Alul-felül víz

2013.05.17; péntek
Az első vihar

Eredetileg úgy terveztük Nejjel, hogy az Adriára megyünk le szigetet kerülgetni (Rab), de aztán az időjárásjelentés cudar időt jelzett, végül pár nappal az indulás előtt korrigált, miszerint a cudar idő épp az érkezésünk előtti napon múlik el, de tapasztalatom szerint egy kiadós vihar után a tengernek kell egy-két nap, mire lenyugszik, az meg pont elvinné a hosszú hétvégét.
Maradtunk inkább itthon. A maga kategóriájában a Tisza-tó is gyönyörű.

Pénteken a szokásos monstre pakolás: amikor nem tudod, hogy kánikula lesz, vagy vihar… vagy mindkettő. Este még Tesco-t vadásztunk Tiszafüreden, így csak kilenckor csekkoltunk be. Kiültünk a faház elé, bontottunk sört, én pedig elégedetten gyújtottam rá egy szivarra.
Ekkor eredt el az eső.
Ketten megemeltük az asztallal, lócákkal egybetákolt dögnehéz faépítményt és intenzív nyögésekkel begyömöszöltük a faház fedett teraszára.
Ekkor állt el az eső.
Elég csúnyán sandítottam fel az égre, az időjárásfelelős gyorsan észbe is kapott, és a nyakunkba küldött egy akkora vihart, hogy időnként nappali világosság öntötte el a kempinget. A vízözön mellett. A közeli erdőkben torpedót játszottak villámmal, csak úgy lődözték körbe az elképzelt hadihajókat.
Felkaptunk valami meleg ruhát és végignéztük az egészet a teraszról. Legalább nem volt szúnyog.

2013.05.18; szombat
Az első túra

Útvonal: Tiszafüred – Poroszló – Tiszafüred (28,1 km)
Részletesen: Endomondo

A faház fák alatt volt, meglehetősen sötétben. Így az ébresztőóra nélküli kelés kis híján kisiklatta a túrát. Teljesen véletlenül ébredtem meg nyolckor. Kaja, pakolás. Fél tizenegykor sikerült elrúgni magunkat a parttól.
Az első hét kilométer eléggé rakkolós volt felfelé a Tiszán, de utána lekanyarodtunk a folyóról és be a híres-hirhedt IX-es öblítőcsatornába. Itt most elő kellene vennem a nemlétező lírai vénámat és nyálcsorgatóan ecsetelni, mi is a jó a nádak közti evezgetésben, a földönkívüli csendben, amikor csak az evező csobbanása hallatszik. Senkitől sem zavartatva, óvatosan eveztünk, nézegettük a hamarosan nyíló vizitök telepeket, vizililiom kompániákat. Időnként sulyommezőkön haladtunk át, ekkor a csendet a növény surrogása törte meg. Errefelé motorcsónakok sem nagyon jártak, nem zavarta senki a kóborlásunkat.

From Kajak

Egy megdöbbentő megvilágosodás. Nem először jártam már ezen a vízi úton, mindig meg voltam győződve róla, hogy az Eger-pataknak nevezett részt vagy valami tiszteletből, vagy valami hasonlóan kialakult nevezékből adódóan hívják Eger-pataknak. A bükki túra előtt kellett elolvasnom egy könyvet, hogy megtudjam, ez a patak ugyanaz az Eger-patak, melyet gyerekkoromban annyiszor nézegettem, melyben annyiszor játszottam, melyben még két héttel ezelőtt is térdig járkáltam Almárnál. A kedvenc patakom itt ömlik a Tisza-tóba, de előtte annyira kiszélesedik, hogy alig ismerni rá. Hülyeség, de sokkal büszkébben eveztem rajta, mint korábban. Mint amikor valakinek a gyerekkori jóbarátjáról kiderül, hogy mekkora nagy ember lett, aki mindezek ellenére ugyanúgy kedveli őt, mint régen.
A kétéltű teheneket még nem hajtották ki legelni a vízpartra, mi pedig különösebb izgalmak nélkül áteveztünk a poroszlói híd alatt és rögtön ki is kötöttünk ebédelni. A kiszállás nem volt egyszerű, mint a Tisza-tónál általában is: a part agyagos sár, erre nem siklik fel úgy a kajak orra, mint a homokra vagy a kavicsra. A csalóka az, hogy pont úgy néz ki, mintha. Aztán felakad a kajak orra, a delikvens meg ott billeg, amíg ki nem borul. Itt szerencsénk volt, mert a cölöpfalra eszkábáltak valami kilépőféleséget, erre ki tudtam fordulni, Nejt pedig már kihúztam. Ebéd után ugyanígy vissza: Nejt belöktem, én pedig betechnikáztam magam a lécről.
Ekkor szólalt meg a leányzó.
– Bakker, a kesztyűm kint maradt a padon!
– … – mondtam én. (Cenzúrázva.)
– Visszamész érte?
– … – mondtam én. (Cenzúrázva.)
– Naa!
– Ott dolgozik az a hapi a faházon. Kiabáljunk neki, hátha meghallja.
– Jó.
– HALLÓ!!! KEDVES URAM!!!!! – kezdtem én.
– HALLÓ!!!! LEGYEN SZÍVES!!!! – jött Nej.
Semmi.
– KÉREM!! HALLÓ!!! – ordítottam, teli torokból.
– LEGYEN SZÍVES!!! HALLÓ!!!! – próbálkozott Nej.
Megint semmi. Nekiszaladtunk harmadjára is és ekkor végre odafordult. Integettünk neki. Odajött.
– Legyen kedves, adja már ide a kesztyűt arról a padról!
– Á, értem! – mosolygott – Rögtön.
Ideadta.
– Hallottam ám már korábbról is a hangokat, de azt hittem, csak beszélgetnek – intett, aztán visszament szögelni.
Bambán néztünk egymásra Nejjel: teljes torokból ordítottunk, egymástól pár méterre. Errefelé ez hétköznapi beszélgetésnek számít?

A visszaút eseménymentes volt, egy helyen kinlódtunk csak a Kis-Tiszán, ahol két motorcsónak vánszorgott egymás mellett, nagyjából ugyanolyan sebességgel, mint mi. Baromi sokára tudtuk megelőzni őket, addig viszont nyeltük a benzinszagot és a zajt. De épp időben mentünk el mellettük, nem sokkal arrébb jött egy Mirror Lake jellegű szakasz: a tükörsíma víz visszatükrözte a fákat. Gyönyörű látvány volt. Ha lehet ilyet mondani, lábujjhegyen kajakoztunk át fölötte.

Tiszafüreden, az agyagos parton bemutattam egy tízpontos kiszállást: szörfözéssel fordultam a part mellé, a kajak hamarosan fel is akadt a sekély vízben, én pedig fürgén kipattantam. Mire Nej utolért, már ki tudtam húzni.

Elpakoltunk, a kempingben egy gyors cider, aztán elszaladtunk megint a Tesco-ba (szúnyogirtó spray), végül leültünk, mint az iszap. Kiderült, hogy mit csesztünk el a pakolással. Hanyagul bedobtam a laptopot, de a töltőjét elfelejtettem. Mondjuk, négy órát kibír, de mindenképpen rá kell másolnom a GoPro kameráról mindent, mert még csak egy 32GB-s kártyám van. Aztán mind a kamera, mind a távirányító USB-ről töltődik (a konnektoros USB töltő éppen úton van Kínából), de ha a laptop sincs töltőn, akkor hamar el fog fogyni a szuflája. Sőt, bekapcsoláskor derült ki, hogy indulás előtt nem is töltöttem fel, mondván, hogy úgyis lesz ott áramforrás. 70 percet jelzett ki, a 25 GB felmásolása 45 perc. Volt miért szurkolnom, utána pedig el is felejthettem a laptopot. Nem baj, Nejnek van tabletje, azon is van net. Aha. Ő is elfelejtett töltőt hozni.
A franc. Most akkor nézegethetem mobiltelefonról a meteorológiát. Kézzel. Mint az állatok.

Nagyon lassú vacsora. Ráértünk. Aztán beszélgettünk.
– Miért van az, hogy minden horgász pocakos? – kérdezte Nej.
– Még szép. Mit vársz olyan emberektől, akik szerint az sport, hogy fél napot üldögélnek egy stokin?
– Ez ugye horgászkemping?
– Igen, az.
Körbenéztem. Minden férfi pocakos volt.

Este zenekar a szabadstrandon.
– Nézd már, a végén jazz lesz! – lepődtem meg pár perc után.
– Eddig annak tűnik – helyeselt Nej.
– Csak nem tudom, hogy már zenélnek, vagy még csak hangolnak?
– Egy jazz zenekarnál ez nem is olyan egyszerű.

Aztán a jazzből visszacsúsztak bluesba, onnan meg slágerzenébe. De legalább dübörgő hangerővel nyomták. Olyan hajnali négyig. Nem is tudom, mi volt a jobb: a zenekar vagy a vihar?

2013.05.19; vasárnap
A második túra és a második vihar

Útvonal: Poroszó – Sarud – Poroszló (21,2 km)
Részletesen: Endomondo

Dacára a korai lefekvésnek, megint alig találtunk magunkra reggel. Belenéztem a tükörbe és elszörnyedtem: a képemet totál vörösre kapta le a nap.
– Hát persze! – csaptam a fejemre – A kamera!
Most ugyanis újítottam, vettem hozzá egy fejpántot. Gyakorlatilag egész úton a fejemen volt. (Techno Bill a Tisza-tavon.) Viszont egyszerre a sapka és a kamera nem megy. Le is égtem, mint a rongy. Már csak azért izgultam, hogy legalább a kamera lenyomata ne maradjon meg a homlokomon.
Az viszont biztos, hogy ez így nem maradhat. Végül azt találtam ki, hogy a kamera bement a gyorstárolóba, a kalap a fejemre. Aztán ha úgy éreztem, hogy valami izgalmas fog következni, felkaptam a pántot. Nyilván egy csomó érdekes jelenet úgy alakult ki, hogy nem jelentkezett be előre, ezekről lemaradtam. De nem esett le a bőr az arcomról estére.

Azt kell mondjam, hogy nagyon vacakul indult a nap. Már a kempingből alig tudtam kijönni az autóval, mert éppen akkor indult el egy kerékpártúrázó csapat, akik teljesen természetesen foglalták el az út teljes szélességét. A vasúti sorompónál meg egy utánfutós őrült szembejött velem a sávomban. Poroszlón a kikötőben az előttem lévő autó irányjelző nélkül kiparkolt az út szélére, majd amikor el akartam menni mellette, szintén irányjelző nélkül visszavágott elém, satufék, erre a mögöttem lévő kisbusz megelőzött és elfoglalta az utolsó szabad vízparti parkolóhelyet. Pontosabban az utolsó kettőt, keresztben beállva. Meg sem tudtam mozdulni, mert a kivágó autó miatt beszorultam, így a mögöttem lévő öt autó is megelőzött, sorban foglalva el a még értelmes parkolóhelyeket. Mint kiderült, a társaság együtt volt. A továbbiakban nevezzük őket Pofátlanéknak. Nekem mindenesetre belilult a fejem és letettem a kocsit közvetlenül a sólya mellé. Leszarom, mennyire lesz útban. A helyi parkolóőr nem reklamált. Vagy csak rámnézett és nem mert.
Leszereltünk, készültünk vízreszállni. Aztán közbeszólt a Természet, Nejnek egyszer, nekem kétszer is el kellett rohanni vécére, pedig látszott, hogy igyekeznünk kell, hiszen addigra Pofátlanék is kezdtek végezni a kenubérlési ceremóniával, márpedig egy bent parkoló motorcsónak miatt csak egy beszállóhely maradt. Nem is vacakoltunk sokat, Nejt belöktem a sólyáról, én bepattantam a stégről, aztán már tepertünk is. No, nem sokáig, mert hirtelen kilenc(!) motorcsónak vett körül minket, fedélzetükön néhány egészen debil, ordítozós idiótával. Én eddig mindig odaköszöntem a vízenjáró népnek, de itt csak összeszorított száj és utálat ült a képemen. Meg vörösre pirult bőr.
Még sokáig nem lett jobb. A Kis-Tiszán nagyon sokáig jöttek-mentek a motorcsónakok, sőt, még a Csapó-Tiszán is kifogtunk néhányat. Kettő volt a legrosszabb fajtából: alig mentek gyorsabban, mint mi, így félórán keresztül nyeltük a büdöst, meg a zajt, mire elkanyarodtak végre.
Nagyjából a Szilas-foktól mondhatom azt, hogy végre azt kaptuk, amiért jöttünk. Míg tegnap a kis járatokban kalandoztunk, addig ma a nagy tereké volt a főszerep. Poroszlói medence: Csapó-Tisza, Szilas-fok, Lapos morotva, Kozma-fok, át a Sarudi medencébe, aztán irány az orrunk után, míg meg nem találjuk Sarudot. Onnan már megint kis járatok vissza Poroszlóra. (Eredetileg nagyobb kört terveztünk, de reggel kibogarásztam az időjárásjelentésből, hogy késő délután újabb vihar jön, inkább rövidítettünk.)
Nem is volt semmi baj. Bár néhányszor meg kellett állnunk tájékozódni, én pedig kifogtam egy makacs darázsszerűséget, de végül majdhogynem nyílegyenesen kötöttünk ki a sarudi szabadstrandon. Megint hibátlanul.

From Kajak

Ebéd, üldögélés. Nej elment klotyit vadászni. Közben megérkezett egy kerékpáros csapat. A méreteik alapján mindegyik horgász lehetett. Átadtam nekik az árnyékos padot, nekik jobban szükségük volt rá. Kifeküdtem a napra. Cipő, zokni, melegítőnadrág, hosszúujjú póló, nyakig felgombolva, kesztyű, az arcomra sapka. Neszebazmeg Nap, süssél.

Innen megint eseménytelenül poroszkáltunk vissza Poroszlóig. Nyilván ebben része volt annak is, hogy két úton lehetett menni: vagy egy nagy tavon keresztül, vagy a nádason belül tekeregve. Mi az utóbbit választottuk, a motorosok meg az elsőt.

Lassan csorogtam a stég felé. Ekkor vettem észre, hogy a kioszkban a sarudi biciklis társaság tolta befelé a hűsítőket. Ők is megismertek, kisétáltak a stégre, közelről megnézni, hogyan szállok ki.
– Aztán hogyan lehet ebből az izéből kiszállni? – guggolt közel az egyik.
– Hát, alapvetően két módszer létezik – vágtam bele tudományos képpel, de aztán mind a ketten elröhögtük magunkat.
– Szóval most azt próbálom meg, amelyikben nem szerepel a vízbefordulás – zártam le a témát és hanyag eleganciával hasmánt kifordultam a kajakból a stégre.
– Nem is olyan egyszerű ez – hümmögött a pacák.
– Dehogyisnem – rontotta a renomémat mögötte egy másik.
– Elnézést, hív a kötelesség – hagytam ott őket, mert közben megérkezett Nej és őt a sólyánál kellett kiszednem.

Összepakoltunk. Mivel ma már nem kellett sehová sem mennünk, a faháznál leültem a lócára és toltam befelé a söröket. Este átsétáltunk a kempingétterembe egy pörköltre, utána még egy szivar és nagyon korán ágyba bújtunk. Az éjszakai vihart hallottuk ugyan, de fáradtabbak voltunk annál, hogy figyelemre méltassuk.

2013.05.20; hétfő
Hazafelé

Kilenckor feküdtünk le, ehhez képest fél tízkor úgy kellett noszogatnunk egymást, hogy felkeljünk. Azt hiszem, mindketten jó nagy alvásdeficittel érkeztünk túrázni.

Fogmosás közben nézegettem magamat a tükörben.
– Ha hazaértünk, keversz nekem egy tányérban napozás utáni krémet? – szóltam ki.
– Mit fogsz csinálni vele?
– Lefejelem.

Összepakoltunk, fizettünk. A Fehér Amúrnál még megálltunk egy harcsapaprikásra. Abszolút nem bírom a halat, de a pisztráng és a harcsa mindig jöhet.

Poroszlón útszéli zöldséges. Nagyon pocakos.
– Akkor most ez is horgász?
– Szabadidejében biztos. A biológia nem hazudik.

Itthon végre minden kütyü megkapta az áramot. Szegények, már teljesen ki voltak száradva.
Akárcsak a gazdájuk.

1 Comment

  1. Jó lehetett ez a hétvégétek azért a bajokat leszámítva. Itt elsősorban a motorcsónakosokra gondolva, sajnos iszonyú tuskók is vannak köztük. (sok-sok éves tapasztalat) Mi Tokajban voltunk és meglepetésemre szinte alig láttunk evező népeket! Furcsa, ott elég nagy evezgetős élet volt régebben, de lehet, hogy még korai ezt ilyenkor elvárni. Mondta is a Rokon, hogy sokkal kevesebben vannak szezonban is, viszont motorcsónakot, igaz kikötve, láttam dögivel. Állítólag a hajóforgalom is visszaesett.

Leave a Reply to Rudi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading