Hazautazás
2013.10.11; péntek

Előjelek:

  • Csütörtökre európai légiirányítók sztrájkja, legalábbis egy bizonytalan fórumbejegyzés szerint.
  • Jövő héten török újév, egész hetes szabi, az Isztambulinfo blog szerint pénteken tízmillió ember fogja elhagyni Isztambult. Velünk együtt.
  • Múlt vasárnap az 50 perces menetidőből simán lett másfél óra az Expresz E11-es járaton.

De gondolkodjunk pozitívan. Korán kelünk. Nem lesz nehéz, a müezzin segít. Már tudjuk, honnan indul a busz. Feltehetően korán reggel még csak a befelé jövő forgalom lesz erős (mint minden nagyvárosban), az exodus pedig inkább délután várható, amikor mi már a reptéren fogunk ücsörögni. Vagy a gépen.

Nagyjából így is történt. Hatkor keltünk, nyolckor már Kadiköy-ben kerestük a buszt. Egyre idegesebben. Most ugyanis máshogy jött a komp: előtte átment Karaköy-be, aztán megállt a Haydarpasa megállóban, végül teljesen máshol rakott ki, mint a korábbi. Mi pedig frankón összekevertük a két buszpályaudvart, pontosabban, csak ezután az akció után jöttünk rá, hogy kettő van belőlük. Ott álltam a kijáratnál lévő megállóban és dühöngtem, hogy ki a fene cserélte ki az E10/E11 feliratokat a 160-as busz számára? Amikor Nej felvetette, hogy nem-e lehet-e egy másik ugyanilyen pályaudvar mellettünk, olyan lesújtó pillantást vetettem rá, amilyet csak egy férfiember vethet, akit éppen egy nő oktat ki navigációból. Aztán amikor megállókeresési célból végigmentünk a soron, akkor láttuk meg mögötte az ugyanolyan másik pályaudvart. Nej becsületére legyen mondva, nem élt vissza a helyzettel. Nem nagyon.

A busz most se nagyon tudta tartani az 50 percet, de amikor másfél óra múlva leszálltunk róla a reptéren, őszintén szólva, nem érdekelt. Itt vagyunk az ajtóban, a gép indulásáig van három óránk. Laza. Megkerestem az IETT bódét, visszaváltandó az Istanbulkart-ot, utána visszamentünk az emeletre – ahová a buszok érkeznek – elszívni egy utolsó szivarkát. Vigyorogva konstatáltam, hogy az autók itt is ugyanúgy romlanak el, mint Ferihegyen: valahogy mindig a reptér bejárata előtt kell bekapcsolniuk a vészvillogót. A mosoly nagyon hamar lehervadt az arcomról: egyszer csak megjelent egy kisteherautó, két csáppal, mint a targonca, alányúlt az autónak, feldobta a platóra és már vitte is. Annyira gyors volt a folyamat, hogy mire előkaptam a zsebemből a mobiltelefont, már csak a felrakott autót tudtam lefényképezni.

From Isztambul 2013

Még egy érdekesség. A váróteremben láttuk ezt a tablót arról, mit nem lehet felvinni a repülőgépre. Kíváncsi vagyok, ezután hányan dobták ki a csomagjukból az Uzi géppisztolyt.

From Isztambul 2013

Aztán a reptéri rutinfeladatok. A Sabiha Gökcen repülőtérnek megvan a ‘magamindentkétszermond’ specialitása, kétszer kellett átmennünk biztonsági ellenőrzésen és kétszer kellett lejelentkeznünk a boarding pultnál. Érdekes.
Viszont a kapu számát már három órával indulás előtt kiírták, nagy piros pont. (Ferihegyen csak 50 perccel korábban, ami – ha figyelembe veszed, hogy 30 perccel indulás előtt zárják a kaput és még van egy útlevélvizsgálat is közben – elég necces.)
Szerencsére ha volt is csütörtökön sztrájk, abból mára már semmi nem maradt, a gép időben indult, időben érkezett, Budapest vastag felhőbe öltözötten várt, szóval minden úgy volt, ahogy itt hagytuk.

Végül egy figyelmeztetés. Csak szólok: így, hogy öt nap alatt nyolcvan kilométert gyalogoltunk egy hegyes-völgyes terepen, felszedtem 4,5 kilót, a vércukorszintem pedig 2 mmol/l értékkel lett magasabb. Ennyit a börek/baklava/helva diétáról.

Linkek: