Ma megint érdekeset ettem.

Az alap a kelkáposztafőzelék volt. Imádom, tehát már jól indult a kutyulgatás. Kerestem hozzá feltétet. Itt jöttem zavarba, mert gyakorlatilag üres a konyha. Végül találtam virslit a hűtőben és egy piros pesztó mártást a spájzban. Háát… határeset, de próbáljuk ki. Felvágtam a virslit, megsütöttem, rá a pesztó, egy kevés bors, némi enyhe rotyogtatás (mármint a wokban), aztán ráborítottam a lábasból a kelkáposztát. Ekkor kezdtem vakarni a fejem: az a főzelék, amelyik a lábasban olyan soknak tűnt, szinte elveszett a wokban. A pesztó is így gondolta, mert az egészből valami nagyon hígfolyós izé lett. Krumplival be lehetett volna sűríteni, de mire az megfő… Ekkor találtam meg a hétvégi spagetti maradékát. Tökéletes! Pont jól megy a pesztóhoz. A káposzta? Csak összebarátkoznak. Beleborítottam a wokba a maradék tésztát és jó tíz percig hagytam főni, hadd érjenek az ízek, pusztuljanak a bacik. Az állaga pont kellemesen krémes lett, az íze… meglehetősen érdekes, de nem rossz. Ahogy egy kelkáposztás spagettihez illik.