Tócsni fantázia

Rudi, szerintem menj ki a szobából.

Ahogy igértem, a kisérletek folytak tovább. Az már látszott, hogy a sajt jó irány és a hús is oké, feltéve, hogy eléggé megsül.

A következőt találtam ki: megkevertem a tócsimasszát, ahogy szoktam (+ frissen szedett bazsalikom, + frissen szedett petrezselyem), majd jött a trükk. A csirkemellet felkockáztam, kockáztam mellé kétfajta sajtot (füstölt karaván, illetve kicsit diós maasdamer) és az egészet beledobtam egy aprítógépbe. A tócsimasszáról leöntöttem a krumpli levét, majd ez is ment az aprítógépbe, hígítónak.
Ebből is lett egy krém. Ezt alaposan beledolgoztam a tócsimasszába, aztán hagytam egy félóráig állni. (Igen, az tippelt jól, aki úgy gondolta, hogy az ilyen holtidők áthidalásában sokat segít egy üveg bor.)

Tulajdonképpen ekkor már csak sütni kellett. Volna. Valójában pont a sütéshez kellett némi trükközés. Nem volt mindegy, milyen vastagok a kisütendő cuccok. A normál tócsinál kicsit sűrűbben kellett forgatni, hiszen a sajt hajlamos egyből megégni. A húsnak viszont sok sütés kell, azaz a tócsinál sokkal sötétebbre, gyakorlatilag sötétbarnára kellett sütnöm, hogy belül se legyen nyers.

Aztán az iteráció. Nyersen a massza pont jó. Lejön az első sütés és azt tapasztalod, hogy se nem sós, se nem hagymás, se nem elég erős. Rádolgozol. Bors, hagyma, só. Közben persze már sül a második sütés, melyet megkóstolva kiderül, hogy ez bizony pont jó volt. És elborzadva nézel a hatalmas tömegű masszára, melyet éppen az előbb sóztál, borsoztál, hagymáztál túl.

Na, mindegy, a harmadik sütésre pont eltaláltam mindent, teljesen finom lett.
De micsoda?
Nem viccelek, komolyan nem tudom, minek nevezzem ezt az izét.

  • Nem tócsi. Bár a formája tisztán az, de az íze, az nagyon nem.
  • Fasírt? Tulajdonképpen az lenne, de zsemle helyett krumplival. Az meg már… na, ne.

És akkor a sajtról még nem is beszéltem.

Végül azt mondtam, hogy jobb híján legyen sajtos tócsifasírt. Copyright.

7 Comments

  1. @Hvala: Aranyos. :)
    Csak az a baj, hogy mindenki azt fogja hinni, hogy Karas Mónikát emlegetem.

  2. tyúk az már a rágósabb fajtából:-)

  3. A büfét Poroszlón mikor nyitod Pade? :-)

  4. Majd ha a Halászcsárda is leégett. Akkor már nem lesz konkurrencia.

  5. A Halászcsárda lófasz a Tócsnikirály kreatívitásához képest!!
    Garantáltan lenyomod!! :-)

Leave a Reply to Hvala Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading