A végtelenül lusta kártya

Amíg megy a backup a gépről, gondoltam, összeszedem a gondolataimat, mi is nem műkdik rajta és hogyan nem működik.

Amikor először a kezembe vettem, még valamikor az év elején, rengeteg gyerekbetegsége volt. Írtam is ezekről eleget. Mára szép lassan minden egyenesbe jött. Majdnem minden. Egy, csak egy dolog működik teljesen kiszámíthatatlanul: az, amiért egyáltalán megvettem ezt a laptopot. Amire ugyanis én általában használok egy gépet, azt bőven tudta a desktop masinám is, viszont a videóeditálással már nem bírt. Közben meg bejött a családba egy igencsak izmos sportkamera, a Movie Maker-t is kinőttem, szóval lépnem kellett.

Ebben a mostaniban van proci bőven (core-i7, azaz 4 mag), RAM is, amennyi belefért (8 GB), SSD a C: meghajtónak, és van benne egy Intel 4000-es GPU a hétköznapokra, illetve egy ATI HD 7670M Radeon GPU a nehéz napokra. A koncepció az, hogy a Catalyst Control Center (a továbbiakban CCC) széleskörűen konfigurálható arra, hogy melyik alkalmazás, milyen körülmények között melyik GPU-t használja. Nem izgultam, hiszen nálam a világ legegyszerűbb szabályrendszere lesz: egy szabály, az Adobe Premiere használja az erős kártyát, ha a laptop be van dugva a konnektorba, mindenki másnak jó az Intel.

Hát, nem. A probléma lényege az, hogy a CCC _nem_ adja át a vezérlést az ATI kártyának. Ha fejreállok, akkor sem. Innentől meg mindegy, mennyi szabályom van, ha maga az akció nem hajtódik végre.

Ássunk mélyebbre. Az Intel kártyához Intel driver van, az ATI kártyához AMD driver. Már itt belép egy jó nagy adag bizonytalanság, ugyanis a két drivernek képesnek kell együttműködnie, egyébként nem látszik az ATI driver, azaz döglött a kártya, azaz a CCC el sem indul. Vagy elindul, de a systeminfón kívül nem mutat mást. Hogy cifrázzam, ha netán össze is lőtted a két drivert az adott operációs rendszeren belül, akkor sem végeztél, hiszen a CCC bőven nem ismer minden drivert. Mondani meg szinte semmit nem mond se magáról, se arról, hogy mi a francért nem az történik, amit szeretnék.

Nagy vonalakban ez a pálya. Rengeteget – és ez most nem a megszokott túlzás – szívtam vele, mire beállt egy működő állapot:

  • Windows 8
  • 8.982.6.0 (2012.08.01) driver az Intel kártyához (AMD gyártmány!)
  • 8.982.6.0 (2012.08.01) driver az ATI Radeon kártyához (AMD gyártmány)
  • 2012.0806 verziószámú CCC
  • Adobe Premiere CS 6.0.2

Nyilván ehhez megfelelően kellett még konfigolni mind a power plan-t, mind a CCC-t, de végül beállt egy működő állapot.
Mely egyből össze is dőlt, amikor a Windowsupdate letöltötte a legújabb Intel drivert az Intel kártyához, szóval nem volt elég, hogy összeállt a működő konfiguráció, de rendesen körül is kellett keríteni. Mindenféle automatikus driverfrissítést letiltottam, mind a Premiere-nek, mind a CCC-nek megtiltottam a hálózati kommunikációt, szóval igyekeztem biztosra menni.

Nem sikerült.

Valamikor júliusban elromlott a konfig. Ránézésre minden rendben volt, sem a driverek, sem a CCC nem változott, a Premiere a CCC szerint az erősebb kártyához volt rendelve: csak éppen a valóságban nem azt használta, a lejátszás a szerkesztőn bekül 20 másodperc után szétesett. Izgalmas két nap volt, kipróbáltam mindent, de tényleg mindent. Leszedtem az aktuális béta kitet (driverek, plusz CCC), feltettem, semmi. Lenulláztam mindent és visszapakoltam a korábbi felállást, semmi.
Illetve találtam egy érdekességet: az új, béta CCC tartalmazott egy táblázatot a népszerűbb alkalmazásokról és ezekben volt default érték arra nézve, hogy melyik kártyát használják. A Premiere-nél (verziófüggetlenül) ez defaultban a gyenge kártya volt, ráadásul egy fekete lakat ikonnal lockolva, mondván hogy ezzel az alkalmazással a CCC-nek kompatibilitási problémái vannak.
Én meg csak néztem, mint Rozi a moziban. Ezért az egy alkalmazásért vettem ezt a laptopot, az erős GPU-val, erre a CCC letiltja a használatát? Amikor az előző driverekkel hibátlanul ment, tanú rá 60 GB elkészült videó?
És nem, nem tudtam életre lehelni a rendszert. Sem az új kittel, sem a régivel. Végül egy kétségbeesett próbálkozással System Restore egy nagyon régi állapotra, és igen, ez hatott. Ismét működött minden.
Huh.
Innentől nem volt más dolgom, csak kéthetente csinálni egy restore pontot.

Na, ezt csesztem el most ősszel. Nem a restore pontokat, azok megvoltak, hanem azt, hogy másfél hónapig nem vágtam videót, így nem vettem észre, mikor romlott el megint a felállás. Tegnap, amikor dolgozni akartam a programmal (előző használat szeptember 19), már nem sikerült, és nem tudom, mikor romolhatott el, de már a legrégebbi restore pontra (október 3) visszalépve is rossz.
Ez a kihívás, nem az ágybakaki.
Most, ha a fene fenét eszik is, _meg kell oldanom_ a problémát. Nem kicsit nehezíti a helyzetet, hogy fogalmam sincs, mi az, hiszen ránézésre minden tökéletesen működik.

Nem írok le mindent, csak ami említésre méltó. A Dell oldalán Windows8-ra nincs újabb driver kit, csak a már ismert 2012.08.01-es. Az AMD oldaláról nem lehet külön drivert letölteni, csak egy alkalmazást, az szétnézett és csak az Intel kártyát látta, de arra is csak annyit mondott, hogy minden rendben. Végül nagy levegő, leszedtem a friss, ropogós Windows 8.1-es kitet (2013.08.19).
Felment. Igaz, egyik driver sem működött, de ekkor már minden mindegy alapon engedélyeztem a netről frissítést, egyből lett is frissebb Intel driver (az Inteltől) – és ami még megdöbbentőbb, egy restart után mind a két driver feléledt! Azaz az Intel által írt Intel driver képes volt kommunikálni az AMD által írt ATI driverrel! Nem hittem a szememnek, az új CCC (2013.0819 verzió) pedig látott mindent. A rendszer tökéletesen működött.
Eltekintve attól, hogy a Premiere továbbra sem használta az ATI GPU-t.

Na, innen jött egy hosszú iszapbirkózás. Ilyen driver, olyan CCC, emilyen driver, amolyan CCC, közben rendszeresen visszaálltam a kiindulási restore pontra. Meghajtottam rendesen a rendszert, mindenféle eredmény nélkül.
Így végül maradtam a Windows 8.1-es szetnél, abban ugyanis a CCC tartalmazott egy nagyon fontos alkalmazást: egy monitort. Ez mutatta – nagyjából realtime – hogy az egyes alkalmazások melyik GPU-t használják. És igen, ez már végre ténylegesen is jelezte, hogy minden beállítás dacára a Premiere dafke a gyenge kártyára csatlakozik. (Külön vicces, hogy egyáltalán elindul. Ez ugyanis úgy néz ki, hogy először jön egy GPUsniffer nevű alkalmazás, mely megnézi, hogy van-e használható GPU. Ez nem szerepel a táblázatban, tehát használhatja az ATI GPU-t, vissza is jelenti, hogy oké, főnök, mehetsz, aztán jön a Premiere, aki viszont szerepel a táblázatban, így csak az Intel GPU marad neki. Mellyel szaggat, mint az állat, hiszen valójában el sem lett volna szabad indulnia ilyen környezetben.)

Elkezdtem filózni, hogy mi lenne, ha ki tudnám törölni a Premiere-t a táblázatból. No way. Ráadásul egy teljesen fura dologra figyeltem fel: ha egy program már szerepelt a táblázatban, lakat nélkül, azaz szabadon állítgathattam, melyik GPU-t használja, akkor már pusztán a táblázatban szereplés elég volt ahhoz, hogy a CCC _mindig_ a gyengébb GPU-t adja neki, függetlenül a konkrét beállítástól. Ha viszont olyan programot indítottam, mely nem volt benne a táblázatban, akkor a globális beállítások lettek érvényesek, az meg az volt, hogy 220-ról az erősebb GPU-t használja mindenki. Amikor kiléptem az alkalmazásból, akkor felugrott egy ablak, hogy fel akarom-e venni a táblázatba, és amennyiben felvettem, méghozzá az erősebb GPU-val, a következő indításor már csak a gyengébb GPU-t kapta meg ő is. Azaz a táblázat maga a dögletes mocsár:
– Ha belekerült egy alkalmazás, akkor azt onnan már ki nem szeded.
– Aki szerepel benne, az mindenféle beállítás ellenére már csak a gyenge GPU-t kapja.
– Az Adobe Premiere gyárilag szerepel a táblázatban.

Vicces, mi?

Így utólag azt gondolom, hogy a működő rendszerem is attól romlott el, hogy a CCC valahogy sunyiban átállt erre a táblázatos működésre, és emiatt kezdte ignorálni a beállításokat. Látni meg azért nem láttam semmit, mert a régi CCC-ben nem látszódott maga a táblázat és nem volt realtime monitor.

Itt azért már vakartam a fejemet rendesen. Végül egy velejéig eszement ötlet: mi van, ha a táblázat az alkalmazást az .exe fájl nevével azonosítja? Láma dolog, de hátha. És igen. Egyszerűen átneveztem a fájlt APP.exe névre, elindítottam… és a monitor szerint megkapta az erős GPU-t. Teszt. Program elindít, tesztvideó, túl vagyunk a 20 másodpercen, 30, 40, 60… és 80 másodpercnél kezdett el szaggatni, de veszettül.
Passz.
Ez az, amire már nem lehet mondani semmit. Csak zokogni és szétverni a laptopot az asztal szélén. Van egy jó állapotod, működik: nemhogy másodperceket, de 40-50 perces videókat tudsz egybefüggően nézni a nézőkében, ami még csak nem is lefordított videó, hanem többtucatnyi felvételből összelinkelt nyersanyag. Azaz a hardver _képes_ ellátni a feladatot. És történik valami, onnantól pedig az erős GPU vagy nem is kapja meg a vezérlést, vagy ha széthekkelve a rendszert, de mégis átadod neki, akkor meg összeszarja magát.

Természetesen még nem adtam fel, visszamentem a korábbi restore ponthoz, átneveztem ott a fájlt, de nem hatotta meg. Még küzdök, most húzom lefelé a 8.1-es Windows-t, hátha emiatt nem megy jól a driver. Már gondolkoztam azon is, hogy csinálok egy virtuális videóvágó gépet, melyen csak ez van és system state-eket mentek a remélhetőleg működő állapotról, de ez meg a szintetikus videodriveren bukik meg. Nem tudom. Tényleg nem tudom. Ráadásul a máskor oly hasznos Google is erősen kussol, mintha másoknál ilyesmi soha nem fordult volna elő.
Szomorú vagyok. És frusztrált.

22 Comments

  1. Egyébként, ha csak erre a célra használod, akkor miért nem tiltod le a fenébe az Intel GPU-t, s használod csak a másikat benne?
    Gondolom akár még BIOS-ból is tiltható, nem? Ha aksiról megy, akkor meg visszakapcsolod, de nem hiszem, hogy aksiról akarsz videót vágni..

  2. Nem tiltható le a BIOS-ból, sajnos.

  3. A Device Manager-ből meg félek letiltani, mert tartok tőle, hogy utána nem tudnám visszaengedélyezni.
    (Ami érdekes, hogy a gyárilag vele adott Ubuntu meg mintha pont az ATI kártyát használta volna helyből, legalábbis az 50 perces akkumulátoridő erre engedett következtetni.)

  4. Úgy látom mások is küzdenek hasonló problémával két kártyás géppel: http://forums.adobe.com/thread/1001579
    Hátha ad valami ötletet.

  5. Ezt ted fel, miután minden más drivert leszedtél.
    http://dell.to/17cKYK9

  6. @Proxy5: Dehát ez volt rajta, amíg működött. Csak aztán valamiért nem működött tovább.

  7. @xpet: Ezen a fórumon még csak gyerekcipőben járnak. Nekik el sem indul a Premiere, mert nem tudják, hogy először a gpusniffert kell engedélyezni. Nekem elindul minden, csak nem használja az erősebb gpu-t.
    A leírt módszereket kipróbáltam, de nem használt egyik sem:
    – az admin módú indítás nem befolyásol semmit,
    – a CCC-ben nincsenek olyan menüim, amelyekről írtak, szvsz az valami korai változat lehet,
    – a BIOS-ban nem tudom letiltani az Intel kártyát.

    Arra viszont jó volt, hogy most már tudom, hogy azzal sem mennék semmire, ha a Device Managerből tiltanám le az Intel kártyát.

    Viszont. Sikerült a helyzetet tovább rontanom. Az AMD oldalán találtam 10.25-ei béta csomagot, restore pont, feltettem, még rosszabb lett a helyzet. System restore vissza – és ugyanolyan rossz maradt.
    Ez egyszerűen őrület.

  8. Na ilyenkor szoktam én azt mondani, “vissza a kályhához”.

    Nem tudom hogy állsz ehhez a művelethez hardverileg, de leírom.

    0, Adatmentés !
    1, Egy üres ssd/hdd betesz a mostani helyére és tiszta telepítés.
    2, Csak a gyári (esetünkben Dell) driverek felpakolása.
    3, Csak azon programok amik szükségesek, telepítése
    4, Teszt
    5-99, Próba mindennel
    99-999, Vajákolás, kecske keresztútnál feláldozás stb…. (Vérméséklet szerint) :D

    Esetleg ha nem vagy nincs ssd egy usb3 pendrive is elég.

  9. Ps: Azt azért látom, hogy nem te vagy az egyetlen aki ezzel xopik.

    Esetleg valami más videó vágó program?
    Sony Vegas (ha mac lenne fcpx) :)

  10. @Proxy5 ahogy en ertem, a tisztan Dell driverektol indultunk, amivel meg csak elorelepni se sikerult.

    Megmondom oszinten, en eleve nem tartom jo otletnek egy alapvetoen eroforrasigenyes dolgot laptopra bizni, legyen barmilyen eros is az a laptop hardverben. Egyszeruen nem erre valo. En fognam, osszeraknek egy bika GPU-val rendelkezo gepet, sok memoriaval, es csak akkor kapcsolnam be, amikor videot akarnek vagni. De semmikeppen sem egy laptopon probalnam ezeket megoldani. Hiaba az iranyzat, hogy a laptop helyettesitse a dobozos gepeket – meg mindig nem jarunk a kozeleben sem ennek az alomnak.

  11. Fejlemények.

    Csináltam egy özönvíz erősségű takarítást. Mivel csak a videókártya AMD, így mindent lepucoltam, ami ATI/AMD-re utalt, driver/program/file szinten, plusz CCleaner (registryvel együtt), temp könyvtár, recycle bin. Ezekután feltettem a legfrisebb bétát, belenéztem: és az applikációs táblázatában ott vigyorogtak a custom alkalmazásaim. Azaz ez a dögvész táblázat nem csak kinyírja az alkalmazásokat, hanem még egy erős ciánozást is túlél. Éjszakára ráküldtem egy fájlokon belüli keresést a C:-re, benne egy speciális alkalmazás nevével, de nem talált semmit. A registry turkálás érdekesebb eredményt hozott, a RADAR\HeapLeakdetection\DiagnosedApplication fül alatt ott volt mind az eredeti premiere.exe, mind az átnevezett .exe fájlom. De egy csomó más kizárt fájl nem.
    Mindenesetre a táblázat mindent túlélő képessége némileg magyarázat arra, hogy miért nem érek el semmit, hiába megyek előre-hátra a driver/CCC verziókkal.

    Ezekután kíváncsiságból feltettem egy Premiere Pro 7-est. Taktikusan nem engedtem, hogy a CCC felvegye a táblázatba – és ezzel tökéletesen megy is a videóeditálás. Csak éppen a régi, a 6-os által gyártott projekteket nem nyitja meg. :(

  12. Hah, a cookie-k is ki lettek takarítva, lsd. gravatar. :)

  13. @Proxy5: Ennyit a Sony Vegas programról és a HD7670 GPU-ról:
    http://forums.creativecow.net/thread/24/965718

  14. Nem tudom, érdekel-e valakit, de legyen nyoma.

    Szóval, Sony Vegas, trial. Jópofa program, a Movie Maker-t szénné alázza, de a Premiere-től fényévekre van. Sajnos van egy-két olyan funkció, melyek fájóan hiányoznak belőle. (Annyira fájóan, hogy le is töröltem a progit.) Az ára ehhez képest nem szégyenlős, olyan $600 körüli, azaz gyk. a fele a Premiere CS6 árának. (A CC7-et ne keverjük bele, az teljesen máshogy árazódik.)

    Ja, és nem csak a funkciók hiánya miatt bukott nálam. A 12-es Sony Vegas deklaráltan nem ismeri a HD 7xxx sorozatú kártyákat, így hiába adta oda neki a CCC az erősebb GPU-t, nem tudott mit kezdeni vele. Szaggatott, mint az állat – azt meg a Premier CS6 is tudja a jelenlegi konfigon.

  15. alapszabaly, hogy tokeletesen mukodo rendszert nem frissitunk, csak ha eg a haz :D)

  16. @hokuszpk: Akkor ezt mondd el az AMD mérnökeinek is. Pont azért betonoztam körbe a grafikus rendszert, hogy ne változzon meg, aztán mégis becsempészték az új módit.

  17. Ahogy Pepin bácsi mondta, az osztrák katona mindig győz.
    Sikerült.

    Három és fél napja még csak kajálni is éppen csak felnéztem a gépemből, napi 3 üveg bor fogyott el, szivar csak azért nem, mert még arra sem vettem a fáradságot, hogy kimenjek a teraszra. Nem tudom, mennyit őszültem, nem tudom, mennyit öregedtem. De az idegrendszerem eléggé kivan.

    Eszméletlen dolgokat láttam. Hogy logika semmi nem volt az egészben, az kurvafix. (Ha már Pepin bácsit emlegettem.)

    A megoldás úgy állt elő, hogy a CS6 mellé feltettem egy krekkelt CC7-et, melyet olyan ügyesen törtek fel, hogy képes volt frissíteni. Nem csak magát, hanem minden Adobe programot, így a CS6-ot is. És igen, ezt már megette a CCC. A monitora szerint ugyan a gyengébb GPU-t használja, de a valóságban az erőset. Editáltam, végignéztem, rendereltem… és suhant, mint olajos hal a klotyiban.

    Most már csak arra kell vigyáznom, hogy ez az állapot ne változzon.

  18. Ja, mondanom sem kell, a CC7 _nem_ működik, az első videóimportnál elszáll, mint a győzelmi zászló. De rendberakta a CS6-ot, így neki is jár egy közepesen erős hurrá.

  19. Mikor olvasom ezeket a posztokat annyira örülök hogy ezt nem én élem át. :D Olyan lehet mint egy rémálom. Viszont sokat lehet tanulni belőle.

  20. nekem ugytunik, nem betonoztad korbe. a hetesben még opcionalis a driverfrissites, legalabbis nekem meg nem volt win, ami csak ugy magatol azt is ratolta volna.
    a catalystban meg nincs automata frissito, amdtol letolt, telepito elindit modszerrel mukodik.
    majd mindjart csekkolom, hatha azota pakoltak bele automatat, a jelszotoros masinamon ugyis uj tesztprojectet kell inditanom, legalabb frissul az opencl.

  21. Lehet, rosszul fogalmaztam. Nem a Catalyst frissült szvsz, hanem az applikációs táblázata. Aztán ez az AMD-től jött, vagy maga tette rá – lockolva – a Premiere-t, azt már nem tudom.

  22. Vadász vadász…

    :)

Leave a Reply to Proxy5 Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading