Month: December 2011

Eszméletlen

Elképzelem, ahogy a lelkes lmp-sek, elszántsággal az arcukon, odaláncolták magukat az oszlopokhoz, fejüket dacosan fordították az ég felé és felkészültek minden támadásra. Aztán mégis elszürkült a tekintetük, mert meglátták Gyurcsányt közeledni.
– Istenem, add, hogy ne legyen nála lánc és lakat! – fohászkodhatott mind a 15 aktivista.
Mindhiába. A rendőrök nem csak őket vitték be, hanem az éppen ott lófráló Gyurcsányt is, a nemzetközi sajtó pedig azóta attól hangos, hogy letartóztatták Magyarország volt miniszterelnökét. Feri ellopta a show-t.

Szivarkabát

Habár irodalmi élményeim alapján ismertem a fogalmat, de ma lett kézzelfogható. Beugrottam a Decathlonba valami evezős kesztyűféleséget nézni, és szembejött velem egy leárazott vastag, zippzáras polár valami, úgy átmenet a kabát és a felső között. Mivel ilyesmit is régen terveztem, megvettem. Ma le is teszteltem. Magamra húztam, aztán felvonultam a padlásra.
Tökéletes. 9 fok volt, máskor ez már szokott zavarni két óra után – most viszont semmi. Biztos vagyok benne, hogy a hagyomány nem pont erre gondolt, de nálam már csak ez lesz a szivarkabát.