Szembeszél

Épp nemrég, egy esti beszélgetés során vettük sorra Nejjel, mennyi mindent is kinlódtunk mi át együtt. Hogy pénzügyi analfabétaként vergődtünk át egy olyan 25 éves korszakon, amikor még a profik sem mehettek biztosra. Sőt, biztosra egyedül az mehetett, aki képes volt a jövőbe látni. Hiszen alapértékek mentek a levesbe, megváltoztathatatlan dolgok változtak meg, akár napok alatt. És persze még nincs vége: az unortodoxia azt az alapvető dolgot képtelen felismerni, hogy manapság nem a pénz az értékmérő, hanem a bizalom. (Pontosabban: a pénz értékét a bizalom adja.) Eljátszani a bizalmat pont ugyanaz a tevékenység, mintha elégetném a pénzemet, vagy lenulláznám az adatokat a bank számítógépközpontjában.

Aztán arra gondoltam, összeszedem ezeket a sztorikat. Mind a két gyerek valamilyen közgazdász vonalon nyomul, legalább ők lássák, hogyan is csetlettünk át ezen az időszakon.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Kezdődött 1990-ben a házvásárlással. Nej egyetemista volt és mint ilyen, kölcsönfelvételkor nem számított. Nekem volt 7800 forint bruttó bérem. Az akkori jellemző hitelkamat 33%(!) volt, erre kellett volna felvenni 15-20 éves lakásvásárlási kölcsönt. Készpénzünk nem volt, a lakásárak pedig olyan 1,3-1,5 millió körül mozogtak. Nos, a matek kegyetlen dolog: ha 1,4 millió forintot vettünk volna fel 15 évre ekkora kamatláb mellett, akkor összesen 185 101 millió forintot kellett volna visszafizetnünk. De hát mit csinálhattunk volna? Felvettük.
Persze, nem így. Fogtuk a majdnem nullát és addig pumpáltuk, amíg elefánt nem lett belőle. Az esküvőn Nej összetáncolt 80e forintot. Nem mentünk belőle nászútra, hanem betettük a meglévő Ifjúsági Takarékbetétjébe, majd addig terelgettük a pénzt az országban, amíg az OTP teljesen össze nem zavarodott és úgy nem tekintette az összeget, mint ami a meglévő 60e forinttal együtt már 15 éve van bent náluk. Így megkaptuk a teljes összeg duplájára a Kiemelt Törlesztési Támogatású Hitel (a továbbiakban KTTH) lehetőségét. Ez a hitel azt jelentette, hogy az első öt évben az állam magára vállalta a törlesztőrészletek 66%-át, a második öt évben a 33%-át, az utolsó öt évben pedig a 15%-át. (A számokban nem vagyok teljesen biztos, ha valaki pontosabban emlékszik, nyugodtan korrigáljon.) Tehát hirtelen ott jártunk, hogy volt 430e forint sajáterőnk. Aztán jött az első lakáshozjutás támogatása (150e), plusz nagy mellénnyel bevállaltunk öt évre két gyereket (szocpol) és ekkor nyílt ki igazán a bőségszaru: egy csomó vissza nem térítendő támogatás, plusz egy jó adag KTTH. A szülőK is beszálltak valamennyivel és a vége az lett, hogy csak 150e forintot kellett piaci áron felvennünk. Persze ott lógott a fejünk fölött, hogy ha nem jön össze a két gyerek, akkor óriásit bukunk, de úgy gondoltuk, hogy ez egyszerűen megelőzhető, pusztán csak éjjel-nappal khmm… a gyerekcsináláson kell dolgoznunk, ami ifjú házasok esetében azért annyira nem nagy büntetés. Mindemellett persze a havi törlesztőrészlet így is felment 10e forint fölé, azaz az én vékony 7800 forintom elég szégyenlősen mutatott a hiteligénylésen. Kellett is mellé 5(!) adóstárs, azaz nem volt elég a négy szülő, de rá kellett dumálnom a sógornőmet is. Itt írja a Kiszámoló, hogy soha ne vállajunk kezességet, és valahol igaza is van, de ha akkor nem kapom meg ezt a segítséget, akkor a mai napig sátorban vadkempingezünk valahol a Bakonyban. Oké, hogy elmagyaráztam nekik, hogy a jövedelmünk jó része szürke és erről ugyan nem tudok igazolást vinni, de azért határozottan létezik – emellett viszont bízniuk kellett a farkamban is, hiszen ha nem jön össze időben a két gyerek, akkor együtt bukjuk ezt a brutális kölcsönt.
De összejött, aztán a házat hét év után eladtuk, így letudtuk ezt a rémálom kölcsönt és ekkor már a kamatok is lehiggadtak.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Amikor megszületett a második gyerek is (1993), úgy döntöttünk, hogy teszünk valamit a biztonságuk érdekében. Egy ismerősöm anyja ilyen házhozjáró biztosítási ügynök volt, kijött hozzánk és elmagyarázta a lehetőségeinket. Nos, egy újabb ingyen jótanács: ilyet sohasem szabad csinálni. Az ismerősöd anyja már nem az ismerősöd, nem azt fogja nézni, hogy neked legyen jó, hanem azt, hogy neki. Mindenesetre kötöttünk egy 18 évre szóló megtakarítással kombinált vegyes életbiztosítást. A nő mentségére legyen mondva, a kamatok akkoriban még igencsak 15-20% között mozogtak, tehát ő is ez alapján kalkulált lejárati összeget. Aztán pár év múlva a kamatok lenyugodtak, a biztosítás pedig igencsak tré lett, különösen azután, hogy megszüntették az adókedvezményét is. De a részletekre hamarosan ki fogok térni.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*

A következő kalandunk a tőzsde volt. Nem, ne kapj a fejedhez, én is tudom a szabályt: tőzsdézni csak annyi pénzzel szabad, amennyi nem fáj, ha elveszíted. Csakhogy. A pesti lakást úgy tudtuk megvenni, hogy mindketten felvettünk 500-500e forint vállalati hitelt, és ez csak a vételár volt. Emellett a lakás oltári brutálisan lepusztult állapotban volt: előtte huzamosabb ideig egy arab kolónia lakott benne albérletben és a tulaj úgy döntött, hogy egyszerűbb eladnia, mint helyrehoznia. Falra kent fekália, felszedett parketta, ajtóra kent darált hús, melyre rálakkoztak, konyha egész egyszerűen nem volt, a szobaajtókon kilós lakatok, szóval tényleg zűrös egy lakás volt. Viszont jó helyen feküdt és legfőképpen olcsó volt. Mi pedig úgy kalkuláltunk, hogy Pesten mindketten jó állásokat csíptünk meg, így lesz pénzünk apránként rendberakni.
Az egyik év tavaszán Nej a következő ajánlatot kapta a munkahelyétől: vagy odaadják neki a normális mennyiségű bónuszát készpénzben, vagy másfélszer annyit kap, de a cég részvényében. (A cégnek kifejezetten jónevű részvénye volt, szóval nem egy vacak, nem likvid papír.) Nagy volt a kísértés, hiszen a plusz összeggel két felújítási lépést is meg tudtunk volna lépni egyszerre. Árnyalta a szituációt, hogy a cég kikötötte, hogy 6 hónapig nem adhatjuk el a részvényeket. Végül beleugrottunk. Nem is figyeltük a részvények alakulását, hiszen úgysem tudtunk volna mit csinálni. Unalmas hat hónap volt, a részvények se le, se föl nem mászkáltak. A hat hónap után ugyanott volt a miénk ára, mint ahogy kaptuk. Egyszerűen csak el kellett volna adni. Csakhogy. Valami hihetetlen és azóta sohasem előforduló csoda révén mind a ketten ki tudtunk venni ugyanarra az időpontra 3 hét szabadságot és le tudtunk menni a gyerekekkel az Adriára: először Horvátországba 10 napra, utána Olaszországba 10 napra. (Csak hogy adjak mellé egy kis korrajzot is: elmentem a körzeti orvoshoz, közöltem vele, hogy nagyon stresszes vagyok – ez nem is járt messze a valóságtól – és írjon fel nekem tengerparti tartózkodást. Receptre. Gúvadt a szeme, mint egy gumilabda, de felírta. Aztán a két telepített lakókocsis nyaralást a Neckermanntól rendeltük meg, aki szerepelt a TB listáján, így a két papír segítségével az egész nyaralás a kafetériából ment.) Nos, a hat hónap pont ebben a 3 hétben telt le, de emiatt nem szakítottuk meg a nyaralást. Addig se történt semmi a hat hónap alatt. Hazajöttünk, pakolások, felvenni a tempót a munkahelyen… eltelt pár nap. És akkor tört ki az orosz tőzsdeválság. A részvények zuhanórepülésbe kezdtek, a mieink 1 hónap után már csak a felét érték, és csak zuhantak tovább. Miközben eljött az ősz és ekkorra időzítettük be a felújítást. Ez most olyan poénkodásnak tűnhet, de nem az: igazából ebben az időszakban őszültem meg látványosan. Aztán decemberben váratlanul életre kapott a részvényünk, gyorsan el is adtuk 85%-os áron – de ekkor már december volt, a felújításokkal meg kellett várnunk a tavaszt.
Mondanom sem kell, azóta kerülöm a tőzsdét, mint a tüzet. (Pedig ha tényleg megengedhettük volna magunknak, hogy hosszútávra játsszunk, akkor ma a részvényeink már 400%-on állnának, és voltak már 500% felett is.)

-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Eljött a 2007. A gyerekek – egy fiú és egy lány – elértek abba a korba, amikor már kényelmetlen volt számukra a közös gyerekszoba. Meg úgy általában is elég szűkösen éltünk, szóval megérett az idő egy lakáscserére. Nem ért minket váratlanul a helyzet, akkor már két éve rendszeresen raktuk félre a pénzt. Egyrészt azért, hogy legyen, másrészt pedig azért, hogy meglássuk, mekkora az az összeg, melyet tartósan félre tudunk tenni havonta, úgy, hogy még kényelmesen élünk is mellette. Nyilván ehhez kellett majd hozzápasszintanunk a jövőbeli hitel törlesztőrészletét. Most nem akarom annyira kirészletezni, a lényeg, hogy végigjátszottuk szépen a cserét, svájci frank alapú kölcsönt vettünk fel, tíz évre, hogy ne húzzuk sokáig, a törlesztőrészlet pedig a tapasztalati érték 80%-a lett. (Azaz volt benne 25% tartalék.) Vedd észre a mintát: szélcsend, optimista környezet, semmi nem utal a közeli katasztrófára. Az óvatoskodásom (2 év spórolás, 80% limit) még túlzottnak is tűnhet. Hát, nem volt az. Megint az nyert, aki előre látta a jövőt.
Cifrázta a helyzetet, hogy nem csak lakást váltottunk, hanem autót is. A korábbi Ford Scorpio Cosworth nagyon jó gép volt, de a kimutatásaim szerint az éves szervizelése 4-500e forintba került, ennek ellenére akkor már rendszeresen hagyott minket cserben külföldön. Megérett a cserére. Úgy kalkuláltunk, hogy ha az új törlesztőrészlete 40e körül lesz, akkor anyagilag ugyanott vagyunk, de már egy új, megbízható autóval. Viszont az is látszott, hogy ha elszaladnak a devizahitelek, akkor már két kölcsönünknek fog megugrani a törlesztőrészlete és ezt már lehet, hogy nem fogjuk kibírni. Ekkor elkövettem egy hibát: úgy vettük meg az autót, hogy rögzítettem a törlesztőrészlet értékét. Ez, ott, akkor jó ötletnek tűnt. Nyilván sem én, sem más nem számított ekkora bukásra.
Aztán bekövetkezett az, ami már történelem. A válság egyszerre kapta el a teljes nyugati társadalmat, egyedül a svájci frank tartotta magát, ebből kifolyólag az egész világ frankba szerette volna áttolni a megtakarításait, ebből kifolyólag pont a frank értéke szaladt fel a csillagos égig. A lakástörlesztőnk 67%-ot ugrott, azaz bőven túllépte a 25%-os biztonsági limitet. Az autóhitelünk pedig hirtelen ugrott egy évet.

Ezt most elmagyarázom, mert én keményen megfizettem ezért a tanulságért, másnak már ne kelljen. Tehát: sohasem veszünk fel fix törlesztőrészletre kölcsönt. Egy kölcsön – és hasonlóképpen egy megtakarítás – két kulcseleme a kamat és a lejárat. (A felvett összeg most állandó.) Ha félreteszel egy összeget egy konkrét kamatra, akkor az az időben egyre meredekebben fog pénzt termelni, hiszen a kamat is folyamatosan kamatozik. Ugyanez történik fordítva a hitelnél is, hiszen ekkor tkp. a bank teszi be hozzád a pénzét. Azaz minél hosszabb idejű kölcsönt veszel fel, annál meredekebben fog nőni a visszafizetendő összeg. Logikus, hogy ha te a törlesztőrészletet fixálod le, akkor a visszafizetendő összeg növekedésével növekedni fog a lejárati időd, de ez pont a nemlinearitás miatt megint növelni fogja a visszafizetendő összegedet, azaz megint továbbnöveli a lejárati időt, mely megint növeli az összeget, és így tovább, mint egy matematikai sorozat, ahol a sorozat elemei az egyes növekmények, melyek ugyan egyre kisebbek lesznek, de neked a szummát kell kicsengetned. Ha a kölcsön felvételekor a lejárati időt vetted volna fixre, akkor a visszafizetendő összeg emelkedésekor nyilván nőtt volna a havi törlesztőrészleted, de a lejárat nem, azaz kiesik belőle a nemlineáris növekedés.

Azaz megint beletenyereltünk valamibe, ahol ugyan próbáltunk előzetesen felkészülni arra, hogy lehetnek bajok, de ekkorára senki nem számított.

-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Aztán 2011. Nem éreztem jól magam. Folyamatosan azon küzdöttünk, hogy kigazdálkodjuk a törlesztőrészleteket, arra már nem maradt forrásunk, hogy valami vésztartalékot képezzünk. Márpedig ha nincs félrerakott pénzünk, akkor én nem érzem jól magam. Váratlan segítség érkezett, váratlan helyről: felmondtak a munkahelyemen. Egy hónap múlva már újból dolgoztam, a végkielégítésből pedig végre sikerült valami megtakarítást képeznünk. Nej is kapott egy nagyobb összeget a cégétől. Aztán még a kilencvenes években kötött az akkori cégem egy nyugdíjkiegészítő biztosítást a részemre, ezt ebben az évben lehetett először minimális adózással felrúgni. Felrúgtam. Szép dolog a nyugdíj, de ha nem élek addig, akkor cseszhetem. (Az alap egyébként is borzasztóóan rossz hatékonysággal kezelte a pénzt, ha kiveszem és csak lekötöm, már akkor jobban járok.) A fenti összegeket gyorsan euróra váltottam, és ekkor Matolcsy segített meg. (Elnézést azoktól, akiknek ez rosszul esett.) Megint bedöntötték a forintot, így elég szépen kerestem, amikor visszaváltottam.
Ekkor már a végkielégítésre gyúrtunk. (A fenti pénzeket nyilván leköthettem volna, vehettem volna befektetési jegyeket, kötvényeket – de az egyértelműen látszott, hogy annál jobb befektetés, mint kiszállni egy rossz kölcsönből, nincs.)

Az utolsó pillanatban jött egy újabb mentőkötél: októberben járt le az 1993-ban kötött biztosításunk. Már előre dörzsöltem a markomat, aztán amikor megláttam a végösszeget, úgy kellett felmosni. A felvehető pénz kevesebb volt, mint amennyit abszolút értékben beraktunk. És a pénz jó része még kilencvenes évekbeli forint volt, mely legalább tízszer annyit ért, mint ma. Meg hol van az időfaktor, mely nemlineárisan növeli a befektetés értékét? Hol van a 18 évnyi takarékoskodás? A válasz rövid: sehol. Nem volt takarékoskodás. Csak én hittem úgy, hogy volt. A kezdetektől fogva, minden hónapban, amikor befizettem az indexált(!) havidíjat, rögtön, prompt abban a pillanatban le is vonták belőle a biztosítási díjakat, és csak a maradék párszáz forint kamatozódott. Azaz az idő hiába exponenciális multiplikátor, de úgy telt el, hogy nem volt mit növelnie. Vicces, mi? Én pedig azt hittem, hogy már 18 éve takarékoskodom.
Jó, persze, azzal vigasztaltam magamat, hogy tekintsünk úgy erre a kalandra, hogy volt egy életbiztosításunk, szerencsére nem kellett aktivizálni. Egyedül az viselt meg, hogy ha én ezt pusztán biztosításként kezelem, akkor 1993 óta tudtam volna mellette takarékoskodni is, a 18 év pedig termelte volna a kamatot, ahogy tanulta.

Aztán végkielégítettünk. 180 forintos frank értéken betoltunk minden mozgósítható pénzt, beleértve még az üvegbetéteket is. Így végül a fennmaradó kölcsönünk – mely egész véletlenül pont annyi volt, mint amennyit 4 évvel korábban felvettünk, azaz 4 éven keresztül gyk. a semmiért fizettük a durván magas havi összegeket – na mindegy, szóval a hátralévő fizetendő összegünk egyharmadára zuhant. Igaz, belement az összes megtakarításunk is, de még így is bőven megérte.

Most eltekintve a makroökonómiai hatásoktól, eddig úgy nézett ki, végre valami, ami a családunk szempontjából anyagi sikertörténet. De így, utólag ránézve, az látszik, hogy vederből cseberbe estünk. Azaz nagy rosszból közepes rosszba.

Anno az IEB-nél vettük fel a lakáskölcsönt, ezt később megvette a CIB. A végtörlesztést is náluk csináltuk. Itt viszont csak fix kamatú forinthitelt lehetett felvenni a hiányzó összegre. Az egész akció így is necces volt, nem vagyok agresszív tipus, de az ügyintéző hölggyel többször is veszekedtem, amikor láttam, hogy próbálja elfektetni az ügymenetet. Egyszerűen már nem mertem bevállalni mellé, hogy más banknál veszek fel forinthitelt a maradék összegre. Ráadásul a fix kamat – akkor! – nem is nézett ki annyira rossz megoldásnak. Konkrétan 11,5% volt, akkoriban 8% körül járt a jegybanki alapkamat és a bankok 3% körül tettek rá. Amennyit én a hiányos közgazdasági tudásommal tudtam, az az, hogy a tartós 10% körül jön az államcsőd – és akkor még ez a lehetőség is bőven benne volt a levegőben. Nem is beszélve arról, hogy Matolcsynak még a rendelkezésére állt 2% játéktér, abban pedig biztos voltam, hogy ha nem lesz IMF megállapodás, akkor erre a játéktérre szüksége is lesz. Azaz a 11,5% elfogadható értéknek tűnt.
Csakhogy. Nem számoltam a világgazdasággal, pontosabban a világgazdasági folyamatokkal. A válság kezelésére beindultak a pénznyomdák és ezzel párhuzamosan leestek mind a jegybanki, mind a banki kamatok. Ezt a váratlan külső tendenciát meglovagolta a kormányunk is és ők is leejtették az alapkamatot, jelenleg 5,5%-ra. Hiszen még ezzel is jóval többet fizetünk, mint a többi állam. Én viszont itt ülök egy 11,5%-os fix kamatozású kölcsönben és vakarom a fejemet. (Szerencsére rövidtávra kötöttem – mondtam már, hogy az időtől félek a legjobban? – de még így is hátravan négy év.)

-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Elérkeztünk a jelenhez. A végkielégítésből úgy jöttünk ki, hogy felére csökkent a lakás törlesztőrészletünk, igaz, az autóé megmaradt. A megtakarításaink viszont megint lenullázódtak, azaz ennek a pótlása volt a kiemelt cél. Cifrázta a dolgot, hogy az utolsó pillanatban, azaz már a jelentkezés pillanatában derült ki, hogy mind a két gyerek továbbtanulása csak fizetős képzésben valósulhat meg, így hirtelen megint megsokszorozódtak a terheink (1,3m/év). Oké, persze, vettek fel diákhitelt, de abban egyetértettünk, hogy nem szeretnének már pályakezdéskor súlyosan eladósodni, szóval amíg bírjuk, rakjuk félre nekik is a zsét.

Hivatalosan egy évvel ezelőtt szűnt meg a deviza lakáshitelünk, de a részletek már novemberben lecsökkentek, mi pedig rögtön el is kezdtük élére rakni a pénzt. Természetesen euróban. Emlékezzél vissza, mi volt itt egy évvel ezelőtt. Decemberben 327 volt az euró és simán benne volt a 350 is. Amikor januárban leesett 300 körülre, rögtön váltottunk is. Aztán egész évben rágtam a kefét. Az euró egy évvel ezelőtt 292 volt, mint ahogy most is. Euró lekötésre 3,2%-ot fizetett a bank, ami euróra nézve kifejezetten jó szám, de a forint közben 9%-ot fizetett. Nyilván ebben benne volt a kockázat, de hát most éppen nem történt baj. (Az más kérdés, hogy ez nem a kormányunkon múlott.) Külön cifrázta a dolgot, hogy a CIB olyan botrányos marzsot használ, hogy az átváltás simán elvitte a 3,2% megtakarítást.

És most így állunk. Nem kicsit frusztráló, hogy minden döntési pontnál eszméletlen munkát öltem bele, hogy racionálisan döntsek. Kár volt. Egyszer sem jöttek be az elképzeléseim.
Mindig csak azok jártak jól, akik látták a jövőt.

19 Comments

  1. Huhh! Ez nem semmi Don Padre!

  2. Respect. Mindig elkepeszt hogy a maihoz kepest mennyivel nehezebb dolguk volt azoknak, akik barmilyen penz vagy uzleti ugybe mertek vagni 20-30 evvel ezelott.

  3. Tudom, hogy ez a te sztorid, de azért hozzáteszek én is: sohase vegyél fel kölcsönt. Inkább szoktam takarékoskodni addig, amíg nem jön össze a pénz – ha meg nem, akkor nem megyek bele vásárlásokba. Különben is, amíg a bank elvárja a kamatos kamat visszafizetését, addig nem is szabad velük szerződést kötni.

  4. @forrester: Ebben biztos vagy? Nem ismerem a fiatalok mostani lakáshozjutási viszonyait, de úgy rémlik, hogy az ifjabb kollégák eléggé panaszkodtak, hogy semmi lehetőségük sincs. Nekünk azért volt. Igaz, hogy hajmeresztő volt, igaz, hogy kockázatos, néha megalázó és szószerint harcolni kellett érte, de ki lehetett verekedni.

  5. köszi!
    Tanulságos.
    Az a durva, hogy mennyire számít a szerencse. A fentiek egy részén én is átmentem és nagyon jól is ki lehetett jönni ezekből a történetekből. Elég volt a megfelelő időpontban LTP-vel kombinált CHF hitelt felvenni. Utána az erősödő forint mellett kb. 2.5 éven át a csökkenő kamatokat törleszteni (és tőkét nem, mert ugye LTP!). Majd 2.5 éven át az erősödő frank miatt kicsit(!) több “csak” kamatot fizetni és tőkét még mindig nem. Aztán 180-on előtörleszteni.
    Persze ehhez sokat melózni, sokat félretenni, nem nyaralni, a bevételek max. negyedére hitelt bevállalni, napi szinten takarékoskodni kellett…
    Előtörleszteni az tudott, akinek ott a volt a cash, a válság közepén…
    Mindmáig durván igazságtalannak gondolom, hogy minket és más “gazdagokat” kihúztak a kulimászból…

  6. Respect! Vonjuk le a tanulságot: akár kockával is ddobhatnál pénzügyi döntéskor. Van is egy Vakmajom nevű befektetési alap…

  7. Olvasgatom a ‘respect’ kezdetű kommenteket és súlyos gyanú körvonalazódik bennem. Eddig azt hittem, hogy a korosztályomba tartozók mind átéltek hasonlókat, ki többet, ki kevesebbet, de azért nagyjából ugyanazokat a pofonokat kaptuk. Lehet, hogy mégsem? Lehet, hogy másoknak kevésbé volt rögös az út?
    (Azt hiszem, el kellene beszélgetnem az őrangyalommal.:)

  8. Akkor én már le sem írom a lakás ügyeinket, mert meg fogtok dobálni kövekkel…
    Pedig nem indultunk neki az életünknek erős háttérrel.
    “Sikereink” ellenére ma már másként csinálnám…

  9. JoeP,

    Szerintem kicsit túloz a hitelnet.hu-s cikk, hiszen a lakáshitelek kamatperiódusa általában legalább fél éves, és két hónappal előre kell értesíteniük. Tehát az “egy éve fizetjük” igaz a hitelre, de nem az “irreálisan magas” kamatra, hiszen 2-8 hónappal van elmaradva az aktuális referencia kamatlábtól. Szerintem nagyjából most esedékes egy nagyobb visszavágás, persze csak a változó kamatozású hiteleknél. Remélem így is lesz. :)

    A cikk végig THM-ről beszél. Ennek egy része a hitelfelvételkor jelentkezik (hitelbírálati díj és egyéb lehúzások), bankváltás esetén nem kapod vissza, illetve nem spórolod meg a hátralévő futamidőben. Vagyis ha most váltasz egy alacsonyabb THM-ű hitelre, jó eséllyel nem lesz akkora a törlesztőrészletbeli különbség, mint a THM-különbség alapján gondolnád. Ez alól kivétel, ha az eredeti hitel “csak kamat” (vagy kamat+kezelési költség) konstrukció volt, vagyis minden kezdeti költséget a futamidő során fizetsz meg. (Az új hitel típusa nem számít: ha az nem ilyen típusú, akkor ugyan a törlesztőben nagyobb lesz a különbség, de attól még a váltáskor ki kell fizetni a plusz költségeket, nem spórolsz vele annyit.)

    Ezen kívül a számok sem teljesen stimmelnek: Régi THM-nek átlag 12,5%-ot írnak, új elérhető THM-nek pedig 9,5%-ot, méghozzá kezdeti költségek nélkül (csak földhivatali díj), tehát elvileg ez a kamat. Törlesztőrészletbeli különbségnek 12-15 ezert tüntetnek fel a szövegben, a grafikonon fix 12 ezret. Azonban a számításhoz 12,5% helyett 11,725%, 9,5% helyett pedig 8% kamattal számoltak, előbbi -2700 Ft, utóbbi -4800 Ft, tehát a tényleges különbség csak 9900 Ft. Ezt a saját kalkulátoruk is megerősíti: a példában megadott 5M összegre 20 év futamidőre a legjobb ajánlat 44090.

  10. @eti: “nagyjából most esedékes egy nagyobb visszavágás”
    Én is ebben reménykedtem, mert nálam pont januárban telt el a 6 hónapos kamatperiódus, tehát most már jóval kisebb kamatlábbal kellett volna dolgozzanak. Mindamellett, hogy bő 1,25%-ot csökkent az MNB alapkamat, számomra csak 0,4%-ot csökkentettek… De ha emelésről lett volna szó, akkor valószínűleg egyből jelentkezett volna :(

  11. Kedves JoeP!

    Nagyon tanulságos volt olvasni kis visszaetintésedet.
    Szerintem minden ember elkövet hibákat az élete során, neked is kijutott.

    Viszont pár dolog eszembe jutott, ami elgondolkodtató lehet.
    Te az elmondottak alapján nem vagy igazán egy spekuláns típus, s a döntéseid ugyan racionálisak, de szerintem az ismereteid, amelyek a döntések alapját képezik sokkal inkább más emberektôl, haveroktól, stb érkeznek feléd, mint ahogy te magad mélységében megismernéd a pénzügyi, befektetési… dolgokat.

    Ami persze nem is várható el egy műszaki szakembertôl, ezért is teszik nyugaton is a középosztály képviselôi a megtakarításaikat más, profik által menedzselt alapokba.

    Az emberekre tipikusan jellemzô, hogy ha nagyon nehéz idôk járnak, akkor a rosszat vetítik elôre, s ha jobb idôk
    járnak akkor optimisták, a jót vetítik elôre életükben és azt hiszik hogy a dolog még nagyon sokáig így megy majd.

    Azt kevesen tudják, hogy a gazdaság, a tôzsde, az infláció, az alapkamat is ciklusokat ír le, s egyidôben több,
    különbözô ciklushosszúságú ciklusok vannak folyamatban.

    Sôt lehet, hogy elszomorítalak, de nagyon könnyen lehet, hogy a közgazdasági végzettségű gyerekeid is kapnak majd pár hasonmló leckét az életben, mert ott nem tanítják a sikeres befektetésekhez szükséges tudás mélységeit.

    Ezt onnan tudom, hogy amikor már egy sor fejlesztéssel kész voltam (USA tôzsde prediktor rendszeremben), akkor sokat beszélgettem egy olyan bankárral, aki egyben a Közgázon is professzorként elôadott, s akit amikor megkértem, hogy javasoljon nekem olyan emberkét, aki nagyon profi a dolgokban, akivel átbeszélhetem a modelljeimet, akkor elmodta, hogy nincs igazán olyan, akit innan ajánlani tudna, de van viszont egy Svájcban élô muki, aki jó ismerôse s akivel kianalizálhatnám a modelljeimet…

    Persze mi lenne, ha egy szimpla közgazdasági egyetemi végzettség elegendô lenne ahhoz, hogy valaki sokat akasszon pl a tôzsdén?
    Akkor az a pár millió közgazdász a világon mind hülyére keresné magát, de a statisztikák szerint semmivel sem jobbak a tôzsdében, mint más szakmák emberei, sôt inkább gyengébbek. Pedig a reklámjaikban elég jól eladják magukat szakértônek…

    Amint az alábbi kis anyagból megtudhatod az USA legnagyobb gurui alig jobbak a jövô tôzsdei irányok prediktálásában, mint egy feldobott ötforintos, sôt sokan (Kb 60 % – uk) még gyengébbek, mégis jól megélnek a hülyeségükbôl:

    http://www.cxoadvisory.com/gurus/#aggregate
    (Táblázat a lap alján.)

    Az IMF – rôl kicsit más a véleményem.
    Nagyon súlyos hiba lenne egy olyan szituációban az IMF – hez menni, amikor nem létszükséglet.
    Ugyanis az IMF szinte soha sehol sem oldott meg semmit, valójában egy MAFFIA hálózat, amely elsôsorban amerikai
    érdekeket szolgál ki. Szinte minden esetben igen komoly függésbe kerültek a hitelfelvevôk, s egyben megoldhatatlan adósságcsapdába, miközben totálisan elvesztették szuverenitásuket.

    Nos ez a mi esetünkben jelenleg nem kérdés, mivel Magyarország jelenleg Nem egy szuverén állam, mégha a média ezt is próbálja sulykolni a tudatlan tömegekbe, akiket megvezetnek.
    Ennek ha akarod utána is járhatsz a neten kotorászva, feltárhatod, hogyan terjesztette ki az USA – Brit… páros egész fejlôdô és elmaradott világra befolyását a semmibôl nyomott értéktelen papírpénzekkel.

    Mi is rohadtul gazdagok lennénk, ha mint az USA, nyomtathatnánk a semmibôl tonnanszámra a trillió dollárokat évente, vagy mint a Britek, akik kb 400 milliárdot fontot nyomnakévente a semmibôl, azután van pofájuk idejönni és felvásárolni vele az igazi értékeinket, mint földek, gyárak, ingatlanok, cégek…

    De ha megpróbálnánk szabadulni láncainktól, mint ahogyan Gaddafi is megpróbált, amikor nem akarta adni az olaját csak arany dínárért, igen nagy valószínüséggel mi is Líbiaiak sorsára jutnánk, pedig Líbia volt az egyik olyan állam, amelybôl az egész gennyes nyugat igen sokat tanulhatott volna, hogyan kell az életet élni, s a nemzetet vezetni.

    Aki egy pici megvilágosodásra vágyik, javaslom az alábbi dokumentumfilmet Gaddafiról.

    http://www.youtube.com/watch?v=BbxpL5xr-rs

    A nyugati média, beleértve a Magyar Bullshit megtévesztést is egy diktátornak nevezik a világ egyik legjózanabb volt vezérét, aki jólétet, nyugalmat és szeretetett osztott a népnek, aki az írástudatlanságból felemelte ôket s mindez azért nem volt elég, mert nem volt hajlandó a jelenlegi világurami elitet szolgálni. (Amit a Rothchild, Rockefeller s a többi 9 család gennyes hálózata képvisel.)

  12. @joep#12 ha hazank szuveren allam lenne, akkor sem lenne dontesi lehetosegunk, mert mar fulig el vagyunk adosodva. Ezt piacrol finanszirozni a jelenlegi gazdasagi politikat feltetelezve nem lehet, mert nagyon tutinak nez ki az allamcsod. Foleg annak fenyeben, hogy a mostani kommunikaciok hatasara a befektetoi bizalom elolvadt, mint hoember a marciusi napsutesben. Itt mar nincs win szituacio, csak azon lehet tiprodni, hogy hogyan lehet kijonni ugy, hogy elkeruljuk az allamcsodot.

    Es nem szabad arra szamitani, hogy a gazdasagi politika valtozni fog, mert ha megsem, akkor minden szamitas bukik – ha meg igen, akkor is jo ido, mire visszater a bizalom az orszagba.

  13. @hrogyorgy

    Nem tudom honnan veszed az állításaidat, de azt tudom, hogy azok nem objektívek és nem a jelenlegi Magyar helyzetet tükrözik.

    Valamikor 2008 – ban, amikor az elôzô kormány kusshadva lapult a sunyiban, miután sok ezer milliárd
    Ft – ot eltüntettek az Offshore számláikon akkori vezetô politikusaink, kétségbeesetten foprdultak
    az IMF – hez 2008 ôszén, hogy jaj – jaj – jaj, segítsenek mert iszonyú nagy baj van, az ország segítség nélkül pillanatokon belül összeomlik.

    Ad 1: Ilyen helyzetben, ami teljesen egyértelmü pánik hangulat volt, semmi tárgyalási pozíciója nincs egy potenciális hitelfelvevônek, a Szoci kormánynak sem volt.

    Ad 2: Felvették a hatalmas dollár hitelt, hogy azt, amit ôk elsíboltak, majd a jövô generációjával fizettessék vissza, kemény kamattal együtt, miközben egy sor egyéb engedményre kényszerültek és ki lellett szolgálniuk feltétel nélkül a pénzoligachia hiénáit.

    Ad 3. Az ország ma jobb helyzetben van, mit 2 évvel korábban, miközben az EU válság és a világválság is
    jóval mélyebb, mint 2 éve volt. Ma a Spanyol fiatalok kb 50% -a munkanélküli, hogy csak egyetelen példát említsek.

    Ad 3: Az ország nincs csôd közelben és nem is lesz, annak ellenére, hogy a Szocik tevékenysége kapcsán az idei évre háruló kamattörlesztési összegek sokkal nagyobban, mint a korábbi években, s míg pl 2012 – ben kb 2000 milliárd volt, az idén kb 3000 milliárdot kell kipengetni, miközben ehhez az iszonyú adóteherhez a Fidesznek oly kevés köze volt, de félelmetes örökségként, mintegy a Szocik boszzújaként kapták a nyakukba.

    Ad4: Hogy mennyire nem ment el a Magyarországba vetett befektetôi bizalom, azt pl a Dollár kötvények sikeres kibocsájtása is igazolja, amit több, mint 4 szeresen jegyeztek túl, de mi csak kb 3.2 milliárdot bocsájtottunk ki.
    A másik ilyen bizonyíték pl az ország egyik legnagyobb befektetôjének számító Amerikai Templeton fund Magyar portfóliójának relatív nagysága, s a annak változása.

    Ha valakinek a pénzvilágban nincs bizalma, akkor megszabadul a befektetésétôl, még veszteség árán is.
    Nos, amint pl az alábbi linken is láthatod, a Templeton nemhogy csökkentette volna, hanem növelte Magyarországi befektetéseit, ami a bizalom növekedését és nem a csökkenését jelzi.

    http://tozsdeforum.hu/blogok/nyilasi/

    Nem tudom ezek után van – e még kérdésed, vagy továbbra is a hazug, bugyuta, tömegeket megfélemlítô Magyar média népbutításával akarsz érvelni, azokat objektív érvként elénk tárni.

  14. @joep#14: Most jött el az ideje, hogy megkérjelek: vagy ne irkálj ennyire sarkos, provokatív hozzászólásokat, vagy cserélj nicket. Én tudom, hogy másik személy vagy, a blog törzsolvasói közül is tudják néhányan, de a feleségem például tegnap este megjegyezte, hogy mintha megbolondultam volna, nem szoktam én ilyen dolgokat írkálni. Ő már nem tudta és valószínűleg a google sem fogja tudni.

  15. hat ja. jellemzoen fideszes gyakorlat, de ettol meg elegge gerinctelen dolog mas neveben kommentelni.

  16. Kedves JoeP!

    Lehet, hogy igazad van, valóban provokatívnak tünhetett más szemszögbôl vizsgálódónak irásom.
    Ezért is elnézést kérek elsôsorban a feleségedtôl, akit netán megijesztettem!?

    Igen néha a valóság fájni szokott.
    Amit leírtál, az egyértelmüvé teszi, hogy az életben a pénzügyekkel kapcsolatos összes lépésed sajnos a looser oldalára sodort.
    Ezek egy része nyilván véletlen, ami nem vagy nehezen elkerülhetô lett volna, másik része talán nem.

    Azt szokták mondani, ahhoz, hogy sikeresek legyünk a pénzügyi életben kegyetlen precizitással az objektivitás
    talaján kell maradnunk. Sôt ez kevés, nagy energiákat kell befektessünk, hogy az objektivitásunkat megôrizhessük.

    Az, hogy a Te pénzügyi döntéseid nem jöttek össze nyilván elgondolkodtató, amin Te is elgondolkodtál, hiszen ezért
    az írás.
    De az csak az elsô lépés, hiszen ha neked is egyértelmü ezek után az a konzekvencia lehet, hogy valamit nem látsz jól, vagy nem tudsz eleget, vagy nem volt objektív a döntésed…ahhoz, hogy sikeresen kerülj ki hosszú távon
    egy financiális akcióból.

    A hókuszpókusnak meg üzenem, hogy én már kinôttem abból, hogy pártokat támogassak, netán istenítsek.

    Az a média játéka, hogy megossza a tömeget jobb és baloldal között és ellentéteket szítson.
    A pártfanatikusoknak azt javaslom, tanuljanak egy kis történelmet.

    Viszont a cselekedetek alapján van aki többet s van aki kevesebbet hibázik, netán más is jár a fejében, miközben
    a parlametben malmozgat mint a saját zsebének degeszre tömése.

    Ma a parlamentben sajnos nincsnek olyan kaliberű hazafiak, mint pl Széchenyi, vagy Kossuth volt.

    Viszont bôven vannak köztük (haza)árulók, akikbôl az elmúlt 4 – 600 évben a Magyaroknak sajnos nagyon kijutott.
    Ezekkel szemben nekem zéró toleranciám van.

    Aki netán még nem hallotta az Öszödi beszédet, amit titkos, belsô szövegnek szántak, ajánlom, hogy alaposan
    tanulmányozza.
    Jómagam párszor meghallgattam (Link a szövegben) csak azért, mert elsôre olyan szörnyű és hihetetlen volt, hogy

    Magyarországot ilyenek vezetik, hogy nem is akartam elhinni, azzal együtt sem, hogy a Gyurcsányról írt leleplezô
    könyvet volt szerencsém tanulmányozni alaposan.

    Akinek persze nincs kellô szintü erkölcsi tartása, aki minden nap lop, csal, hazudik, annak a szöveg csupán egy hétköznapi szöveg. Aki viszont kellô felelôsséget érez nemzete iránt, annak egy ilyan súlyos árulás.

    http://www.origo.hu/itthon/20060917tragarsagokkal.html

    Ezzel együtt nem kell irigyelni a gazdagokat, állítólag a statisztikák szerint nem a nagyon gazdagok a legboldogabb emberek a világon.

    Ezt talán az alábbi pár sor is bizonyítja…:)

    “Végre gazdag vagyok!

    – ezüst a hajamban
    – arany a fogamban /vagy másutt/
    – kövek a vesémben
    – cukor a véremben
    – ólom a lábamban
    – platina a csípőmben
    – mész és vas az artériámban és
    – kimeríthetetlen forrása vagyok a nemes gázoknak!

    Nem gondoltam volna, hogy valaha is sikerül ekkora vagyont felhalmoznom!!!”

    ps: Igaz, hogy a joep nevet már csaknem 20 éve használom, aszem jóval JoeP elôtrôl datálódik, ebbe a blogba ez volt
    az utolsó jelenésem joep néven.

  17. hat nemtom, 20 eve ugy 1993 korul még nemnagyon voltak forumok, illetve egyetemeken mar talán bimbózott a net mind az elérhetó csúcstechnikás 64 kbittel, de az elmúlt 20 évben JoeP-n kívül nem találkoztam mással ugyanezen a nicken, legyen az csupa kisbetűvel akár, mint nemecsek.

  18. Kedves hokuszpk!

    Igen, valóban nem volt még a mai népszerü internet 1993 – ban. Más formában meg már jóval korábban.
    (A Netscape 1995 – 1996 körül kezdett el mocorogni, persze nem ô volt az internet megalkotója, de az elsô népszerü browser az övék volt, amit nagyon szerettem.)

    Viszont 1993 – ban kezdtem dolgozni az USA – ban Princetonban, és ott a kollégák már szinte az elsô
    napoktól joe – nak hívtak, mert nem tudták kimondani
    a nevem rendesem.

    S amellett nekem sem volt kofigásom a Joe – ellen,
    amivel meg becéztek. email – ben meg joep volam.

    Aszem a munkámmal adtam is okot arra, hogy ez a név jól csengjen a csapatban. Kedveltem is a kinn létet, az egy
    luxus üdüléssel ért fel, de viszont a humán érdeklôdésű feleségem nem szerette odakinn, aminek az egyik oka lehetett a kommunikáció éhségen kívül, hogy amikor elôször bevittem New Yorkba akkor mindját egyetlen napon két haláleset történt a szemünk elôtt, de jómagam egyébként a csaknem hét év alatt, míg kinn voltam soha egyetlen másik esetet nem láttam, pedig évente legalább 8 – 10 alkalommal beugrottam New Yorkba, mivel az egyik jó haverom Manhattan-ben dolgozott, mint fejvadász, elsôsorban Wall Street – i cégeknek keresett embereket….

    Szóval a joep már 20 éves, miért lenne okom mellébeszélni.

    De korábban JoeP – nek megígértem, hogy joep néven többet nem írok, s ezzel ezt szeretném le is zárni.
    Hidd el, abszolute semmi rossz szándék nem volt és nincs is bennem, inkább felvilágosítani szeretek embereket, mint félrevezetni.

    Minden jót!

    Inkább próbáljuk meg élvezni az élet minden napját percét, mint hogy vagdalkózunk…
    Nem éri meg, mert semmit nem érsz el vele…

Leave a Reply to Wotan Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading