Sült víz

Tudom, én sem a falvédőn élek, elméletileg meg sem szabadna lepődnöm. De mégis vacakul esik.

Ma délben össze akartam ütni valami gyors, egészségtelen kaját. Indulásképpen arra gondoltam, hogy sütök pörcöt kolozsvári szalonnából, mellé egy kis mangalica kolbászt, illetve füstölt tarját, az egészet nyakon borítom egy lecsós körítéssel és vajas-fokhagymás pirítóssal pont jó lesz. (Igen, jól sejted, ma nem kellett ügyfélhez mennem.)
Összevágtam a szalonnát, rátettem a wokot a tűzhelyre. Még fel sem vágtam a hagymát, amikor olyan tűzijáték indult el a tepsiben, hogy arrébb kellett húzódnom. Igen, a forró olajban a szalonnába gyömöszölt víz lokális robbanásokat produkált. De ez még csak bemelegítés volt, mert utána szórtam rá a kockára vágott tarját – ami után a konyhában sem tudtam megmaradni. Mint az augusztusi tűzijáték, úgy robbantak a forró olajbombák a levegőben. Persze, megint a víz.

Ha nyersen eszed ezeket a cuccokat, fel sem tűnik, milyen szart sóznak rád. Ízre, tömegre rendben van. Csak éppen a tömeget vízzel biztosítják, a konzisztenciát állagjavítókkal, az ízt meg ízfokozókkal. Cudar világ.

6 Comments

  1. Csak masfel percig kell batornak lenni, amig raboritod a wokra a tetejet.

  2. fröccsenésgátló?

  3. Jaj, hát nem értitek. Nem az a baj, hogy kifröccsen a víz, vegyészember eleve tud forró vízben/olajban úszni. Ami miatt morgok, az az, hogy víz árában adnak el húsos szalonnát, tarját – és amikor kisütöm, akkor csak egy szibarita váz marad belőle.

  4. Viccet félre,a nagyüzemi gyorspácoktól csak nő a húsárú víztartalma,szárításra nincs idő,hama-hama.Már egy sima ,ízes,elég sós füstölt szalonnára is vadászni kell.De megvan!Valami isteni,fenséges lelőhelyre bukkantam,jó hogy nem most kötök életbiztosítást,jelentős felárat kérnének,ha meglátnák a készletemet:-))

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading