2012.09.19; szerda
Ágyúgolyó futam a vihar előtt

A túra adatai:
– Távolság: Szántód-Fonyód, 30,15 km
– Idő, beleértve a pihenőket is: 5 óra 20 perc.
– Tracking log

Rögtön az elején tartozom egy rövid magyarázattal. Még a legelső bejegyzésben azt írtam, hogy az utolsó napra marad 30 kilométer, aztán az írásokból az jött le, hogy levágtunk itt, gyorsan eveztünk ott, milyen sokat hoztunk a tervekhez képest… aztán itt, a fejlécben mégis az szerepel, hogy 30 kilométer. A magyarázat nagyon egyszerű: mérési hiba. A kezdeti saccolgatások Google Earth alapján történtek, a terv szerinti Zamárdihoz képest 3 kilométerrel voltunk előrébb, viszont pont ennyi volt a pontatlanság is. (Ahogy írtam, 170 helyett 173 kilométer lett a vége.) Nem sok, de itt, az utolsó napon, a vihar előtti menekülésnél igencsak számított. (A nyereség, amit a 3 nap alatt összehoztunk 7 kilométer lett volna, de nem tudtuk teljes mértékben realizálni, mivel Földváron nem volt jó szálláshely. Így végül csak 3 kilométert nyertünk, melyet viszont elvitt a mérési pontatlanság, illetve nyertünk egy órát, amennyivel sötétedés előtt kötöttünk ki, igaz, másnap beáldoztunk kettőt, amennyivel korábban indultunk.)

A hajnal 5 órai ébredés pont olyan volt, mint amilyenre számítottunk: kemény ejtőernyős landolás a betonon. Minden vastagon vizes volt a sátor belsején kívül. És hideg. És sötét. De ekkor már bennünk volt, hogy itt a hajrá, nehogy már perceken múljon, hogy ne csináljuk meg a karikát. Ez látszott is a készülődésen, végül 6.39-kor rúgtuk el magunkat a partról. Pontosabban, vonszoltuk ki a kajakokat az iszapba.

Aztán hosszú hajrá. Péterrel viszonylag az elején megbeszéltük, hogy megpróbáljuk kiszállás nélkül teljesíteni a távot, hogy azzal se menjen az idő. A gyors szakosztály némileg körülményesebb megoldást talált ki, Orsolya ugyanis folytatta a tegnapi figurát, azaz öt kilométerenként kivonult a nádasba a természet szépségeiben gyönyörködni, majd utolértek minket, aztán újból nádas.
Tulajdonképpen hálás téma volt, mert jól telt az idő, volt mivel a leányzót cikizni. Amikor láttunk egy messzire benyúló mólót, akkor már vizsgálgattuk, hogy van-e rajta horgász. Ez ugye kizáró tényező a gyors slanyához. Sajnálatosan ezek a horgászok már csak olyanok voltak, hogy mindenhová kiette a fene őket. Illetve nem, találtunk egy mólót, ahol egy sem volt. Orsolya már kezdett is kifelé evezni, amikor gyanút fogtam. A parti épület ugyan rózsaszínre változott, de az épületek elhelyezkedése, a part… kezdett ismerős lenni.
– Figyeljetek, ez szerintem az öszödi kormányüdülő.
– És azt őrzik? – bizonytalankodott Orsolya.
– Nem látok rajta biztonsági őrt – jegyezte meg Zoltán.
– A mólón nincs. Legfeljebb egy mesterlövész lehet a toronyban – fűzte hozzá Péter.
– Menjél ki nyugodtan – javasolta Zoltán – Nem céloznak azok olyan jól.
Mondanom sem kell, a kormányüdülő mólója megmenekült. Viszont remek témát adott, kilométereken keresztül szidtuk a kormányt vitattuk meg a magyar politikai élet kacskaringóit, ezzel viszont ment az idő, észrevétlenül fogyott a táv. Ugyanez Norvégiában például nem működne.
– Nektek nincs anyagcserétek? – kérdezte a vége felé Orsolya.
– Jut eszembe, Józsi, nem iszunk egy sört? – vetette fel Péter.
És ittunk.
Most lelövöm a poént: 11:59-re érkeztünk meg, azaz 5 óra 20 percet ültünk kiszállás nélkül a kajakban. Mármint Péterrel, mert az üvegszálasok rendszeresen sétálgattak a nádasban.

De még nem járunk itt. Útközben láttunk néhány érdekességet. (Már amennyit az erősen ködös, párás időben lehetett.) Például Szárszó környékén szembejött velünk két járőröző motorcsónak. Értetlenül meredtünk rájuk: ha tényleg kevés a benzinpénz, akkor mi értelme van szorosan egymás mellett két hajóval járőrözni?

A víz “mélységére” egy jellemző adat: Lellénél fociztak. A Balatonban.

A köd csak nem akart felszállni. Ezt annyira nem bántuk, mert senkinek sem hiányzott a beígért szél. Viszont nem kicsit tette misztikussá az evezést, hiszen még a közeli célpontok is ködbe vesztek, nemhogy a távoliak. Péter elő is vezette a filozófiáját:
– Ezt kellene oktatni felnőtt tréningeken, ezt a fajta kajakozást. Nem kicsi nevelő hatása van. Gondolj bele, valahol nagyon-nagyon messze látsz egy kiszögellést és tudod, hogy oda el kell menned, sőt, sokkal tovább. És semmi másra nem számíthatsz, csak a saját erődre, a saját munkádra. Aztán órákon keresztül darálsz és egyszer csak odaértél. Jöhet a következő cél… miközben már tudod, hogy a módszer működik, csak evezni kell, kitartóan, és akkor mindenhová eljutsz.

Aztán elértük Balatonboglárt, ahonnan már csak 7,5 kilométer Fonyód.

– Szerintem megcsináltuk – szögeztem le – Ha most lövik fel a pirosat, akkor én a part mellett végighúzom a kajakot a bokáig érő vízben.

Később Péter is megtalálta a vonósugarat a GPS-én.
– Jé, az én halálsugaram zöld színű!
– Az a gyengébb. Az igazi Sith halálsugara bugyirózsaszín.
– A legközelebbi túrára át fogom állítani, ha addig élek is.

De a végére kaptunk még némi nehezítést. Egyrészt kezdett élénkülni a szél, a víz pedig eszméletlenül alacsonyra váltott. Pont, amikor már csak két kilométerre voltunk a célponttól, azaz kezdtünk volna felkészülni a landolásra. Kénytelenek voltunk befelé evezni.
Hogy igazából szembesüljünk a dilemmával, ekkor nyomták be az elsőfokú viharjelzést. Vakartuk rendesen a fejünket: ekkor ugyanis nem mehettünk 500 méternél beljebb a parttól – de ott még megfeneklett a kajak. 800 méter körül is csak 30-40 centis volt a víz, ami azért eléggé megnehezíti az evezést. Végül emellett maradtunk: lassabb persze a tempó, erősebben kell húzni, de két kilométer van már csak hátra, annyit kibírunk.
A GPS-ben az elem nem így gondolkodott. 900 méterre voltunk a céltól, amikor az utolsó garnitúrám is kifogyott. Á, egyáltalán nem káromkodtam. Péter mentett meg, nála akadt még olyan elem, amely ugyan nem volt teljes értékű, de 900 métert még kibírt.

From Balaton Karika 2012

Hatalmas kajakvontatás megint. Ahhoz képest, hogy eddig nem is tudtam róla, hogy van gyári madzagom a kajakon, a Marosnál és a Balatonnál rengetegszer segített ez a hős vontatókötél. Mondhatni, főszerepet kapott.

Még Fonyód felé közeledve élvezettel tervezgettük, hogy amint kiértünk és összepakoltunk, kiülünk a mólóra 14.00-kor és keresztbetett lábbal várjuk a vihart: mi ideértünk időben, te hol vagy? És reméljük, hogy baromi durva vihar lesz, mert megalázó lenne, ha csak egy kis pöffenet miatt szívtunk volna 3,5 napot.

A változatosság kedvéért megint szabadban átöltözés, az üdülőben minden zárva volt, gondnok sehol. Pakolás után pizza sajtos tészta a móló mellett, utána pedig kisétáltunk és elégedetten nyugtáztuk az erős szelet, a mindenfelé vad, tarajos hullámokat, az időközben fellőtt másodfokot: mégiscsak volt értelme a nagy rohanásnak.

Út haza. Már nem is emlékszem, mikor ki beszéltette a másikat, de legalább fele-fele. Itthon megint a fröccs nyert, a második helyre a vizes cuccok kiteregetése futott be. Terveztem még valami írást is, de már az illusztrációk feldolgozásáig sem jutottam el, lefejeltem a billentyűzetet.

Jó túra volt.

Álljon itt még a végén egy összegzés:

Távolság: 173 kilométer.
Útvonal:

From Segédlet

Linkek: