Invázió

Igen, tényleg szép a Vénasszonyok nyara, sőt, nekem ez a kedvenc időszakom (látszik is, ekkor vagyok alig otthon), de van, ami képes megkeseríteni.

Honnan a francból jön ez a rengeteg @#*&@$@* mezei poloska?!

Ma, amíg rotyogott az ebéd, kijöttem egy félórára dolgozni a teraszra. Már az ajtóban leütöttem egy poloskát, aki egyből be akart tekerni a nappaliba. A székemen kettő ült, az asztalon egy. Gyorsan lecsapkodtam a bandát a papucsommal. Fal. Mögöttem egész pontosan kilencen krosszoztak. Végeztem ezekkel is. Napernyő. Négy poloska.
Eddig 17, egy kijövetellel. És még csak meg sem lepődtem, sokkal többre számítottam. (Ez kábé tíz percnyi adag.)
Tudom, szoktam túlozni, de ez most komoly: az asztal körül jelenleg száznál is több poloskahulla fekszik. (Pontosabban éppen bontják lefelé a bodobácsok.) Magát a teraszt vastagon járja be a kifejezetten kellemetlen, szúrós poloskaszag. A papucsomat állandóan papírzsebkendővel kell törölgetnem. Eljutottunk oda, hogy már bent a lakásban sem merek leülni anélkül, hogy ne nézném át alaposan a széket. (A teraszon ha csak felállok, már az is elég, hogy visszaüléskor ott legyen egy a semmiből.)

Miért? És miért pont ezt a teraszt? Hiszen láthatják a rengeteg hullát, érezhetik a tömény hullaszagot. Vagy ez a Judea Nemzeti Front öngyilkos poloska kommandója?

14 Comments

  1. Nem tudom, mennyire vigasztal: nálunk egy darab sincsen. Van viszont seregnyi rigónk és egy valag varangyosbéka. Ez utóbbiak különösen jófejek: mikor a kutyák az orrukra tűzik őket, közelebbi szemrevételezés céljából, kihúzzák magukat, felmeresztik a fejüket, és olyan pankrátoros “mi van, kis köcsög, meg akarod veretni magad?!” testtartásban maradnak mindaddig, míg a kutyák el nem veszítik irántuk az érdeklődésüket. Ja, és rengeteg szörnyen undorító csupasz csiga. Engem ők kergetnek az őrületbe, mindenütt ott vannak, házfalakon, fűben, járdán, és nyálkásak és rondák, fúj. Én leülés előtt az ellenőrzöm, nincs-e egy ilyen a padomon. Szerencsére ők nem olyan gyorsak, mint a poloskák :).

  2. A poloskákkal az a baj, hogy bejutnak valahogy a padlásra, és ott vészelik át a telet valahol a szigetelésben. Így egész télen van belőlük utánpótlás. Nemcsak fent, a kalandozó kedvűek lejutnak a lakásba is. (Tavaly hosszú, enyhe ősz volt, decemberben még a földszinti nappaliban is találtam néhány példányt.)

  3. Gondolom, a hideg elől menekülnek. Nyár végén nálunk is invázió volt az albérletben (panellakás HETEDIK emelete). Jó ellenszert nem tudok mondani, ki kell húzni, vagy meglengetni a fehér zászlót, és átadni nekik a házat.
    De hátha a Minuscule sorozat valamelyik része feljebb világosít.

  4. Most attól eltekintve, hogy felétek felhőben közlekednek, van még valami baj a mezei poloskával? Nálunk 2 volt az utóbbi időben a melóhelyen, de nem vágtuk agyon őket, hanem visszavittük őket a természetbe, pont abból a megfontolásból, hogy ha megölöd, büdös lesz. Azért kérdezem, hogy rosszul cselekedtünk-e?

    (Igaz, itt a helyi munkaerő ultraliberális állatvédő hozzáállást tanúsít: a darazsakat és egyéb repkedő szarokat is ki szokták terelni/engedni, pókokat dettó. A nyáron betévedt 2 csótányt csapdába ejtésüket követően elkeresztelték — Jenőke és Béla –, néhány napig helyi látványosság voltak, majd őket is szabadon engedték valahol az épülettől távol.)

  5. Ne tekintsünk el attól, hogy felhőben közlekednek. :)
    Több baj is van. Az egyik, hogy folyamatosan be akarnak nyomulni a lakásba, én pedig nem akarok együtt élni velük. A másik az, hogy egyik kedvenc trükkjük a semmiből feltűnve berepülni az arcomba, vagy a hajamba. Egyszerűen frászt kapok tőlük.

  6. Szerintem nincs igazad: így elmondás alapján ez inkább a Nemzeti Front Júdeáért lesz… De esélyes még a Júdeai Népi Front is, de ezt csak alapos vizsgálattal lehetne bizton kijelenteni…

    :)

  7. Egy biztos, nem a Júdea Népe Front. :)

  8. Es mi van, ha megis a Judea Nepi Front, csak alcazzak magukat, mondjuk epp a Nemzeti Front Judaert katonainak? Ravasz dolgok ezek a poloskak, pont olyan ravaszak, mint a nevado lehallgato eszkoz… :-)

  9. Ez az igazi felhő alapú szolgáltatás.
    A papucs pedig a szolgáltató adatközpontja ellen intézett hackertámadás.

  10. @hron84: Mint az közismert, a Judea Népe Front mindösszesen egy tagból áll. :)

  11. A téli fészkét kellene felfedezni és megsemmisíteni, talán eltűnnének. Úgyis feljársz a padlásra nem?

  12. Igen, most is fent vagyok. De tutira nem fogom lebontani a teljes padlásszigetelést. :)

  13. Inkább kukkolj , hová bujdokolnak az olcsóbb:-D

  14. Hiába kukkolom, egyszer csak előmásznak a szigetelőtáblák alól. :)

Leave a Reply to hron84 Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading