Month: June 2012

Még egy kiegészítő gondolat az előző bejegyzéshez: miért is érdemes ennyi energiát beleölni az írásba? Oké, hajhásszuk a népszerűséget: vannak, akik reality show-ban dugják a gusztustalan nőket és vannak, akik blogokba irkálnak. De azért van ebben több is. (Mármint az irkálásban.)

Egyrészt a dokumentálás. A személyes naplónak nálam ez a fő motivációja: feljegyezni magamnak, a családnak, meg mindenkinek, akit érdekel, hogy éppen mik történtek, mik voltak azok, amik foglalkoztattak. Írtam már többször: ha egy-egy kellemes dolog mellé nem szögezzük le magunkban, hogy “ez jó volt”, akkor elfelejtjük, elsikkad. Hatványozottan igaz ez mondjuk egy hétnapos sátorozós nyaralásra. Pár év múlva már csak homályos részletek maradnak meg az egészből, azok is csak azért, mert valaki éppen fényképezett.

A szakmai írásoknak némileg más, komplexebb a motivációja. Persze, ott is lényeges a dokumentálás. Valamikor éppen ezért kezdtem el, de közben tapasztaltam meg egy fontosabb aspektust: az eszközt arra, hogy rendet rakjunk a fejünkben. Nincs értelme szépíteni, éles helyzetben egy-egy probléma megoldásánál nem ritka, hogy a try&error módszer vezet eredményre: addig próbálgatom a beállításokat, amíg az egyikkel működni nem kezd a ketyere. Ezt aztán felírjuk, megjegyezzük, hogy tudjuk, legközelebb is így kell. De most képzeld el, hogy az egészet, tehát a probléma feltérképezését, elemzését és a megoldási lehetőségeket meg is kell írnod egy publikus helyen. Itt már nem elég az, hogy ‘tekergettem, oszt megjavult’. Ha megírod, biztos lehetsz benne, hogy hamarosan oda fog tévedni valaki, aki jobban ért hozzá, neadjisten a téma szakértője, és nagyon hülyén mutat egy olyan írás mögött, amelyben arról írsz, hogy milyen hülye a technika, egy olyan megjegyzés valami nagy névtől, hogy nem a technika hülye, hanem te.
Itt van például egy tegnap kirakott írás a szakmai blogról. A piszkozatot már két hete dédelgettem, fogalmaztam át, finomítgattam. Kirakhattam volna egyből is, persze, aztán most éghetne a pofámról a bőr. Utánamentem, nyomoztam, megértettem, tanultam… és most már sajnálkozóan nézek a két héttel ezelőtti énemre. Nincs szánalmasabb a tudatlan hőbörgőtől. Azaz, ha kiállsz a publikum elé hőbörögni, akkor nagyon alaposan meg kell értened, hogyan kapcsolódnak a fogaskerekek. És ez a fő hozadéka annak, ha leírod egy-egy szakmai kalandodat a nagyközönség számára. A magam részéről kötelezővé tenném mindenkinek, akinek problémamegoldás a fő feladata. Nem fogadnék el semmi rinyálást. Nincs stílusod? Le van szarva, ha a stílusra vagyok kíváncsi, akkor majd olvasok Kosztolányit. Nincs időd? Hát mi másra kellene több időt szakítanod, mint arra, hogy meglépd a tanulási folyamat legfontosabb fázisát, a rendrakást a fejben?

Nem szoktam Napirajzokat linkelni. Nem mintha nem szeretném, hiszen sőt. (Már a kezdetektől figyelem Dani produkcióit és nagy rajongója vagyok. Kevés ember van, aki ilyen szinten képes átadni a személyiségét és a vizualitását.) Inkább azért, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki követi Grafit munkásságát, így minek is linkeljek.
A mostani rajz viszont remek apropó. Már régóta dédelgetek egy írást, amelyikben megmondom a frankót a szakmai ismeretterjesztésről. Ennél a rajznál jobb illusztrációt nem is találhattam volna.

Olvastál Tanenbaumot? Igen? Meddig jutottál a könyveiben? Aha. És magunk között? Nem vizsga ez, nyugodtan lehetsz őszinte.

A könyvespolcomon két sor szakirodalom van, jobbnál jobb szakkönyvek. Elektronikusan a kiemelten fontos szakkönyvtáram mérete 5 GB pdf/chm. Mennyit is szoktam ezeket olvasgatni? Semennyit. Ha érdekel valami részterület, akkor megkeresem a megfelelő könyvet, a tartalomjegyzékből kikeresem az illető fejezetet, elolvasom. De őszintén szólva, a legtöbbször erre is lusta vagyok, beírom a keresőbe a kulcsszavakat és átfutom a találatokat. Akkor mennyire is jók ezek a könyvek? Semennyire. De nem is erre valók! Egy könyvnek éppen a kompozíció az előnye: a szerző átlát egy hatalmas területet, elképzeli, hogyan tudná ezt a tudást átadni az olvasónak. Felépíti a tudástranszfert. Tudja, hogy egyszerre mekkora adagot képes megemészteni a fogyasztó, tehát ehhez méretezi a lépéseket. Ha fogod a kezét, akkor úgy vezet át a szakterületén, hogy a végére nem csak adatokat fogsz tudni, hanem át is látod valamennyire a területet.
Ezzel csak az a baj, hogy a szerzőnek motiválnia is kellene: folyamatosan gondoskodnia róla, hogy tényleg fogjam a kezét, tényleg akarjak vele sétálni, még az időnként durván rögössé váló terepen is. Na most, ha a felénél halálra unom magamat, akkor rögtön váltok a guglira, megoldom az aktuális problémámat, aztán nem érdekel a téma lelki mélysége.

Hogyan kössem le folyamatosan az olvasó figyelmét? Az internet korában már a pucér nők képei sem jelentenek megoldást. Mi marad? A humor.

Váltsunk egyet, hogy másik irányból is megérkezhessünk ugyanide. Teched. (Éppen aktuális.) Kik azok, akiknek nehéz bejutni az előadásaikra? Minasi. Craddock. Riley(1). Annyira fontos dolgokat mondanak? A francokat. Annyira jó stand-up komédiások.

(1) Félre ne értsd, nem akarom összemosni ezt a három pacákot. Craddock tényleg mond fontos dolgokat, de Minasi csak komédiázik. Riley meg a kettő között valahol.

A stand-up comedy az, ami elviszi a hátán az előadást. Az informatikus is ember, persze, hogy élvezi azt, ha egy komédiás érti a nyelvét, tud viccelődni mindazzal, ami neki kitölti az agyát. Meghívnak egy horgász hobbijáról híres standupost egy horgászklubba? Óriási sikere lesz. A közönség végre úgy érzi, hogy valaki pontosan látja az életét. Minasi a hátán fetreng a színpadon, miközben az NT4-et gyalázza? Az informatikus néző fetreng a röhögéstől, hiszen legszívesebben ő is a hátán fetrengene kínjában, amikor eszébe jut, mekkorákat szopott az NT4-gyel.
De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ha Minasi 50 perc alatt mond 5 perc értelmes gondolatot, az jobban megfogan, mint ha Koszó Karcsi tart egy minden szempontból nagyon tartalmas SQL előadást.
Gáz? Sajnálom, így működünk. Szerinted miért GT és Fóti Marci a két legnépszerűbb szakmai előadó Magyarországon? Mert mindkettő remek stand-up komédiás. Az már a mi külön szerencsénk, hogy mind a ketten szakmailag is nagyon jók, tehát nem csak jól érezzük magunkat a nézőtéren, de tanulni is tudunk tőlük.

Oké, kérdezheted, de hogyan jön ez ide? Eddig írásról beszéltem, most meg hirtelen átváltok az előadásokra. Hm. Tudtad, hogy létezik stand-up írásban is? Az én modellem – és visszajutottunk végre hozzám – Scott Adams. Remek előadó, személyesen és írásaiban is egy sziporkázóan szellemes provokatőr, aki képes a szinpadi személyiségét tökéletesen megjeleníteni az írásaiban is. Magyar példa kell? Olvasgasd a Badár/Horváth páros könyveit. Gyakorlatilag standupoznak egy gyorsíró jelenlétében és az egészből teljesen meggyőző szöveg jön ki. Igen, létezik stand-up írásban is.

Nos, erről van szó. Fusd át ilyen szemmel a könyveimet. Vagy akár ezt a blogot. Stand-up. Nem mondom, hogy mindig jó. Sokszor erőltetett, ezt én is látom. Utólag. Sokszor komoly, azt nem is mindenki szereti. De a szakkönyveket végigolvassák. Az emberek kíváncsiak, ki a gyilkos: a TCP csomag, vagy a Receive Connector? Az egész csak arányérzék kérdése. (Megjegyzem, ez az, amit egy jó előadó is pontosan tud.) Nevessenek is, szeressenek is, de kapják meg az infókat, legyenek azok száraz tények, vagy agytekervények irányba forgatásai.