Barcelona 2/3

2012.03.10; szombat

Előző este a szokásos vetélkedő: ki lesz az a szerencsés balek, aki kora reggel lemegy a boltba?. Az eredmény viszont egyáltalán nem volt szokásosnak nevezhető, tekintve, hogy a bolt ma piac, nem is akármilyen, hanem telistele tengeri bizbaszokkal, így végül egyedül Dóra maradt otthon őrizni a bútort. (És biztos vagyok benne, hogy utólag már ő is bánja. De vasárnap reggel már nem lehetett ismételni, zárva volt egész nap a piac.)
Nyolckor már lent voltunk, a piac félórája nyitott, volt élet rendesen. Mármint nem a pultokon, mert ott pont fordítva. Pucolt nyulak. Fóliázott koponyák. Kimért agyak. Hal, minden formában és mennyiségben. Ami biztos: egyik életemben sem akarok halpiacon halszeletelő férfi lenni, mégha akkora naagy késük is van, mint egy török jatagán. Alaposan bejártuk a piacot, vettünk kenyeret (fel is szeleteltettük, “mostmutasdmeg” technikával), péksütit, mindenféle sonkát (érdekes, itt nem dekagrammoznak, hanem grammban számolnak, mondjuk amilyen drága a sonka, ez valahol érthető is) meg sajtokat. Mindezt nagyon szomorúan, hiszen ha valahol igaz az “all of them” mondás, akkor itt mindenképpen. Közben nézegettük a vicces installációkat: a halpiacon a mindenféle halakból, garnélákból egész érdekes jeleneteket raktak össze. Aztán még át akartunk menni a boltba, de az meg kilenckor nyitott, így ráértünk újból csavarogni a piacon. Leültünk egy kávéra. Méregerős eszpresszó, a pohár is sistergett, amikor belemérték. Amíg kortyoltuk, néztük, hogyan bontja közvetlenül mellettünk egy pacák a nagy darab halat, a vevő mamóka instrukciói alapján. (Ott nyúljon bele kedves, de könyékig, mert az a belsőség kell, aztán legyen kedves fordítsa ki, vágja át az izmait és csapja le a fejét, de azért húzza ki előtte a kezét, si, si, csak vicceltem.)

Tegnap este sangria. Hogy majd jó lesz. Aztán megjelent a konkurrencia: egy csomó bor. Amikor először megláttam a borospultot, nem bírtam magammal és csak szórtam, szórtam befelé a borokat. Ember, 2,5-6 euró között olyan borok, hogy ihaj. A felső sávban Raimat-okat gyűjtöttünk be, az alsó sávban meg riójákat. Mindegyik maximálisan korrekt volt, mit korrekt, kifejezetten finom. Tehát, hogy érthetőbb legyek: 800-1800 forint között vettünk olyan csoda borokat, melyeket itthon 4-5e forintért tudnánk csak beszerezni. És akkor is lutri, hogy megéri-e. Mármint nálunk. Kint… még csak nem is gondolkodtam. Ez tökéletesen meg is látszott, amikor kipakoltuk a bevásárlótáskát és ott volt benne 10 üveg bor. Két estére. Repülőgépen ezt ugyanis haza nem visszük, az tuti. Sangria balfenéken el, a család pedig annyira rákapott a borra (reggelire spanyol sonka, spanyol sajt, vörösborral), hogy a végén még venni kellett két üveggel. Aztán otthagytunk a pulton 12 boros üveget meg egy kétliteres narancslés üveget. Azért érzed az arányokat.
(És ha már itt járunk. Hazaérkeztünk, elővettem a borhűtőből egy ostorosi cabernet sauvignont (olyan 1000 huf körüli kategória), belekóstoltam, ahogy a napokban megszoktam – és kiköptem. Mi ez a szar? Aztán az egész üveg bor a mosogatóban végezte. Én pedig el vagyok kettyenve, hogy akkor most vissza kell butítanom az ízlelőbimbóimat, ha nem akarok vagyonokat költeni a borokra?)

Visszafelé belefutottunk egy üzletbe, ahol tusfürdőket árultak. Vagy 150 fajtát. Ez különösen azért volt vicces, mivel előző nap bőröndökkel felcuccolva jártuk sorra a boltokat és sehol sem találtunk értelmes – értsd, fiúk/lányok számára egyaránt használható semleges, kis kiszerelésű – flakkont. Végül valahol kezünkbe akadt az az eredeti citromos FA tusfürdő, literes kiszerelésben, bagóért. Legfeljebb marad belőle Giovanninak is. Reméltük, nem veszi célzásnak.
Volt is egyből nosztalgia zuhanyzáskor. Már azt hittem, elfelejtettem ezt az illatot, de visszajött. Az emlékekkel együtt. 1981 1979 körül volt középiskolás almaszüret valahol Zemplénagárd környékén. Ez olyan kitelepülős volt, valami nagy tanyaféleségen laktunk, közös szobák, közös zuhanyzókkal. Volt fiúturnus, meg lányturnus. Ott csapta meg először ez az illat az orromat és sokáig nem is tudtam hová tenni az élményt. Suttogós pletykaként jött, hogy valakinek az iskolában FA SZAPPANJA van, annak érezzük a szagát. (Mondanom sem kell, soha nem hallottam addig róla és csóváltam is erősen a fejemet, mert egyben értettem a két szót.) Aztán addig helyezkedtem, míg sikerült a szappan közelébe kerülnöm és megcsodáltam a sárgával erezett zöld csodaszappant, majd lubickoltam egy kicsit az illatában. Nem mondom, hogy ezen bukott el a szocializmus, de egész biztosan döntő szerepe volt benne. Pár év múlva már lehetett kapni a szappant magyar boltokban is, mi meg sorra cseréltük le a zöldalma csodákat.

Na de vissza Barcelonába.

Reggeli közben kiléptem az erkélyre. A borzalmasan szűk utcában valami filmforgatás folyt, egy színész mamóka és egy színész bácsika sétáltak karonfogva, körülöttük bámész tömeg, meg a slepp. Előttük, utánuk rokkant kocsiban egy-egy operatőr. Gondolom, valami helyi szappanopera lehetett. Álltam a picike erkélyen, egyik kezemben sajt, a másikban vörösbor. Reggeli. Feltételezem, a bámészkodók számára én lehettem a tipikus mediterrán férfi.

From Barcelona 2012

Aztán csak összekaptuk magunkat és olyan 11 körül elindultunk. Nej megnyomta a lépcsőházban a villanykapcsolót, kattanás, sistergés – és az egész lépcsőházban elment a világítás. Ekkor már inkább elhúzódtunk a közeléből. Először a szennyvíz, aztán az áram… nem lesz ennek jó vége. Még a végén hozzáér a falhoz is.

A tegnap délután kihagyott parkkal kezdtük, de előtte még benéztünk a Francia pályaudvarra is. Habár Barna már nem akkora VB, mint régen volt, de ez a pályaudvar megért egy pillantást. Nem túl nagy, de olyan tiptop. Az előcsarnoka ódon és hangulatos, a sínek csarnoka pedig világos és modern. Mind a kettő szép.

Utána beestünk a Ciutadella parkba. Ez az a park, melyet 2007-ben elböktem, rossz metróállomásnál szálltam le és amikor körbementem a bejárathoz, már letelt az időm és rohannom kellett ki a reptérre. Csúnya hiba volt, mivel a park nagyon kellemes hely. Valamikor itt volt az a világkiállítás, mely meghozta Barcelonának a modernkori ismertséget. Még korábban egy vár állt itt. Most kőhalom. Illetve, izé, rossz vicc. Szóval itt van a Katalán Parlament, valami öreg épületben egy múzeum, illetve az ifjú Gaudi álltal tervezett szökőkút komplexum. Plusz fura hangulatú fasorok, pálmák és csónakázótó.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Innen egy ferde úton terveztük elérni a nevében is ferde Diagonalt, hogy majd onnan sétálunk át a parttal párhuzamos úton a Sagrada Familiához, de Dóra kiszúrta, hogy az egyik merőleges úton látszik a templom tornya és ha lehet, ne kerüljünk már akkorát. Így kihagytuk a tamponházat (uborkaház, ahogy Barna némileg eufemisztikusabban nevezte), de legalább Dóra lába túlélte a napot. A cipője, az nem. Ilyen az, amikor valaki elhozza megmutatni a kedvenc cipőjét a kedvenc városának.

Az épülő katedrálist alaposan körbejártuk, megszemléltük minden apró részletét. A bejárat feletti rész még nem volt készen a múltkor, most csodáltam csak meg, milyen fura koncepcióban gondolkodott Gaudi. Az egész templom, minden egyes része aprólékosan kidolgozott természetes motívumokból áll, ezzel szemben a főbejárat feletti emberi(?) figurák teljesen elnagyoltak, mondhatni kockafejűek. Nem tehetek róla, de a Mária mögött álló katonákról elsőre a Júdea Népfront öngyilkos alakulata jutott eszembe. Másodikra meg a stormtrooperek.
Bemenni viszont nem mentünk be. Egyrészt több órás sor kígyózott a környező utcákban, másrészt meg a belépődíj is igencsak borsosra lett belőve. (13 euró/fő, azaz négyünknek… ki sem merem számolni.)

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Sétáltunk tovább. Gondoltuk, bedobunk valahol egy fagyit, de az árak ettől is elvették a kedvünket. Még a legolcsóbb helyen is 2,20€ körül volt egy gombóc, akkor már inkább boltokban vettünk apró fánkot, üdítőt meg kicsi sört.

Passeig Gracia. Itt levadásztuk a két híres Gaudi házat: Casa Milá és Casa Batllo.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Az előbbinél kifogtunk egy ingyenes idegenvezetést is, egy privát cicerone magyarázta néhány turistának angolul(!), hogy mi is ez a ház és hogyan épült. Mondjuk semmi olyat nem mondott, amit a wikipédiából ne lehetett volna megtudni, de jó volt úgy hallani a történetet, hogy a főszereplő ott ácsorgott előttünk.

Utána némi bámészkodás a Catalunya téren, majd irány a kikötő, a Ramblán keresztül. Lányom lába – és a cipője – itt mondta fel végképp a szolgálatot, be kellett mennie egy H&M-be újat venni. Mármint cipőt. (A férfiak gonoszkodva jegyezték meg, hogy ezt szándékosan sem lehetett volna ügyesebben elrendezni. De a férfiak már csak ilyenek.) Sodródtunk a tömeggel, a piacot kihagytuk (van nekünk jobb házipiacunk), a kis utcákba sem nagyon néztünk be. Majd este.

From Barcelona 2012

A Kolombusz szobrot körbejártuk és megnéztük végre közelről is a tengert. A strandot direkt nem, mert Barna a szálláson felejtette a fürdőnadrágját, márpedig nagyon elhatározta magát, hogy fürdeni fog.

– Majd holnap, úgyis kevesebbet fogunk gyalogolni, akkor hazafelé kerülünk egyet a strand felé – vigasztaltam.

From Barcelona 2012

A móló bejárása után végigsétáltunk a parti sétányon, onnan meg már csak egy ugrás volt az otthon. Mivel farkaséhesek voltunk, kerestünk egy pizzázót a közelben. Meg is találtuk. Biztosan volt rendes neve is, de nálunk a “Vicces Fiúk Mosogatnak” nevet kapta.
Úgy kezdődött, hogy leültünk a közeli térre kirakott asztalhoz. Sikerült szemkontaktot létesítenem a pincérrel, intett, hogy mindjárt jön. Hamarosan kaptunk is étlapot – és aztán sokáig semmi mást sem. Időközben kezdett lehűlni a levegő. (Ahogy megy le a nap, azért itt is gyorsan hűvös tud lenni, nem beszélve a tenger felől fújó erős szélről.) Testületileg felálltunk és bevonultunk a belső helyiségbe. Nos, a belső tér úgy nézett ki, mintha egy jókedvű osztály éppen túl lett volna egy parázs hangulatú érettségi találkozón. Minden asztalon magas kupacokban álltak a mosatlan tányérok, evőeszközök, üres üvegek. Kinéztük a még legkevésbé veszélyes asztalt, az előzékeny pincér gyorsan átlapátolt mindent egy másik asztalra, majd felvette a rendelést. Mi pedig ültünk a feketemosói hangulat közepén. Aztán megjelent két lassúmozgású indiai figura és elkezdték betermelni a terítéket a pult mögötti mosogatógépbe. Ez nem ment gond nélkül, egy részét a pulton tornyozták fel, mely persze így átfedett a gyors mozgású pizzasütő figura felségterületével. Aztán egy idő múlva a szakács kirohant hozzánk egy már ránézésre is halálosan erősnek tűnő pizzával (Pizza India? No!!) és csak hosszas győzködésre vitte el tőlünk azt a mérget. Szerencsére berohant a pincér, elkapta tőle a tálcát és kirohant vele a teraszra. Addigra már az indiai srácok is rohantak, de valahogy nem volt jó az összhang, mert a pincér akárhányszor bejött, a fejét fogta és mindenkivel ordított. Mindez a hatalmas adag mosatlan közepén.
– Mint amikor mi voltunk kocsmárosok az egyetemi klubban – csóváltam meg elégedetten a fejemet.
– Nekem is pont ez az érzésem – vigyorgott Nej – Néhány faszi összeállt, hogy mekkora buli lesz nyitni egy pizzázót, de szemmel láthatóan senki nem ért hozzá, mit is kellene csinálni.
Aztán kaptunk a négy helyett három pizzát, majd amikor odamentem a pulthoz, az addigra teljesen zaklatott pincér hevesen elmagyarázta – katalánul, naná – hogy értsem már meg, nem tudnak egyszerre kettő tonhalas pizzát sütni, majd hozza a negyediket is hamarosan. Meg sem próbáltam elképzelni, mi is lehet a technológiai megkötés mögött. A mosogatógépek folyamatosan dohogtak mellettünk, az állandó ki-bepakolás csörgése andalító kortárs zenévé állt össze, mi meg vigyorogtunk, mint a vett malac.

Viszont a sok üldögélés lelohasztotta a harci kedvet. Az addig használatban lévő lábak hirtelen ráébredtek, hogy mennyire is fáradtak. Végül abban maradtunk, hogy mivel holnap úgyis kevesebbet fogunk gyalogolni, akkor inkább halasszuk holnapra az éjjeli csavargást. (Ezzel frankón el is buktuk a múzeum előtti színes-szagos zenés szökőkút produkcióját, mert előszezonban csak péntek/szombaton van. Persze, hogy csak vasárnap reggel tudtuk meg az információt.)
Mivel vasárnap zárva a piac, így inkább azt választottuk, hogy iszunk valamit otthon, majd kimetrózunk az Alcampo-ba (helyi Auchan), bevásárolunk holnapra, meg otthonra, aztán este pihenés.
De még ez sem ment simán. Ahogy ballagtunk hazafelé, Barna felvetette, hogy ismeri már a családot, tutira az lesz, hogy lepihenünk a szálláson, aztán elpunnyadunk, majd nem megyünk sehová. Emiatt beletettünk egy biztonsági kört, a legszükségesebb dolgokat megvettük egy helyi kis boltban. Felmentünk a szállásra, a töksötét lépcsőházban. (Gabi, nem nyúlsz semmihez, értem?) Ittunk egy üveg bort – ez már nagyon ment – majd mindenki meglepetésére mégiscsak elindultunk.
Szerencsére nem volt nagy menet, a sárga metróvonal mellett laktunk, emlékeim szerint az Alcampo is ugyanezen a vonalon feküdt, csak éppen kint a Sant Marti negyedben, a szállodák mellett. Úgy is volt, és ugyan egy kicsit eltévedtünk, de végül meglett. Az mondjuk a családot is ledöbbentette – hasonlóképpen ahhoz, mint amikor én mentem be először ebbe a mallba – hogy ez egy sima, egyszintes, lapos, jellegtelen épület egy lakótelep közepén, csak éppen odabent hirtelen egy hatalmas, négyszintes, se vége, se hossza üvegpalota lesz belőle, akkora, hogy simán eltörpül benne egy Auchan meg egy Media Markt. Az előbbiről annyit, hogy miután bejártuk a hatalmas üzletet és csodálkoztunk, hogy ugyan minden van, de ehető dolog egy sem, akkor derült ki, hogy el van dugva hátul egy mozgólépcső és azon lemenve jutunk egy ugyanolyan hatalmas üzletbe, ahol viszont csak az ehető dolgok vannak. Megtaláltuk a külön szobát a sonkáknak, az impozáns boros sarkot (de itt már csak két üveggel vettem), sajnos azt a csokis pultot már nem találtuk, amelyikre emlékeztem, így be kellett érnünk egy kisebb választékkal.

Pénztár. Az előttünk fizető óriási adag vécépapírt pakolt ki a futószalagra.
– Basszus, hány vécét lehetne ennyi papírral tönkretenni! – jegyeztem meg.
Puff. Egy rúgás jött hátulról.
– Akkor ezennel vissza is vonok mindent! – fenyegett meg Nej.
– Miért, mondtál valamit? – csodálkoztam el.
– Akartam!
– Aha.

Hazafelé még beléptem egy kis boltba. Már régen kinéztem egy ilyen decis kiszerelésű abszintes üveget. Még soha nem kóstoltam, pedig lassan ötvenéves leszek. Valamikor már ezen is túl kell esni.

From Barcelona 2012
From Barcelona 2012
From Barcelona 2012

Otthon pakolászás, az új zsákmányok szemlézése. Zsírízű chips. Kóstolás. Köpés. A kukába. Utána rögtön rá is borultam az abszintre, mert éreztem, ezt az ízt kispályás versenyző nem fogja eltávolítani a memóriámból. Nem mintha az általam választott sósnak tűnő rudak sokkal jobbak lettek volna. Szárazak voltak, mint az atom és semmi ízük sem volt. Még csak só sem került beléjük. De legalább tovább tartottak. Pedigree Pal, ahogy a lányom aposztrofálta. Sok borral végül elment. De sok borral minden elmegy.

Este mindenki nyomkodta a telefonját. Nej, velünk szemben ült és mivel neki van egyedül kőkorszai telefonja, így ő nem nyomkodott semmit.
– Beszélgessen már velem valaki! – jött egy bátortalan felszólítás.
– Kérlek – tettem le a telefonomat. Nálam a mások lelkibékéjének pátyolgatása mindent felülíró feladat.
– Jól ülsz? – kérdeztem meg.
– Hát, nem! – háborodott fel Nej – Ez az egyik bajom! Mindenki beleült a jó székekbe, nekem meg maradt ez a borzalmas kanapé!
– Miért nem ülsz a vécére? – emelte fel fejét Barna a mobiltelefonból – Közelben is van, meg kényelmes is.
– Oké, de akkor előre el kell dugnunk a vécépapírt! – mutattam rá.

Bár már kezdett egy kicsit elcsépelt lenni a poén, de azért mindenki felröhögött. Nej kinyújtotta a nyelvét.

– Ezt most miért? – kérdeztem vissza felháborodva – Nem te akartad, hogy beszélgessünk veled?

Aztán a lányok eldőltek, Barnával még késő éjjelig beszélgettünk bor mellett a történelemről, aztán mi is. Holnap nincs piac, így nem is kell korán leszaladnunk sehová.

9 Comments

  1. no RRS,nézem,ha akarom?.)))
    nyáron jártunk kedvenc városomban többedszerre(motorral és csak két napunk volt),de biztos elhatározásra jutottam,hogy nyugdíjas koromban mondjuk épp márciusban ,amikor az emberáradat nem takarja el a várost csak úgy jönni menni fogok valami super olcsó fapadossal,csak hogy ott legyek:))Imádok “veletek utazni!”!:-)))és baromi jó látni ,ahogy a két nem kiskorú (meg persze ti is) nálatok is élvezi,alig várja,magába olvazztja ezeket a közös élményeket.Csak gratulálni tudok hozzá és örvendezni:)

  2. Akkor, ahogy mondani szokták a tévében: maradjanak velünk! :)

  3. JoeP !
    Biztos vagy te ebben ?
    En barhogy is kutakodok az emlekeim kozott nem emlekszem ra.
    Annyit meg csak nem ittam, h ket het kiessen, vagy megis ? :-)

    “1981 körül volt középiskolás almaszüret valahol Zemplénagárd környékén. Ez olyan kitelepülős volt, valami nagy tanyaféleségen laktunk, közös szobák, közös zuhanyzókkal. Volt fiúturnus, meg lányturnus”

  4. Pedig igen. Valami Kishomok vagy Nagyhomok nevű tanyán laktunk, busszal vittek az almáskerthez, még néhány helységnévtábla is megmaradt a fejemben: Ricse, Cigánd.

    Illetve, még valami. (Emiatt pontosítani is fogom az írást.) Tisztán emlékszem, hogy ekkor, tehát a kitelepülés ideje alatt – volt egy Újpest/Fradi meccs, ahol az Újpest nagyot zakózott, kikapott 7:1-re. A szüret alatt Balatoni Lajos nem is győzte Centi orra alá dörgölni, amikor csak lehetett.
    Na, ez a meccs volt 1979.09.22-én, azaz két évet tévedtem a saccolásnál.
    http://www.tempofradi.hu/1979-ix-22-ferencvaros-ujpesti-dozsa-7-1

  5. Közben beugrott: Halászhomok.

  6. Fenebe erre egyaltalan nem emlekszem.
    Tudom Cavinton…
    Lehet, hogy csak Ti B-sek voltatok ott ?
    Nekem az remlik, h minden reggel a sulinal gyulekeztunk es busszal vittek minket a vilagvegre az almaskertbe.

  7. es busszal vittek minket a vilagvegre az almaskertbe
    Az valahol Tornanádaska környékén volt. A négy évből hármon ott voltunk szüretelni, de az egyikben nem.

    Lehet, hogy csak Ti B-sek voltatok ott ?
    Erre én is gondoltam, de akkor mit keresett velünk a ti osztályfőnökötök?

  8. Esetleg kérdezd meg Balatoni Lajost. Meg tudom adni az emailcímét. :)

  9. Koszi , nekem is megvan az emilcime. BL nem a mi osztalyfonokunk volt, “csak” technologiat stb. tanitott . A mi osztalyfonokunk az Ivady Miklos volt.
    Valszinu, h csak Ti voltatok akkor a kitelepulos alma szedesen.
    Hogy abban mi erte meg azt nem tudom ,marmint az almaszedesben . Tobb kart csinltunk mint hasznot….

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading