Stalker

Tegnap igen érdekes sétám volt. Már az indulás sem volt akármi: pár nappal ezelőtt ugyanis fullra kipucolták a Nagy Burma vasútvonalat. Igen, azt a vasútvonalat, amely eddig leginkább csak közröhej tárgya volt: vastagon benőtte a növényzet, nemhogy bokrok, de masszív fák nőttek a sínek között, ennek ellenére a fénysorompók működnek mindegyik útkereszteződésben. Nos, ennek vége. Habár a pálya még nem járható (beragadt váltók, hiányzó biztosítóberendezések, itt-ott felszedett sínek), de már nem kell sok neki. Igazán kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

Emellett arra is kíváncsi voltam, meddig pucolták meg a pályát, így elindultam rajta délkeletnek. Nem mentem végig, de az látszott, hogy a Nagykőrösi útig rendben van. Engem viszont elcsábított egy másik kaland: felfedezni a Cséry telepet. Bekerítve nincs, szombat lévén nagy munkavégzés szintén nincs, az idő kellemes… mi kell még? Hát, mondjuk valami strapabíróbb ruházat. A túrabakancs még rendben volt (bár a bogáncs azt is ellepte), ellenben az egy hete vásárolt piszkosfehér melegítőm jó eséllyel át fog minősülni kertésznadrággá. Hajnalig szedegettem ki belőle a tépőzárszerűen beleragadt növényeket, de így is erősen sanszos, hogy a mosógép nem tud vele mit kezdeni. (Ha szedtél már ki vastag rétegben letapadt bogáncsot goretexből, akkor sejtheted, mennyire hamupipőke munka volt.)
Nos, félig-meddig már elárultam: a telepen minimális járható út van, én pedig nem ezeken közlekedtem. A dombok tetejére ugyanis csak mellkasig-nyakig érő gazban lehetett feljutni, miközben a talaj váratlanul tűnik el (ahogy éppen leborították a teharautó földeket), jobb esetben simán csak besüllyed. Szemét már nem nagyon látható, mindent laza föld borít, melyet sűrűn nőtt be ez a tépőzáras bogáncsszerű növény. (A Google térkép ne zavarjon meg senkit, azok az utak, azok a rétek, melyek a műholdas felvételen látszódnak, ma már nem léteznek: mindent benőtt a gaz.)

From MiVanVelem

Beverekedtem magamat a telep közepén lévő, legmagasabb dombra, nyomtam egy panorámaképet. Középtájon a fehér folt közelről egy egész nagy kupac fehér por, az erdősáv a távolban a Halomi erdő.

From MiVanVelem

Ez pedig Pestimre, ugyaninnen.

From MiVanVelem

Ettől nem messze találtam egy iszaptavat is, de ebben speciel nem dagonyázott ember.

A dombtetőről az is látszott, hogy nem nagyon lesznek kivezető utak sem, azaz vagy visszamegyek arra, ahonnan jöttem, vagy megpróbálok kikecmeregni valahogyan az Ipacsfa-Közdűlő utcák felé. Mivel a visszautat már ismertem és semmi kedvem sem volt hozzá, mentem tovább előre. Háát… nem ez volt életem legjobb döntése. Olyan terepen jártam, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha halott embereket találok, betonkolonccal a lábukon.

From MiVanVelem

Ez a kép már a legszélső – elég magas – domb tetejéről készült. A mélyben a köztisztasági vállalat telephelye található, balra a Waberer telep, mögötte a Gloriett lakótelep, a háttérben továbbra is a Halomi erdő.

Itt már könnyű volt a szívem: egy helyen találtam üres borosüvegeket (az emberi civilizáció félreérthetetlen jele), aztán találtam valamit, ami némi jóindulattal ösvénynek volt nevezhető, és pont arra vitt, amerre a kijáratot sejtettem. Jó nagy pofáraesés lett a vége: az ösvény eltűnt, nagyon durva dzsuvába keveredtem, a felülről sima talaj közelről mélyen barázdálttá vált, köztük 5-10 méteres meredek, puha talajú kaptatókkal. Komolyan boldog voltam, mire eljutottam a Waberer logisztikai telep kerítéséhez. Itt már csak el kell sétálnom húsz métert a kerítés mellett és már kint is vagyok – gondoltam. Naív elképzelés volt: az Ipacsfa út végig be van építve, ott hátulról nem lehet kijutni. Nagy levegő. Elindultam a másik irányba. A térképen láthatod is, gyakorlatilag körbesétáltam a logisztikai telepet, mire visszajutottam a civilizációba. Szerencsére ezen az útvonalon már nem volt nyakig érő gaz, viszont a kerítéshez símuló, vadul burjánzó akác-, illetve csipkerózsa-telepek annál inkább.

A Halomi erdőben már otthon voltam, így ugyan sétáltam még egy nagyot, de immár minden izgalom nélkül. Így utólag azt mondom, megérte, ezt is látni kellett, hogyan néz ki… de soha többször. (Bár a Bivaly-rét még kimaradt, szóval nincs elfelejtve a környék… de az már simán járható út: nemrégiben még villamos is közlekedett a réten keresztül.)

2 Comments

  1. Vigyázni kell az ilyen elhagyatott helyekkel, jóhogy valami csövesbanda nem ásott el élve, mint Csepelen volt :(

  2. A csepeli sztorit ismerem, durva volt. Különösen úgy, hogy ismerem a terepet, szoktam arra kajakozni, szoktam nézegetni is a hajléktalanok szállásait a vízből.
    Az a baj ezzel, hogy ha komolyan veszed ezt a fenyegetést, akkor jobb, ha ki sem mozdulsz a lakásodból. Hiszen a Halomi erdőnek – ami egy parkerdő – is vannak elhagyatott részei, ahol alig jár ember. Sőt, télen a forgalmasabb erdők is kihaltak, ott is előfordulhat bármi. Akkor most egy eset miatt adjuk át a természetet a lepusztult alakoknak?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading