Majdnem fürödtem a Dunában. És te?

Ez olyan izgalmasnak tűnő dolog: az ünnepek – és a bejglihegyek – között lecsorogni kajakkal a Luppa szigettől a Kopaszi gátig, azaz gyakorlatilag végig Budapesten. A Dunapart nem rossz látvány, középről, a vízről pedig még szebb.

Most elmondom, hogyan nem szabad nekimenni egy ilyen evezésnek:

  1. A legfontosabb: ne legyél lusta. Én az voltam. Tegnap még úgy volt, hogy Barna is jön, így lementem a harmadik kajakért Dunaharasztira. A kocsiról nem vettem le, mert minek. Ma reggel derült ki, hogy a gyerek megfázott, nem jön. Én pedig lusta voltam levenni a kajakját a kocsiról és felrakni a helyére az enyémet: úgyis ugyanolyan a két kajak, jó lesz nekem ez is. Aha.
    • Mivel az extra magas vízállás miatt eltűnt a beszálló part, így elfelejtettem beszállás előtt ellenőrizni a lábtámaszt. Valójában arra koncentráltam, hogy a kellemetlen körülmények között egyáltalán beletechnikázzam magam valahogyan a kajakba. Ja, Barna 12 centivel magasabb nálam.
    • A srác kajakjában patenthiba miatt nincs benne a gyári szivacs az ülésen. Ez nyáron kifejezetten jó, télen… nem annyira. Ki lehet védeni, van itthon neoprén rövidnadrágom… de az itthon volt.
    • Barna kajakján nincs kormány. Ezt tudtam, de nem érdekelt: szépen lecsorgunk a Dunán, nem kell ide semmi faxni.
  2. Ne próbálj ki túl sok újdonságot egyszerre. Rajtam új volt a gumicsizmám, a kézvédő pogácsám és legfőképpen az evezőlapátom. Ez nem is csak új volt, hanem teljesen új típus is: egy grönlandi pálcika. Eddig életemben 10 percet eveztem ilyen lapáttal. Tavon. Szélcsendben. Gondoltam, ez egy szolíd csorgás lesz, majd itt összeszokok a lapáttal.
  3. Soha ne becsüld le az időjárást. Egy kicsit több ebből, egy kicsit más abból… és hirtelen az életedért küzdesz.

Oké. Ezek után lássuk, mi történt. Időben érkeztünk, kábé időben vízen is voltunk. Kisütött a nap, a Luppa sziget melletti külső ágban sima volt a víz. Minden rendben. Illetve nem, itt jóttem rá, hogy gond lesz a felszerelésemmel: a lábtámaszt nem érem el, így nincs hajókontakt, a hátsóm már öt perc után oda akart fagyni az üléshez, a kézvédő pogival meg nem tudtam jól kezelni az új lapátot, ergo leszedtem. Három óra evezés, kesztyű nélkül. Legalább nem csak alul fogok fázni. De mindegy is, ezek csak kényelmetlenségek, simán végig le lehet csorogni így is a Dunán. Emlékeztem, tavaly alig kellett csapni néhányat az evezővel, a sodrás szolgálatkészen levitt, mi csak néztünk a cockpitből, mint Rozi a moziban.

Aztán a Luppa sziget alatt a csoport eleje felfelé kanyarodott. Mi van? Felfelé evezésről nem volt szó. Majd ahogy kiértünk a sziget takarásából, egyből elkapott az igazi sodrás. Ezt legszívesebben nem is kisbetűvel írnám, hanem így: Sodrás. Nagyon magasan áll a Duna, ebből kifolyólag őrültként jön a víz lefelé. Nem, ne csettintsél, hogy ez az igazi, csak meg kell lovagolni a vizet és száguldani lefelé. A Duna a városban kanyarog, hídpillérek keverik meg az áramlást, hajók járnak fel-alá, de még a kikötött hajók is tekerik a vizet. Már ez is éppen elég akadály lenne az erős sodrásban, de mi még kaptunk extra nehezítést is… de erről majd később.

Szóval a sziget alján elkapott a sodrás, szembe kellett vele fordulnom, átmenni a túloldalra, ahol a homokpadok miatt alacsony volt a víz, persze a sodrás itt is dolgozott és ha valamit utálok, az az alacsony víz / erős sodrás kombináció. Mindez egy olyan lapáttal, melyet éppen megismerni készültem. Lábtámasz nélkül. Ha most kihagyom a káromkodásokat, akkor éppen semmit tudok írni a következő félóráról.

From Kajak

Hamarosan bementünk egy romantikus oldalágba, megkerültük a Tündérszigetet. Szép volt, ráadásul a magas vízállás miatt jól járható. De nem annak, aki irányítási problémákkal küzd. Ja, nem mondtam, az új lapát 240 centis, az eddigi leghosszabb lapátom 220 centi volt, de amelyikkel az utóbbi időben járok, csak 210. A szokatlan hosszú lapát külön jól jött a szűk járatokban.

From Kajak

Aztán innen nekiindultunk a Dunának lefelé. Eleinte még megpróbáltam fényképezgetni, de ahogy kibukkantunk a Szentendrei sziget mögül, telibe kapott minket az erős szembeszél. Akkora hullámokat kaptunk, mintha az Adrián eveztünk volna egy átlagosnál picit erősebb napon. Csak éppen itt minden jéghideg volt, naná a szél is, emellett egy elmebeteg erős sodrás vitt előre, a hídak pedig kajánul vigyorogtak: csak jöszte, csak jöszte!

Szerencsére hamar besurrantunk a Hajógyári sziget mögé, itt végre pihenősen csoroghattunk. Persze az áramlás itt is megvolt, a kormányzásra oda kellett rendesen figyelni: ha elbambultunk, akkor már forgott is körbe a kajak. Figyeltem Nejt, elég jól tűrte. Pedig simán az orrom alá dörgölhette volna, hogy ‘ez az a kellemes karácsonyi csordogálás?’ Igaz, neki rendben volt a kajakja és a ruhája is.

Az igazi tánc a Margit-híd után kezdődött. Megszorult a víz, jöttek a kanyarok, jöttek a szélcsatornaként és örvénygenerátorként is működő hídak, ráadásul a Gellért hegyről viharként zúdult le a szél a vízre. Én azzal az egy dologgal próbáltam stabilizálni a kajakot, ami még megvolt: a sebességgel.

From Kajak

Itt hallottam, hogy valaki kiabál mögöttem a vízen:
– Gyertek vissza, Nándor szeretne csinálni egy csoportképet, a háttérben a parlamenttel!
– Fotósopp! – kiabált vissza László.
Úgy látszik, másnak sem tetszett a víz.

From Kajak

Hülye fejjel a Lánchíd alatt a középső lyukon mentem át, nem messze egy pillértől. Nagyon rossz döntés volt. Akkorra fortyongó katyvasz volt mögötte, hogy a lélegzetem elállt. Valami ilyesmi lehet a vadvíz, csak ott ritka az ilyen erős szél. A hullámok mindenfelől jöttek. A szél is. Egy időben. Hátrahúztam a lábamat a gumicsizmában, egészen addig, hogy a lábfejem már a szár felső részében volt, így tulajdonképpen meghosszabbítottam a lábamat a gumicsizmával és elértem a lábtámaszt, összehozva egy enyhe hajókontaktot. De mennyire örültem ennek is! Az őrületben felváltva csapkodtam hol ide, hol oda a lapáttal, míg végül kikecmeregtem a budai oldal szélére. Pihenés itt sem volt, de legalább már nem kellett az életemért küzdenem. Ekkor realizáltam, hogy mindezt a harcot a pilincka grönlandival csináltam végig, úgy, hogy el is felejtettem, mi van a kezemben. Csak jó evező ez. És csak nem olyan bonyolult megszokni.

From Kajak

Az Erzsébet híd szerencsére piece of cake: nincs pillére. A szél ugyan emberkedett, de egyedül nem volt ellenfél. A Szabadság-híd volt az utolsó nehezebb akadály, de a folyó szélén evezve ezt is könnyen vettük. A Petőfi hídnál az A38 nehezítette a dolgunkat, be kellett menni a folyó közepére, ráadásul éppen jött is a BKK helyijárat hajó, de a Lánchídhoz képest kezdők voltak, márpedig, ha azt is megcsináltuk, akkor ez sem lehetett akadály.
Az biztos, hogy ezen a szakaszon az adrenalintól egész egyszerűen elfelejtettem, hogy a kezemnek már rég le kellett volna fagynia. Illetve még egy érdekesség: anélkül, hogy rákoncentráltam volna, megtanultam az új lapáttal is úgy menni, hogy ne szedje fel a vizet. Tényleg nem lesz ez rossz.

A többi már rutinmunka volt. A Kopaszi-gátnál kihasználtuk, hogy extrém magas a vízállás, így szószerint feleveztünk a nézőtér második teraszára és a deszka ülőhelyekre szálltunk ki. Pakolás, logisztika, délután ötkor már itthon is voltunk.

Hát, mit mondjak. A tavalyi egy méltóságteljes, könnyed evezés volt a két ünnep között. Idén… feltűrt ujjú birkózás egy vadkannal. Ahogy Attila fogalmazott a végén: “Ez az a víz volt, amelyikre azt szoktam mondani a hídon állva, hogy nem szeretnék benne lenni.”

Szerzői jogok:
Az utolsó négy kép Norbert oldaláról van.

 
Végül a túra útvonala térképen:


 

4 Comments

  1. A városban mászkálva “kellemes, napos idő”-nek tűnt! :)
    Meglepő, hogy a körülmények ellenére csak Attilán és a fotókon ugyan nem látszik, de gondolom Norberten volt mellény!?

  2. A körülmények menetközben változtak. Amikor indultunk, békés, csendes idő volt, tükörsima vízzel – nagyjából úgy, mint tavaly. A mellény ott volt velünk, de – nekem legalábbis – meg sem fordult a fejemben, hogy felvegyem.

  3. Ezért most irigyellek.

  4. Hiányoltalak is.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading