Alpár

Ez egy érdekes hétvége volt: olyan már többször történt, hogy elmentem kajakozni és esténként szivarozgattam a társaságban. Olyan viszont most először, hogy elmentem egy társasággal szivarozni, aztán közben meg kajakoztunk egy sort. Persze, amikor azt mondom, hogy összegyűltünk szivarozni, azt ne úgy képzeld, hogy leültünk egy asztal köré, mindenki telepakolta a testnyílásait és füstöltünk hétszámba. Nem, ezek az alkalmak egyre inkább kezdenek hedonista orgiákká átalakulni.
Soroljam? Péntek délután indulásképpen egy kellemesen csípős lecsó, az asztal megpakolva vörösborral, szlovák sörrel, házipálinkával, whiskyvel, rummal. Hajnal kettőig tartott az élet, az autók nyomaték- és teljesítményviszonyainak megvitatásából simán csúsztunk át a magyar punkzene vadhajtásainak kitárgyalásába, közben persze fogytak az italok és a füstölnivaló. Pont ideális lett a vége – legalábbis számomra, mert voltak, akik némileg túlszaladtak a célszalagon -, azaz egyfajta kellemes bódultságban mentem aludni: ez az az állapot, amikor még reggel nincsenek másnapossági tünetek, nem fáj a fejem, nem forog a gyomrom, nem akarom kiinni a Tiszát, de azért este már valamivel gyorsabban beszéltem, mint szoktam, és időnként elővezettem néhányat a fura elméleteimből, pölö ezen az estén elmagyaráztam, mi a kapcsolat Frank Zappa világképe és a Higgs-bozon kutatás között. Na, ilyet azért színjózanul nem szoktam csinálni.
Szombat reggel: tárcsán sütött pácolt húsok, kolbászok, kolozsvári szalonnák, zsírjukban sütött hagyma. Egy dietetikus visítva menekült volna, de a szivarhoz ki kell bélelni a pocakot. Aztán tízkor jött a sport: a házikók mellett volt egy Tisza holtág, én vittem 3 kajakot, egy kolléga egy kettes kenut, így váltogatva ugyan, de mindenki evezgetett egy kicsit. Aztán elmentem bejárni a holtágat, a többiek meg letesztelték, mit bír a kajak. Sokat. Volt, aki tíz méteren belül négyszer fordult be a vízbe, de a fejenként kettő nem számított kirívó értéknek. A víz 30 fok felett volt, a levegő is, tipikus ökörködésre való idő. És legalább jól át lettek öblítve a kajakok a tenger után.
Mire visszaértem, már szorgalmasan darabolták a darabolnivalókat. Készült a vacsora: marhapörkölt lábszárból, sztrapacskával. De hogy az előkészítő munkára szánt idő se menjen pocsékba, volt némi vörösbor vakteszt. Ezt a múltkori találkozón kezdte el egy kolléga, remélem, haladó hagyomány lesz belőle. (Én egy sibeniki Babiccsal jelentem meg, nos, ez már bőven kimeríti az alattomos aljasság kategóriát, de aztán meséltem a borról, így végül remélhetőleg edukációval kompenzáltam a frusztrációt.)
Aztán szombaton már egy sokkal szolídabb este volt, jóllakottan ültük körbe az asztalt, már a szivar se csúszott annyira, mint ahogy a bor sem. A kaja annyira finom volt, hogy kiütötte az ízlelőbimbókat. Beszélgettünk éjfélig, aztán alvás.

From Kajak

A személyiségi jogok figyelembevételével a buliról több fényképet nem rakok ki. A holtágnak viszont tudtommal ilyesmi jogai nincsenek, így semmi akadálya nincs, hogy jöjjön egy csomó szaftos, pucér holtágkép.

From Kajak
From Kajak
From Kajak
From Kajak
From Kajak
From Kajak

Hazafelé még bedobtam az egyik kajakot a csónakházba, természetesen nem bírtam ki, hogy immár GPS támogatással ne nyomjam le a valamikori edzéstávolságomat. Fura, de logikus: így, hogy mértem mindent, sokkal jobb idő született, mint amikor csak úgy eveztem, minimális motivációval. A vége 75 perc lett (elemcserével menetközben!), szemben a korábbi 85-90 perces időkkel.

2 Comments

  1. szerintem tobbeket kivancsiva tettel, es mindannyian izgatottan varjuk az “mi a kapcsolat Frank Zappa világképe és a Higgs-bozon kutatás között ?” cimu posztot :D)

  2. Ahhoz bizony ki kell várni, amíg bontok egy üveg bort. :)

Leave a Reply to hokuszpk Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading