Pathview Bike

– Használjuk már végre ezt a sportkamerát arra a célra, amire való! – határoztam el magamat szombaton.

Nos, rövidre zárva: itt van alul ez a felvétel. Arra használtam.

Persze, nem volt ez ilyen egyszerű. Letoltam az első kört. Mint itthon kiderült, a kamera tíz perc után lekapcsolt. Kifújtam magamat, bekapcsoltam a hangjelzést – legalább a pittyegésből tudjam, hogy leállt – aztán újabb kör. Ekkor is leállt, de újraindítgattam. A két körből már összeállt a teljes útvonal felvétele. Megnéztem a nyersanyagot, oké. Betöltöttem a Premiere-be… és 10 másodperc után nemhogy szaggatott, de leállt a lejátszás. Biztonsági eljárás: driver uninstall/install, Catalyst konfig… de nem segített. Miaf? Egy idő után rákattintottam a videófájl tulajdonságlapjára és a szék mellé huppantam: valamiért 1440p-ben (1920*1440) rögzített, ráadásul 50 fps mellett, ami csak PAL módban létezik. Hmm. Aztán beugrott: pár nappal ezelőtt volt firmware frissítés, azután állhatott be erre az értékre.
Hát, ez gáz. Ahhoz már lusta voltam, hogy újból nekiszaladjak, így legyintettem: majd csak úrrá leszek a problémán. Drága legyintés volt, egy újabb körrel sokkal olcsóbban megúsztam volna.
Az egész napomat elcsesztem vele. Első lépésben a kamerához adott Cineform Studio programmal próbáltam átkonvertálni a felvételeket. A méretet sikerült is lecsökkentenem 720p-re, de az fps csökkentésénél mindig váratlan hibába futott a program. Mindegy, jó lesz így is. A Premiere már megette, sőt, szépen játszotta is. Lehetett vágni.
Aztán pár perc múlva megadta magát az AMD driver. Ilyenkor kiírja, hogy semmi gond, visszaállította magát, de ez óriási kamu. Driver uninstall, restart, online telepítés, Catalyst konfig, restart.
A fenti folyamatot egész konkrétan 28-szor(!!!) csináltam végig szombat délután. A fognyomom több helyen is ott van a kerti asztal fájában. A Premiere a nyersanyag lejátszásakor látszólag véletlenszerűen, de rendszerint egy-két perc után kinyírta az AMD drivert. Azért úsztam meg csak 28 reinstallal, mert emlékeztem, hol kellett vágnom, a többi részt egyszerűen csak átdobáltam a kimeneti fájlba.
Olyan is lett. Nézegettem, eleinte örültem is neki, de vasárnap reggelre már elmúlt a szerelem. Mivel még nem jött meg a beígért eső, hirtelen ötlettel nyomtam egy harmadik kört. Egy sokkal nagyobbat, sokkal izgalmasabbat.
Ezzel már nem volt semmi gond. Az új beállításokkal a kamera végig vette a távot, a Premier egyből megette a videófájlt, az AMD drivert is békén hagyta. Vasárnap estére készen is lett az anyag.

Itt láthatod, lentebb.

Tudom, elsőre ijesztő lesz, hogy 45 perc. De hidd el, megéri. Még én magam is le vagyok nyűgözve, mi csúszott ki a kezeim közül. Tedd fel a fejedre a fejhallgatót, nyomd ki a lejátszót fullscreen-re, aztán engedd el magad. Egy kicsit lassan indul, mert az elején népszerű helyeken jártam, ahol sokan lehettek az ösvényeken. De később… később beindul a móka.

12 Comments

  1. Tudod vannak mindenféle “függők”. Szerintem nem mered beismerni magadnak, hogy te “hardvertől szopás” függő vagy :-DDD

  2. linux alatt nincs ennyi problema catalysttal, mint amit szopsz vele. pedig ott aztan kopkodik rendesen.
    (“bezzeg az nvidia”)

  3. @hokuszpk: Ez csoportmunka volt. A Premiere valamiért nem bírta megemészteni az 50 fps PAL videót és mérgében belerúgott az AMD driverbe. Az újratelepítés után meg értelemszerűen a Catalyst-ot is újra kellett konfigurálnom.
    A másnapi 60 fps NTSC videóval semmi gondja nem volt, pedig másfélszer hosszabb volt a nyersanyag. (Meg szélesebb: 1280*720.)

  4. megmagyarazni en is megtudom, csak eppen akkor sem kerek.
    az amd driver kernelszinten fut. lehet megvaltoztatak, akkor legyen ring 0 helyett ring 1. namost ha abba bele tud rugni egy alkalmazas, ami elmeletileg ring 3-on fut, akkor az os iroja assa el magat, de jo melyre.

  5. Gratula! Remek a felvétel és remek a zene is :)

  6. @lesliel: Köszönöm. :) A zenéket pusztán csak a Shazam miatt nem adtam fel rejtvénynek. Két, rendkívül jó zenekarról van szó, melyeket gyakorlatilag teljesen elfelejtettünk.

  7. @hokuszpk: Biztosan hallottál már rosszul megírt driverről. Az alkalmazás kiad neki egy utasítást, a driver meg elhasal tőle. Az OS-nek ehhez túl sok köze nincs, sőt, miután észrevette a crash-t, megpróbálja visszatölteni az elszállt drivert. Az más kérdés, hogy ez nem sikerül neki. (Akkor lehetne gyalázni az OS-t, ha egy ilyen hibától ő is bedőlne.)
    Azt én sem igazán értem, miért kell egy ilyen eset után újratelepíteni a drivert. Most úgy vagyok vele, hogy ha legközelebb lesz ilyen hibám, és lesz időm is nyomozni, akkor megpróbálom finomabban javítani.

  8. rosszul megirt driver rengeteg van, de minek a whql mizeria, ha megis atmegy egy ilyen durván hibas ?
    nem vitatkozom tovabb, maradjunk annyiban, hogy szerintem sehogysem kerek.

  9. Nem volt rossz a videód! De Peruban lehet, hogy jobb (lenne) bicajozn(od)i! :)
    Gyönyörű helyeken járnak!
    Érdemes megnézni!

  10. Nekem? :) A BMX már nem az én világom.A terepbringázásba is csak ebben a videóban kóstoltam bele.

  11. @JoeP (07): Tegnap este jött elő a hiba és megpróbáltam finomabban kezelni. Sikerült.
    Nagyjából a következő a történet:
    – Premiere dolgozik, aztán egyszer csak valamiért összedől az AMD driver.
    – Az operációs rendszer kilövi a drivert, majd újra betölti. Erről lelkesen értesíti is a felhasználót – de a Premiere szaggat, mint állat. Az alkalmazűs újraindítása nem segít.
    – Nem is, mert arról van szó, hogy beragad a Premiere egyik process-e. Ezt kell kilőni Task Manager-ből és utána minden megy virgoncan tovább. Nem kell drivert újratelepíteni, nem kell Catalyst-et konfigurálni, nem kell restartolgatni.

  12. @JoeP: és az AMD support azóta sem jelentkezett javítással?

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading