Édes Néném! Fura vidéken jártunk ma. Elmentünk egy völgybe, ahol egy Szaladjka nevű patak csordogál lefelé. A hegyre föl lokomotívval menténk, de már ez is furcsa volt némiképpen, ejszen csak három kocsit kötöttek rá, pedig odakint számos sokaság várt a bejutásra. Így alakulván többünk állva utazott, eltakarva a kilátást a többiek elől a szépséges erdőségben. Szerencsére mindenkinek jó volt a kedve, senki nem mógott a másikra. Édes Néném! Aztán igencsak furcsa patak maga a Szaladjka is! Látott már kéd olyat, hogy a patak elkóricált a medréből, de a táblák meg mutatták, hogy ott van a híres Fátyol vízesés, aztán dejszen vala az ott.

From MiVanVelem

De ez még nem annyira furcsa, hogy ennyit írjak róla kédnek. Az igazi az volt, hogy a helyiek szerint ez a patak tele van pisztránggal, melyet a pákászok emelgetnek kifelé és sütnek, föstölnek, meg a Magasságos tudja, miket csinálnak még vélük. És habár a patakban víz ugyan nincs, de a sütőknél pisztráng, az biza rengeteg és mindégyik árus azt állíttandja, hogy az ő portékája bizony friss. Nos, Néném, ilyen csuda dolgokat tud ez a patak meg a pisztrángja.

From MiVanVelem

Lehetetlen, hogy már ne szóljak még valamiről kédnek. Miután csak megkóstoltuk azt a föstölt pisztrángot, és igencsak nyaltuk utána az ujjainkat, annyira finomak valának, azután menénk lefelé a völgyben és a jó étek után rápöffentenénk, volt ám ógás-mógás az úton járóktól. Én ez nem érthetém: a pisztrángot föstölték, ahogyan csak tudták, de amikor mi föstölénk, akkor csak morgott az a sok nép. Hogy kilenc ember föstölt az úton. Szivart. Az erdőben. Hát most mondja, néném, hogyan lehetett volna máshogyan teljessé tenni ezt a fönséges étkezést, mint egy füstölővel? Én pedig azt kívánom, hogy a kéd egészséginek dolga jól folyjon. Édes néném, ha tudná kéd, mint szeretem kédet, hosszabb leveleket írna nekem.