Ez a padlás jó padlás

Azért van egy kis nosztalgiám. Elég hideg, mondhatni, cudar hideg tél volt. Én pedig makacsul másztam kétnaponta a padlásra. Nyifegő, vékony létrán, nyakamban a szemüvegem, zsebeimben szivar, gyújtó, kezemben könyv és bor. Ugyanis a padláson alakítottam ki egy meghitt sarkot (kerti szék, kempingasztal), ahol szabadon pöfékelhetek. Hideg, az volt, na meg a környezet is meglehetősen ipari – dobozok, fahulladékok, építési anyagok, autógumik, meg mittudomén mi minden hever itt körülöttem – de pont ez okozta a nosztalgiát.

A nyolcvanas években ugyanis én már szivaroztam. Már amennyire az akkori Magyarországon ez lehetséges volt egy vidéki kisvárosban. Aztán 87-ben szakmai gyakorlat az NDK-ban, ahol a legutolsó trafikban is legalább 5 fajta brazil szivart lehetett kapni. Bagóért.
Mit mondjak, vettem egy keveset. Néha annyit, hogy egy nap nem is bírtam mindegyiket megkóstolni.
A pohár Rostockban telt be. Nem az enyém, másoké. Egy városszéli, lapos építésű koleszféleségben laktunk. A mi szobánk dohányzó szakasz volt, három erős dohányos lakott benne. De még a társaim sem bírták elviselni a szivarszagot, kiutáltak a szobából. Én pedig dafke levonultam az alagsori szénraktárba és a brikettek mellett, a lépcső alsó fokán ülve szívtam a szivarokat. Közben Jungtól a Lélektani Tipusokat olvastam. Felejthetetlen élmény volt.
Hasonló élményt okozott a régi bakonyi házunkban a begyújtás, illetve úgy általában a kazán is. Abszolút ipari környezet, a kazánházban még csak vakolás sem volt, az ajtóról lecsiszoltam a régi festéket, de új már nem jutott rá. Odabent 15-20 mázsa szén púpozódott, meg pár köbméter fa. Ott szoktam leülni a tuskóra, szemben a kazán ajtajával, hátamat nekivetve a farakásnak és órákig figyeltem a tüzet. Nem mintha kellett volna, de jól esett. Ott nem sírt egy gyerek sem, ráadásul mindig vittem magammal cigarettát meg bort. A kazánház a dolgozószobából nyílt, az összes könyv pár méternyi sétára figyelt a polcokon. Az a szag, a nedves fa és a brikett szaga, meg a tűz füstje, ahogy kevergett a cigaretta füstjével, az megint maradandó emlékké vált.

Most pedig itt ücsörgök fent, a sok kidobásra várakozó limlom, a félrelökött építési anyagok között, a már szigetelt, de burkolni még nem burkolt padláson és hasonló érzéseim vannak. Újra érzem a régi füstök ízét, a bort megint üvegből iszom, mint régen a Debrői Hárslevelűt, és megint olvasok. Márai például kifejezetten ajánlott bor és füst mellé.

12 Comments

  1. Ez a Te nosztalgiád, de megis olyan ismeros, jo erzes fogott el mikozben olvastam…

  2. Valószínűleg azért, mert mindenki életében fordult már elő padlás is, meg falusi farakás is.

  3. Eleinte azt hittem,hogy teregetni küld fel Nej:-)

  4. Mi kamaszkorunkban kiürítettünk egy egész dohányzó vasúti kocsit két szál Csongor szivarral. Egészen konkrétan szarszaga volt.

  5. @libazzoli:

    Látod, ez a nagy különbség a Csongor és a karibi szivarok között. Ezek ugyanis – Nej szerint- határozottan kutyaszar szagúak.

  6. @Hvala:

    Nincsen dagadt ruhánk. :)

  7. @JOEP

    Gyerekkoromban a szomszéd fiúéknak csak egy szobájuk volt. Ott lakott a négyfős család, neki az ágya volt a kuckója, Elfeküdt melegitőben rajta, befordult a falnak és rajzolt. Sokat rajzolt, ceruzával spirálfüzetekbe egészoldalas portrékat és képregényt is. Nekünk akkor már az öcsémmel külön szobánk volt de mégis olyan borzongással teli “úgy lennék a helyében”-t éreztem amikor azt mondta este, hogy ő még rajzolni fog. Mint amikor olvastam este, hogy ülsz a bakonyi ház pincéjében és nézed a tüzet. Ott a szén, a könyvek és a debrői hárslevelű plussz a még él bennem egy kép azokról a bakonyi évekről a korábbi bejegyzéseid alapján. Úgy látszik igy kapcsolt a nosztalgiád az én nosztalgiámhoz – de szerintem van bennük valami közös, emberi ős-boldogságélmény.

  8. Brazil szivart bagóért….több mint szép. Bezzeg Keresztanyád radiátoron száradt Románcáról nem olvastam ily szépeket.

  9. Azért az a Románc nem jött olyan rosszkor. Ha nem lett volna ott, a vizsgaidőszak vége felé, akkor a menza mellől kellett volna szárított füvet gyűjtenetek, aztán újságpapírba tekerve elszívnotok. Annál azért jobb volt. :)

    Egyébként hiányolom az Ausztriában felzabált Tobleronok megemlítését is. :)

    De a brazil szivarok tényleg nagyon ott voltak. Odakint 16 márkáért adtak egy fémdobozos Dannemannt (10 szál korona), a márka pedig 7 forint volt. Ha ehhez hasonlítom, hogy nálunk egy doboz Corvina volt 45 forint, és az csak kinézetre hasonlított szivarkára, de valójában csak pácolt, vágott dohány volt barna papírba tekerve… ég és föld. (Az árra azért emlékszem ilyen jól, mert ugyanennyiért adtak egy jazz lemezt is, és ebből volt itthon némi probléma a Kedvessel.)

    Arra emlékszel még, amikor Gualberto hozott egy házi tekerésű, téliszalámi méretű szivart Kubából? Akkor volt olimpia, én a közvetítés kezdetén rágyújtottam, és simán kitartott a végéig. Csak ültem a szobánkban és néztem a tévét. Egyedül, mert mindenki más inkább a folyosón nézte a műsort. De szép is volt.

  10. Apropó, kaptam egy COHIBA SIGLO-t egy kollégámtól, legalább öt éve a fiókban száradt. Feléleszthető még szerinted?

  11. Elég reménytelen… de egy Cohibával megéri kisérletezni.
    Pár hónap humidorban tartás talán segít rajta.

  12. Gyakori kérdés, hogy mit tehetünk, ha a szivar már kiszáradt. Nos, egyetlen megoldás létezik, mely hosszadalmas, nagy odafigyelést igényel, és korántsem kecsegtet biztos sikerrel. A száraz szivart sosem szabad hirtelen nagy páratartalmú helyre tenni, mert így levelei egészen biztosan elválnak egymástól, végleg tönkretéve ezzel a szivart. Lassan, fokozatosan, két-háromhetes periódusokban szabad csak emelni a páratartalmat körülötte. Ehhez természetesen szükség van egy külön humidorra, melyben először 5, később 55, majd 60 %-os páratartalom uralkodik, és így tovább, egészen az ideális 70-75 %-ig, miközben a szivart apránként közelítjük a humudifhez. A folyamat mindvégig kockázatos, de ha szerencsénk van, a szivar károsodás nélkül visszanyeri régi kondícióját. Persze legjobb, ha mindezt megelőzzük és megfelelő gondossággal bánunk kedvenceinkkel.
    http://www.felixpeter.net/blog/a-humidor-fontossaga-a-szivarok-tovabb-ernek-a-gyartas-utan-felix-peter-irasa

Leave a Reply to libazzoli Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading