Gyom

Könnyen osztogatjuk a jelzőt, de tudjuk-e pontosan, hogy mire? Gyom az, ami… izé. Talán még az a legpontosabb, hogy gyom az, amit nem akarunk ott látni. Persze ennyi erővel gyom lehetne Schmitt Pál is, szóval ez se igazán pontos megfogalmazás. Gyom az, ami nem elvágólagos, katonás rendben sorakozik, hanem csak úgy nő? De ez azt is jelentené, hogy a fű, ameddig nyírom, addig pázsit, amikor éppen elhanyagolom, akkor gyom? Vagy gyom az, ami nem szép? Már miért ne lenne az? Gyom az, ami nem hasznos? És a pázsit? Vagy egy bogyótlan homoktövis-cserje?

Ugye, hogy nem egyszerű? Miközben a fogalomhoz mindenkiben ellenérzés társul. Gyom? Fuj. Kiirtani. Mert majd ültetünk a helyére… mittudomén, ribizlit. Ja, hogy azt utána kapálni kell, permetezni, metszeni… na meg szurkolni, hogy ne verje le a jég, ne vigye el egy tavaszi fagy, ne támadja meg valami gomba, ami ellen éppen nem védekeztem. Mindezt kábé 500 forint haszonért, mert egy bokorról annyi gyümölcs jön le.
Nem lenne praktikusabb egyszerűen csak szépnek nevezni a gyomot és hagyni, hadd nőjön, ahogy akar? Nyilván nem az egész kertben, mert az olyan lenne, mintha mindenhol ugyanazt termeszteném – de mi lenne, ha azt mondanám, hogy az egyik sarokban vegyes zöld növényeket tartok? Abszolút gondozásmentesek, még akkor is ők nőnek a legjobban, ha rájuk se nézek. Nyilván arra figyelnem kell, hogy parlagfű meg feketeürömfű ne legyen köztük, mert attól megfekszek, de minden más welcome.

Elmesélem, mi váltotta ki ezt a racionalizálást. A terasz két oldalán 160 centi magas kőfalak vannak, tetejükön kővályúval. Szinte mindenhol lapos növésű tulyák nőnek benne. Nálunk tavaly ősszel valami megtámadta a fákat, mindkettő kihalt. Kiszedtem, a hiányzó földet egyrészt az udvarról, másrészt virágföldből pótoltam. Ültettem bele egy magyalbokrot, meg leszedtem vagy 6 palántát az udvaron lévő ismeretlen, de gyönyörű növényből. Jött a tavasz és a helyzet nem nézett ki reménytelennek. Aztán elszáradt a magyal, a palántákból elhalt négy, de kettő – mégha bágyadtan is – de életnek indult. Igenám, de ahogy jött a jó idő, meg jöttek az esők, na meg persze én sem értem rá – hirtelen 20-30 centi magas, sűrű, egybefüggő gyom nőtt a kávában.

From MiVanVelem

Természetesen nekiállhattam volna irtani. Még el is gondolkodtam rajta. De mi lett volna az eredmény? Kapok két csenevész bokrot a 3 méter hosszú vályúban. Így meg az egész tele van zölddel. Gyom? A francokat. Rendszeresen nézegetem és félelmetes, hogy amit csak dzsumbujnak szoktunk nevezni, mennyi változatos növényből áll össze. Egy bonsai dzsungel.

10 Comments

  1. Michael Pollan: Second Nature
    http://amazon.com/dp/0802140114

    Ajánlom figyelmedbe, különösen a “Weeds Are Us” fejezetét. :)

  2. Nyugodj meg, én is így szoktam önigazolni magam, amikor már túlságosan elhanyagolt a kert. Aztán egy idő után rászánom magam a fűnyírásra, gyomírtásra…
    Azért utána, összképileg mégiscsak szebb!

  3. Nálunk az a szabály, hogy ha nincs útban, akkor minden ott és úgy nő ahogy akar.
    (Ősszel hozattunk trágyát. Nem tudom hol és hogyan érlelték, de ahova tettünk trágyát ott most vadkender akar nőni :) Na ezt azért írtjuk.)
    Ettől a dzsungeltől persze a mérnök vérű rokonságnak égnek áll a haja, de mi így szeretjük.
    Nem lehet egy pillantással felmérni mint más tuja-fű-tuja kerteket.

  4. @Hőbörgő:

    Hollandiából hozattátok a trágyát? :) Azért azzal a vadkenderrel vigyázzatok, mert keményen büntetik a fináncok. (Ha a parlagfűre gondoltál, az persze más téma.)

  5. Helyes döntés. A gondozott gyep az egyik legkörnyezetkárosítóbb növénytársulás. Gondolj bele: monokultúra, állandóan gyomirtózzák, lökik neki a műtrágyát meg pazarolják az öntözővizet. A vegyes aljnövényzet esetén egyikre sincs szükség. Sőt, egy csomó “gyomnövény” egyben remek salátanövény is.

  6. Na, ezt nálam mind nem kapja meg a gyep. Én ugyanis úgy vélem, hogy ha sűrűn nyírom, akkor minden úgy néz ki, mint a pázsit.

  7. Joe: “Én ugyanis úgy vélem, hogy ha sűrűn nyírom, akkor minden úgy néz ki, mint a pázsit.”
    Ez szép elmélet, de sajnos időjárásfüggő :)

  8. Nem feltetlen. Nalunk is szepen van nyirva, es ugy nez ki, mintha fu lenne, pedig eleg sok mas is van benne.

    Egyvalamit szoktunk a gyepbol kiszedni, ez egy lila viragos kuszonoveny, ami csunyan meg tudja fojtani a tobbieket, Ez serti a verseny torvenyt.

    Ja, JoeP, a tuja pontos j-vel irja a nevet. Nem akkora ur meg az… :-)

  9. Gyomnak ugyan azt nevezel, amit csak akarsz, de az általában gyomnak nevezett dolgoknak van egy közös jellemzőjük: pionyír növények. Nagyon gyorsan meg tudnak telepedni ott, ahol valami miatt megzavarodott a növénytársulás. Mert mondjuk földcsuszamlás volt, vagy tarra vágták az erdőt, időnként szántanak, de aztán otthagyják, … vagy pázsitot telepítettek, de nem gondozzák elég intenzíven. Ha viszont elegendő ideig magára hagyod, nem bolygatod az elgyomosodott területet, akkor lassan kiszorulnak a gyomok, és az adott „termőhelyhez” legjobban alkalmazkodott a növények veszik át a terepet. A mi vidékünkön előbb utóbb mindenütt erdő lenne – ha hagynánk. Na jó, ez elég sokáig tartana, de a gyomok már pár év után visszaszorulnának.

  10. @mephisoft:

    Köszi, ez új volt.

Leave a Reply to mephisoft Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading