy ‘tudom, hogy szükség van rá, de ne az én udvaromba rakják’. Én ennél némileg szigorúbb vagyok, a felsorolt esetek felénél azt mondom, hogy nem alternatívákban kellene gondolkodni – ezekre egyáltalán nincs is szükség.

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading