Szűk

Emlékszem, amikor középiskolás korban tanultuk, milyen értetlenül néztem a tankönyv lapjait: 1929, Nagy Gazdasági Válság, emberek ugráltak le a hidak tetejéről, vetették magukat autók elé. Nem értettem, de nagyon nem. Oké. Elveszett a pénz, ugrott valami befektetés. De az élet ettől még lehet jó. Fel kell állni, meg kell keresni az újrakezdés lehetőségét. Öngyilkosság? Aki megöli magát, az már nem fog soha többé sztéket enni, bort inni, elszívni utána egy szivart.
Azóta persze tudom, hogy az öngyilkossághoz egyfajta beszűkült tudatállapot szükséges. Ilyenkor fordulhat elő, hogy azok a dolgok, amelyekért érdemes élni, vakfoltra kerülnek, eltűnnek a páciens látóteréből. A mindent körülvevő sötétségből csak egy kiutat lát.
De hogyan kerülhet valaki egy bankcsődtől beszűkült tudatállapotba?
Ahogy öregszem, úgy válik egyre inkább meggyőződésemmé, hogy nemcsak az embereknek van tudatállapotuk, hanem embercsoportoknak is: egyfajta ún. kollektív tudatállapotuk. Ez a csoport lehet kicsi és lehet nagy. Lehet egy család, lehet egy város, lehet egy nemzetség és lehet egy ország. Viselheti a fiam büszkén a családi nevét, mondhatom én büszkén, hogy egri vagyok… és pironkodhatok külföldön, hogy magyar vagyok.
A magyar kollektív tudat ugyanis kezd depressziós lenni. Hogy mitől? Mitől ne lenne az? Húsz éve csak rossz híreket kapunk és csak rossz megoldásokat látunk magunk körül válaszul. Jelentkezzen, aki el tudja képzelni, hogy bármi pozitív dolog fog történni az országgal egy éven belül! Mondjuk, én tíz éven belül sem tudom elképzelni, de engem már megnyomott a kollektív depresszió. Hiába élvezhetném egyéni tudatommal az erdei kirándulásokat, a vizitúrákat, a szivart, a bort, a jó könyvet, a társaságot… ezt mind elnyomja a mindenhol tapintható bizonytalanság, kilátástalanság, a szinte biztosan bekövetkező sötét jövő rémképe. Az ország, értem ezalatt az országot alkotó emberek kollektív tudatát, érzésem szerint depresszióban van.
Szerencsére erős egyéniséggel bírok, a kollektív tudat beszűkülése csak rosszkedvet okoz, de nem szűkiti be az egyéni tudatomat… viszont most már el tudom képzelni, hogy egy hirtelen sokk, mely anno egész országokat taszított kilátástalanságba, hogyan volt képes öngyilkosságba kergetni az egyént.

8 Comments

  1. “…és pironkodhatok külföldön, hogy magyar vagyok.”

    Ezt már máskor is olvastam nálad, és nem értem. Idén többször is voltál külföldön, írtál is róla, már csak arra vagyok kíváncsi, hogy *tényleg* miért kellett szégyellned magad, csak mert Magyarországról jöttél.

    De hogy ne legyen ennyire offtopic, az üzletemberek öngyilkosságáról: ők abban hittek, hogy irányítani tudják az életet, és amikor ez nem sikerült, összeomlott bennük minden. Talán mégsem olyan rossz, ha a világ mégsem annyira kiszámítható, mert ez jobban edzésben tart minket…

  2. Pont hasonlót fejtegettem feleségemnek a napokban, mert felmerült, hogy mennyi erőszakos bűncselekmény történik mostanában (és most nem a húsz évvel ezelőtti bulvársajtó nélküli világgal összehasonlítva). A társadalom kezd bekattanni, nem az egyén.

  3. Nem tudom, nektek feltűnt-e, vagy csak én vagyok szenzitivizálva rá, de egyre gyakrabban olvasom: gázolt a vonat itt vagy ott. Régen havonta egy-egy ilyen hír volt, és ezek közül csak néhány volt valódi öngyilkosság, most meg hetente van két-három. Azon kívül, hogy depressziós a társadalmunk, ráadásul kitermeli a mintákat is a beszűkült állapotban való “problémamegoldásra”.

  4. Sziasztok!

    Havi gyakorisággal utazom külföldre, néha Európán kívülre is. Abszolút nem tapasztalom azt, hogy gáz magyarnak lenni.

    Amúgy a kollektív tudatállapot tényével abszolút egyetértek, de szerintem jelem esetben fordítva működik.Pont az a bajunk, hogy a rossz híreket csemegézzük ki és azokat csámcsogjuk, nem pedig a pozitív dolgoknak örülünk. (például az olimpiai sikerek, nemzetközi tudományos elismerések stb)Ezáltal lesz rossz hangulata az országnak. Ebben a médiának van nagy felelőssége, mert pl tény hogy a bűnügyi statisztikák enyhe csökkenést mutatnak, ennek ellenére mindenhol egyre több olyan sztori fut be, ami ennek az ellenkezőjéről akar meggyőzni. És ezáltal sokkol napról napra.

    Az országot emberek alkotják, és a közös tudatállapot kialakulásáért is legalább részben az egyének a felelősek, tehát a mi dolgunk is (egyenként) tenni a jobb hangulatért.

    Balázs

  5. “Pont az a bajunk, hogy a rossz híreket csemegézzük ki és azokat csámcsogjuk, nem pedig a pozitív dolgoknak örülünk.”

    Így van. Egy a gubanc. Mondjál nekem pozitív híreket!!!
    A saját életemben mint magánszemény nagyon jól megvagyok, de a melóm már gáz, az elmúlt 2 évben a törvénygyár rengeteg mindent szétbaszott, napi szinten pusztít az agyatlanság, amikor értelmetlen túlszabályozásnak kell megfelelni. Az unortodoxnak csúfolt kommunista gazdaságpolitikát most ne is boncolgassuk…

    Az olyan engem egyelőre nem különösebben érintő, de a közhangulatos súlyosan romboló objektív apróságokat, mint a növekvő munkanélküliség, vagy a megélhetés elszabaduló költségei most meg sem említem…

    Röviden összefoglalva: Hol élsz Te???

  6. @CsasZ: ezt mondtam már korábban is mondtam Joe-nak is: ha túl sokat foglalkozol a politikával, akkor maga alá temet. Ez akkor is igaz, ha éppen nem vagy a mindenkori kormányzat ellendrukkere. Amit te tételesen felhozol, azok nem igazolják azt, amiért Balázs is írt: miért kéne pl. az unortodox gazdaságpolitika miatt rosszul érezned magad külföldön? :)

  7. @UnA:
    Nem erről beszélek. Azt mondom, hogy hülyesség számonkérni az országon a rossz hangulatot, az emberek többségének igen sok oka van arra hogy borúlátó legyen és igen kevés oka lenne a vidámságnak…

    Egyébként én sem a kormányzat ellendrukkere vagyok, vagy ha így nézzük akkor az előzőnek is ellendrukkere voltam.
    Engem az elszomorító hülyesség és sötétség zavar, amit egyébként rendszer szinten szerintem direkt tart fenn a politika hogy tudjanak a zavarosban halászni…

  8. @UnA tudod, en is eleg sokaig nem foglalkoztam a politikaval, meg hogy ma epp ki lopott… de sajnos a politika betort az eletembe, es egy csomo mindent felforgatott. Elvettek azt a keves penzemet, amit a kotelezo nyugdijpenztarba betoltam, mindennek _nagyon_ felment az ara, rezeg a lec az egeszsegugyi problemaim korul… nem en akartam egyiket sem, csak megtortent. Nehez igy kivul maradni.
    A bunozesi statisztikakra is csak addig legyint az ember, amig epp ki nem raboljak a sarkon. Onnantol hiaba mondjak neked, hogy csokken a bunozes, attol se az elveszett cuccaid nem jonnek vissza, se a tolvaj nem fogattatik el.

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading