Ragazzo Vaccano

Lacika nem volt túl sikeres kisgyerek. Akarta ő a sikert, de valahogy mindig megérezték, hogy belül nem annyira erős, mint ahogyan kivülről mutatja magát. Veszekedett, persze, civakodott, ahogy a többiek is, de ellene mindig tovább tartott ki a másik, mert valahonnan tudták, hogy egyszer csak elfogy a mersze és feladja. Bezzeg Pistikének elég volt egyet mordulnia és mindent megkapott. Róla tudták, hogy ha valamit meg akar szerezni, azt megszerzi. Tört már csontja, de ő is törte már másokét.
Röviden, Lacika igazi vesztes volt. Mindig neki jutott az oviban a legrosszabb helyen lévő ágy a délutáni alváskor, az új karácsonyi játékokkal már csak akkor tudott játszani, amikor mindenki más megunta, az udvaron mindig őt választották be utoljára az adjkirálykatonát-ba. Már ha egyáltalán beválasztották.

Egy napon puzzle-t rakosgatott az asztalon. Ezt szerette, mert ezt egyedül is lehetett játszani. Már csak 5 darab hiányzott a képből, amikor feltűnt neki, hogy csak négyet lát az asztalon. Valaki elcsente az ötödiket. Óvatosan körülnézett. Jancsika nem lehetett, éppen Marika copfját húzogatja. Pistike az udvaron csúzdázik. Dávid a legó űrhajót szereli, őt biztosan nem érdekli semmi más. Évike… a plüssmacival és a plüssmormotával játszik, de mintha nem figyelne annyira rájuk… igen, most is odapislantott az asztal felé! Nála lesz a hiányzó darab.

Lacika felsóhajtott. – Akkor is visszaszerzem! – gondolta, de magában sejtette, hogy megint nem fog sikerülni.

– Add vissza a puzzle darabját! – állt oda csípőre tett kézzel Évike mellé.
– Nicsak, ki beszél! – mondta Évike a mormotának.
– Velem beszélj, ha hozzád szólok! – förmedt rá Lacika, kitépte a mormotát a kislány kezéből és a sarokba hajította.
– Hogy merészeled! – sikította Évike. Utána akart szaladni, de Lacika elkapta a kezét.
– Add vissza a puzzle hiányzó darabját!
– Menj a fenébe az idióta kirakós játékoddal!

Ekkor már gyűltek az ovisok, mert látták, hogy balhé van. Még Pistike is bejött az udvarról és odaállt Lacika mögé.

– Mert a te plüssmackód olyan vagány, mi? – vágott vissza Lacika.
– Sokkal vagányabb, mint te! Például nem bántja a lányokat!
– Add vissza a játékomat és én sem foglak bántani!
– Nincs nálam!
– Nálad van!
– Mutasd a kezeidet!
– Nincs nálam!
– Nem mutatod, tehát nálad van!
– Légyszives!
– Mi van?
– Mondd azt, hogy légyszives!
– A hóhér! Ha nem adod ide, akkor..
– Akkor? Akkor?
Pistike belesúgta Lacika fülébe: – Minek ez a sok duma, bazmeg? Meg akarod baszni?
Ez az! – villant be Lacikának a megoldás.
– Akkor megbaszlak, bazmeg! – vágta ki diadalmasan.
Évikének elállt a lélegzete. Erre már nem tudott mit mondani. A puzzle darab halkan koppant a földön, ahogy kicsúszott az elernyedő ujjai közül.
– Megvan! – kapta fel Lacika – Sikerült!
Pördült egyet, majd hatalmasakat ugrálva táncolt vissza az asztalához. Látványosan, erőből nyomta be helyére a hiányzó darabot.
– Sikerült! – kiáltotta bele a világba. A többi gyerek értetlenül nézte.
– Nem értitek? Sikerült!
Ujjával, mint egy pisztollyal Évikére célzott. – Bumm! – mondta és lefújta ujja végéről a füstöt.
– Sikerült!
Lendületből bukfencezett a szoba közepén.
– Sikerült! – kiáltotta és kiszaladt az ajtón.
– Sikerült! – kiáltotta oda a megdöbbent óvónéninek és kiszaladt az óvoda kapuján.
Szétnézés nélkül rohant át a forgalmas utcán. Meg sem lepte, hogy ez is sikerült.
– Kevesek vagytok, bazmeg! – vetette oda a kiabáló sofőröknek.
Látta, hogy elindul felé egy rendőr. Rácélzott az ujjával. – Bumm! – fújta le a füstöt.
– Téged is megbaszlak bazmeg! – kiáltotta oda még a rendőrnek, majd beszaladt a játszótér cserjésébe. Itt aztán senki nem éri utól.
A túloldalon már nem futott. Komótosan sétált a városban. Sorra becélozta a kutyákat, a tűzcsapokat, a sakkozó bácsikat, a villamosokat. – Bumm! – mondta és lefújta a füstöt.
– Halottak vagytok, bazmeg!
Észre sem vette, mikor sétált ki a városból. Egyszer csak fák vették körül. – Bumm! – lőtt le egy vaskos tölgyfát a tisztáson.
– Te sem fogsz már ágat hajtani, bazmeg!
Egy kíváncsi madár repült a mellette lévő ágra.
– Mit akarsz, bazmeg? – nézett rá Lacika.
A madár illegette a farkát.
Lacika ráfogta az ujját. – Bumm!
– Jaj nekem! – játszotta el a madár a nagy halált.
Lacika megint lefújta a füstöt az ujjáról és vigyorogva ment tovább: – Lelőttelek, bazmeg!

A madár fáról fára röpködve követte. Kíváncsi volt, mit akar a gyerek arrafelé, hiszen nem messze van a félelmetes emberevő szörny, Ragazzo Vaccano barlangja. Lacika félelmet nem ismerve masírozott be a barlangba.
Nem sokkal később mély, szaftos böffenés hallatszott a sötétből: – Megettelek, bazmeg!

Egy négylyukú, tarka gomb gurult ki a barlangból, kicsit dűlöngélt a sziklapárkányon, majd eldőlt.