A közelmúltban egy háromnapos rendezvényen voltam hétvégén. Pakolás során bedobtam az én drága kis laptopomat is. hogy azért ne legyek teljesen leszakadva a netről. Egeret, azt nem dobtam be, van rajta tapipad.
Első este. Bekapcsoltam. Beléptem. Start képernyő. Kattintás a böngészőre: semmi. Veszett kattogtatás mindenhová: semmi. Azaz maga a tapipad működött, de a két gomb, az nem. Kilépés – ekkor meg működött minden, de ahogy beléptem, megint nem.
Akkor ez nem driverhiba, hanem beállítás. Meg kellene nézni a driverhez adott Dell programot – csakhogy az ikonja éppen elrejtőzött a tálcán, egérgomb nélkül meg nem lehet előcsalogatni. A többieknek csak rádiós egereik voltak, ugyan állították, hogy minden interakció nélkül települnek fel, de mivel állandó driverproblémákkal küzdök ezzel a laptoppal, inkább nem bolygattam a helyzetet.
Aztán jött az ötlet: Win+X, Control Panel, Dell Touchpad. Szuper. Csak billentyűkkel bejutottam a konfigurációs programba. Mely programot nem lehet billentyűkkel használni. Hogy értsd: az a program, amellyel a touchpad-et konfigurálod, csak touchpad-ből kezelhető. (Vagy külső egérből.)
Legyintés. Végülis csak három nap, kibírom offline.
Itthon megnéztem külső egérrel, és jó volt a tipp: a Buttons menüpontban a nyomógombok ki voltak kapcsolva. Hogy ez hogyan történhetett meg, ne kérdezd, fogalmam sincs. De teljesen jól illik a laptopom jelleméhez.