Az hamis biztonságról

Akinek csak egy kicsi köze is volt az informatikához az utóbbi években – és ebbe belefér a sima felhasználó is – az biztosan belefutott már olyan figyelmeztetésbe, miszerint a hamis biztonság rosszabb még a védekezés hiányánál is. Hiszen amikor tudom, hogy nem véd semmi, akkor sokkal óvatosabban mozgok. Ha azt hiszem, hogy védve vagyok – miközben persze nem – akkor bátrabban mozgok és sokkal könnyebben rá is faraghatok.

Ez nem csak az informatikára igaz. Tucatjával lehetne sorolni a példákat, de most a gagyi napszemüvegeket veszem elő. A szem előtti teret elsötétítik ugyan, de a káros sugárzásokat nem szűrik ki. A szem viszont azt hiszi, hogy sötét van, tehát hanyagolja a saját védekező mechanizmusait (szűkülő szemnyílás).

Ezért örülök annyira a legutóbbi szerzeményemnek. A Decathlonban találtam 0, azaz nulla védelmi faktorú napszemüveget. Konkrétan egy bazi nagy nulla matrica díszelgett a szemüvegen. Nekem pedig megdobbant a szívem, mert pont ilyet kerestem már régóta. A szemüveg nem sötétít semmit, gyakorlatilag egy átlátszó műanyag lap. Ezzel szemben – legalábbis az adatlapja szerint 100% UV védelmet biztosít. Igaz? Nem igaz? Nem érdekel. A szemem érzi, hogy erős a fény és összehúzódik. Ennyi védelem bőven elég. A szemüveg pedig véd az eső és a bogarak ellen a kerékpáron. Ráadásul tökéletesen használható szürkületben, sőt, sötétben is. Hát nem egy főnyeremény?

ps.
Jelzem, volt nekem ténylegesen védő, baromi drága szemüvegem is. Rögtön az első kajaktúrán elhagytam. Nekem a gagyi, olcsó, de ténylegesen védő szemüvegek jönnek be.

5 Comments

  1. Az en szemem nem nagyon birja az eros fenyt, szoval nekem kell a napszemuveg – meg ha nem is ved. Ha nincs napszemuveg nalam, gyakorlatilag felvak vagyok.

  2. Veszélyes az ilyen szemüveg használata, mert csak a látható fényt szűri, az UV-t nem,tehát a pupillád kinyílik mert sötétet érzékel, és az UV szabadon megy roncsolni a retinádat. Ha az üveg nem sötétít nagyon és csak dísz a szemüveg akkor nincs gond, de ha sötétít és azért használod hogy ne kelljen hunyorognod az erős fényben, akkor pont az ellenkezőjét éred el, becsapod a reflexeidet és tágra nyílt szemmel bámulsz az UV-be.

  3. Jól van, még egyszer elolvastam, azt hittem először hogy az UV védelme nulla, az gond lenne. Ez a sötétítés nélkül UV szűrő jó, kíváncsi vagyok, hogy jó érzés-e viselni erős napsütésben . A bogarak elleni védelem tényleg jó ötlet, nekem is kell egy ilyen szürkületben biciklizéshez!

  4. Semmi gond, én úgy tekintettem, hogy hron84-nek válaszolsz. :)

  5. Az en szemuvegemen van vmennyi UV vedelem, de nem elsosorban erre hegyeztem ki. Nem olyan nagyon sotet maga az uveg, tenyleg csak azert kell, hogy a szort napfenyt csokkentse. A szembefeny ellen inkabb sapkat hordok, az nem gond, engem sokkal inkabb az eles (tul eros) szort feny zavar.

    Mondjuk, meg ha nem is lenne UV vedelme, akkor is hasznos lenne – dioptrias ugyanis.

Leave a Reply to Ottó Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading