Névnapomra kaptam Nejtől ezt a könyvet. (Külön nagy piros pont Nejnek, hogy ennyire tisztában van azzal, mi az a terület, amely pillanatnyilag érdekel és van is bátorsága olvasnivalót vásárolni számomra. Én például egészen biztosan nem mernék neki parfümöt választani.)
Szóval, a könyv. A szerző az elején azon sajnálkozik, mennyire reménytelen küldetés is az, hogy kialakuljon valamiféle európai öntudat a kontinensen – pedig a továbblépéshez elengedhetetlenül szükség lenne rá. Addig nem fog kialakulni semmilyen hatékony gazdasági egység, amíg a népek – a választópolgárok – nem érzik úgy, hogy részesei annak a nagyobb egységnek, melynek a közös gazdaságát kellene éppen megteremteni. Hatékony, egy közös cél felé haladó gazdaságpolitika nélkül viszont Európa reménytelenül lemarad Amerika és Kína mögött.
Miközben ezt olvastam, egy roppant eretnek, de – kellemetlenségében is – reálisnak tűnő gondolat fészkelte be magát a fejembe. Mi, magyarok, úgy néz ki, hogy találtunk egy lehetséges utat. Ha azt akarjuk, hogy növekedjen a magyar emberekben az európai éntudat, akkor egyszerűen csökkenteni kell a nemzeti büszkeséget, a nemzeti éntudatot. Hogyan? Például ki kell alakítani egy olyan politikai váltógazdaságot, ahol minden fél, azaz a politikai paletta összes résztvevője egyformán gusztustalan, egyformán elfogadhatatlan – egy olyan klímát, ahol az ember, ezek miatt a köcsögök miatt, a nézeteik és az elmaradottságuk miatt, az általuk kialakított és gerjesztett közhangulat miatt, szégyelli azt, hogy magyar és inkább azt mondja külföldön, hogy európai vagyok.