Ez az!

Már többször is filóztam a blogon, hogy nagyon nem jó az, hogy az autók dudája csak egyféleképpen tud szólni. Nem tudjuk igazából jelezni, hogy ez most egy barátságos figyelmeztetés vagy egy durva kurvaanyázás volt. Persze, elméletileg ott van a kontextus, de amilyen frusztráltak vagyunk, a dudálásra mindenki úgy reagál, mintha anyázták, de minimum megszégyenítették volna. Az evolúciónak látszódnak azért a jelei: ott van például a vészvillogó, melyet gyakorlatilag soha nem használnak rendeltetésszerűen: vagy megköszönnek vele valamit, vagy azt jelzik, tudunk arról, hogy itt tilos parkolni, de leszarjuk. Elég beszédes, hogy az elnézéskérésre viszont semmilyen jelzésünk nincsen.

Ezen próbált meg segíteni két lelkes srác. Az ötletük jó, de meg lehetne ezt csinálni sokkal profibban is. Most álmodozom. Minden autón lenne egy ilyen tábla mind az első, mind a hátsó rendszámtábla mellett, a duda kapcsolója meg négy körcikkre lenne osztva. Aztán attól függően, hogy melyik körnegyedet nyomnám meg, kivillanna, hogy THANX, vagy SORRY, vagy WARNING. (A FUCKYOU negyedet nem jeleztetném ki, ha nem gyullad ki lámpa, akkor úgyis tudják, hogy anyázás van.)
Meg lehetne csinálni? Meg. Csökkentené a frusztrációt az utakon? Igen. Akkor?

4 Comments

  1. Ügyes! Egy gondom van: melléütés?

  2. Tavaly télen Istambulban a taxisok különböző mennyiségű dudaszóval jelezték, hogy kotródjanak a többiek.
    Én dekódoltam őket:
    1 duda = shit
    2 duda = fuck you
    3 duda = go to hell
    hosszú, követhetetlen duda = arra az arab jóbarát talált ki valami shalalalahablát, amit nem hajlandó angolra fordítani

  3. Helló, szerintem láttam én már ilyet, méghozzá a thinkgeeken talán. LedMatrix kijelző, kétféle, az egyik futófény szöveggel, a másik kerek, és smiley-t tud.
    Amúgy nézd meg a milyen nap van plugint, mert most szombat hajnal van, és mégis a pénteket veszi be.

  4. A plugint nem nézem meg, ez egy ismert bug. A wordpresst, ahhoz, hogy jól mutassa az időt, egy órával előrébb kell tekerni, azaz este 11 után már úgy érzi, hogy holnap van. A plugin tökéletesen működik.

Leave a Reply to pulykakakas Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading