Isztam buli 02/05

2010.12.27; hétfő

Óó, Isztambul, vágyom nálad lenni bitangul,
Ahol tárva-nyitva a sok bazár,
Csacska szívem arra vár.

Hungária: Isztambul

Mégha nem is igazán fedi a mottó a valóságot, hiszen se se kaszinó, se jampecok, de még lófarokból is viszonylag szerény volt a felhozatal.

A taxitársaság laza volt. Habár egy nappal korábban rendeltem meg a taxit, hajnal fél négykor szóltak rám, hogy sajnos nem tudnak kocsit szerezni. A válaszban a hangom kezdett éppen a nem hallható regiszterek közé felcsúszni, amikor bejelentették, hogy mégis. De késni fog. Aztán végignéztem, ahogy egy taxi megérkezik ezerrel, majd fékez és megállás helyett továbbszánkázik egy utcával. Ekkor szóltam be a családnak, hogy jöhetnek, valószínűleg itt van az emberünk. Majd ki akart vinni minket a Ferihegy 2-re, de szerencsére időben szóltam, így óra leállít, a jeges úton egy rendőrkanyar, és már irányban is voltunk. Mindemellett hatalmas respekt a sofőrnek, hogy minden kezdeti bénázás ellenére pontosan az elvárt időben rakott ki minket a terminálnál.

Repülőtér. Mottó: nem viccelődünk. Valószínűleg éppen időben hirdettem ki, mert a bejelentésre Barna szemében kihúnyt a fény. Nem is akarom tudni, milyen poénkodást tervezett a vámőrrel.

Miután elmagyaráztam mindenkinek, hogyan lehet _biztosan_ áthaladni sípolás nélkül a fémdetektoron, az a dög egyedül engem sípolt ki. A vámőr sem értette, hiszen többször átmotozott előlről-hátulról, a mobil detektor sehol sem jelzett (megjegyzem, egy fémgombon kívül nem is volt rajtam semmi metál), de a nagy detektor makacsul sípolt. Mondjuk, akkor elszürkült egy pillanatra a tekintetem, amikor a hapi megadóan felhúzta a kesztyűjét.

Megérkeztünk. Váratlanul hamar. De lehet, hogy engem is elnyomott az álom. Kiszálltunk. Vadul beleszagoltam a levegőbe. Semmi különös. Aztán körbenéztem. Sehol semmi tűzijáték, sehol semmi vörös szőnyeg, a fehérruhás szűzlányokról meg végképp nem is beszélve. A világ nem tartotta fontosnak megemlékezni arról, hogy József életében először tette a lábát Ázsia földjére.
Aztán a vécén ismerős helyzet. Ne dobjuk bele a papírt a klotyiba. Belenéztem a kukába… és tényleg.

Akbil. Elméletileg ez egy nagyon remek dolog lenne, de éppen most cserélik le egy még remekebb dologra, azaz pont most egyik sem működik. Az akbil maga egy kulcstartó méretű műanyag lap, rajta egy chippel. Erre lehet a jegypénztáraknál pénzt rátölteni, majd amikor szállsz fel a buszra/vonatra/kompra/metróra/libegőre/siklóra, akkor odanyomod az automatához és az beenged. A kütyüt 6 líráért veheted meg és tetszőleges számú ember használhatja. Nagy előnye, hogy innentől nem kell jegyekkel, zsetonokkal vacakolnod, egyszerűen csak belengeted. Járnak vele kedvezmények is, hármas átszállásnál például csak két viszonylatot fizetsz. Amikor pedig elmész, akkor visszaadod és megkapod a hat lírádat.
Na, én erre számítottam, de a reptér melletti Volán információnál mosolyogva ugyan, de elhajtottak. – Akbil? – csodálkoztak – Nekünk olyanunk nincs.
Ehhez képest a buszsofőr tisztán akbilt használt. Kifizetted neki a zsét, ő pedig elővette a sajátját és azt húzta le.
Később, amikor már jártuk a várost, láttuk, hogy néhány helyen azért még lehet vásárolni, az automaták is ismerik – de ekkor már a gyalogos közlekedés mellett döntöttünk.

Az E10-es busz 80 perc alatt ért el a repülőtértől a kompig. Közben végig Isztambulban ment. Félelmetes nagy a város.
Az ázsiai része elég durván faragott. Lakótelepek vannak, tereprendezés még nem. Képzeld el a nagy házakat, ahogy utak, járdák nélkül csak úgy ott virítanak a durván meggyötört földön, szeméthalmok, rozsdás vastelepek, építkezési sitt között. Viszont meglehetősen sok erkélyen – házgyárilag – telepített búboskemence figyelt. (A nagy kapkodás valahol érthető. Fel akarják számolni az ún. 24órás házakból álló telepeket. Ezek olyan házak, melyeket gyakorlatilag mindenféle engedély nélkül, legtöbbször tisztázatlan területekre húznak fel rekordsebességgel mindenféle építtetők. A bevándorlás Anatólia felől óriási, kell a gyors, olcsó lakás.)

Többször látok kendőbe öltözött idős nőket, ahogy SUV-okat, kisteherautókat, mikrobuszokat vezetnek. Fura látvány.

Régóta elfeledett érzés: egy ország, ahol abszolút semmi mankó sincs. Angollal, némettel Európa nagy része érthető. Amennyit jártam a környező országokban, a szláv alapszavak is rám ragadtak. A mediterrán nyelvek sem reménytelenek, ha az ember rendelkezik kellő európai általános műveltséggel. De itt, Törökországban, esélyem sincs, hogy megértsek egy egyszerű feliratot. Vagy egy elkapott beszélgetést.
Másfelől viszont döbbenet. Az első nap során nem találkoztam olyan emberrel, aki ne beszélt volna nálam jobban angolul. És nem csak oxfordi nyelvészprofesszorokkal kommunikáltunk, volt közben Volán információ, gyorséttermi kajálás, illetve banki biztonsági őr is. (És akkor még nem beszéltem a hivatalos leszólítóemberekről, akik az első “No” kifejezésre angolra váltottak, aztán később felismerve a magyart, “Szevasz Zsóti”-ra.)

Kompkikötő, még Ázsiában – From Isztambul 2010
A kompon – From Isztambul 2010

Amikor megérkezett a komp Eminönübe, pont akkor jött rá az ordíthatnék az összes közeli müezzinre. Akarattal sem tudtak volna stílusosabb belépőt rittyenteni nekünk: ott voltunk egy zsúfolt kompon, egy csomó érdekesen öltözött emberrel, a hajó az Aranyszarv-öbölben ringatózott, akármerre néztünk, sokezer év nézett vissza ránk, a levegőben égett hús szaga terjengett – a müezzinek pedig üvöltöttek.

A fűszerpiac és az Új Mecset – From Isztambul 2010

Mivel korán érkeztünk, úgy döntöttünk, nem villamosozunk, felsétálunk gyalog. Nem beleszaladtunk a bazárvárosba? Bőröndökkel, hátizsákokkal, ahogy kell. De legalább Nej is megértette, miért szántam rá egy egész napot erre a környékre.

A Nagy Bazár – From Isztambul 2010

A nagy bazár előtt egy nagy kalickában hatalmas fehér papagáj.
– Hát ez meg, hogyan? – néztem bután – Ennyire monokróm papagájt még soha nem láttam.
– Vegyük meg! – kapott az alkalmon lányom, az állatbuzi.
– Tudod meddig élne? Amíg Gizi ki nem találja, hogyan nyílik a ketrec.
– Viszont tök hasznos lenne. Betaníthatnád neki, hogy “No, thanks”, és onnantól kezdve sokkal nyugodtabban járkálhatnánk az isztambuli utcákon.

A szállás faék egyszerűségű. Teli vasajtó egy vakolatlan lépcsőházban, kilincs helyett ráhegesztett fogantyúval. A másodikon a lépcsőfordulóban egy wifi access point lóg vezetékénél fogva a plafonról. Jelszavas.
A liftakna üresen tátong, de szerencsére nem teljesen nyitott.

Balra a liftakna, jobbra az apartman ajtaja – From Isztambul 2010
A liftakna – From Isztambul 2010

A lakásban két szoba. Mindkettőn ablak. A mi szobánk ablaka a másik szobába nyílik, a gyerekszoba ablaka meg kifelé. A kilátás… az inkább belátás.
A csajok benyitottak a vécébe.
– De hol itt a fürdőszoba? – akadt fel Nej szeme.
– Izé. Nem nézték meg megrendelés előtt a képeket? – jött zavarba Juszuf.
– Nyugi, én megnéztem. Minden rendben – nyugtattam meg.
Csajok újra bementek. Megtalálták a falra(!) szerelt zuhanyrózsát. A vécében.
– Ülve kell zuhanyozni? – kerekedett el Nej szeme.
– Nem feltétlenül. Ha akarsz, faltól falig is csúszkálhatsz közben.
Aztán amikor megtalálta a sarokban a seprőnyélre szerelt műanyag vízlehúzó lapot, leesett neki, mit kell csinálni a maradék vízzel.
A klíma valószínűleg hörghurutos. Meleget ugyan nem csinált, de hörögni remekül tudott.

A rövid pihenő sem akadályozta meg Barnát és Nejt, hogy ne ájuljanak bele az ágyba. Némi pakolászás, zsebátrendezés, térképböngészés és nehéztüzérségi fenygetőzések – majd irány a város. A változatosság kedvéért most a másik irányba. Újabb kis utcák, újabb bájos eltévedések. (Imádom.) Az utcanevek megint nem jöttek el, a girbegurba utcák pedig vad orgiában tekeredtek egymásba. GPS jelerősség a trappistasajt-keménységű ködben egy szál sem volt.

– Még jó, hogy úgy terveztem, a minaretek alapján fogunk tájékozódni.
– És?
– Ez egy olyan város, hogy nem tudsz úgy elhajítani egy követ, hogy ne egy minaretet találj el vele.
– Nem tudnál akkor már a müezzinre célozni? – szólt közbe egy elgyötört hang.
– Jut eszembe, napszálltára a Hippodrome-hoz kell érnünk. Van annak némi bája, ahogy tíz toronyból harsan fel egyszerre az Allah Akbar.

Lerendeztük a hazafelé menetet. Reggel 9.30-kor indul a gép, azaz 7.30-ra kell kiérnünk. Ezt villamossal/komppal/e10-es busszal elég nehéz lett volna abszolválni, így maradtunk az ún. private transfer-nél, mely gyakorlatilag egy zártkörű shuttle: csak négyünket visz ki, nem tekereg félórákat a városban, azaz jól kiszámítható. (Lehetett volna persze taxi is, de az ilyesmi Isztambulban tilos.)
Elég bájos volt a beszélgetés az ügyintézővel. Ez a szolgáltatás azért meglehetősen drága, a pacák pedig sehogyan sem értette, hol lakunk. Nem is hallott még az apartmanról, vádlóan mutatta, hogy még a google sem ismeri. Erre elővettem a HTC HD2-t és megmutattam neki, hogy mégis. (Le volt mentve offline-ba.) Ez persze megint olaj volt a tűzre, ez azért elég drága kütyü – és sehogyan sem illett abba a környezetbe, ahol éppen laktunk. Én meg nem tudtam, de nem is nagyon akartam elmagyarázni neki, hogy mi egy idegen városban szeretünk az emberek között élni. Most is, amikor írok, a szomszédban egy házaspár veszekszik vehemensen, a földszinten lévő vegyesbolt tulajdonosa meg úgy köszön, mintha ezer éve itt laknánk, pedig csak annyi történt, hogy Juszuf éppen nem ért rá, amikor érkeztünk, ő pedig helyettesítette. Reggel, ha lemegyek kaját venni, sorra járom a pékséget, a zöldségest, meg a vegyesboltot. Ilyesmi nincs meg sem a szállodákban, sem a panziókban. (És akkor persze ott van még az ár.)

Amíg kerestük az irodát, eltévedtünk néhányszor, de teljesen jól sikerült tévedések voltak.

From Isztambul 2010
From Isztambul 2010

Szándékolatlanul botlottunk bele Isztambul leglátogatottabb terébe, a Sultanahmet térbe – de ha már ott voltunk, körbejártuk alaposan.

Hagia Sophia – From Isztambul 2010
Kék Mecset – From Isztambul 2010

Onnan a villamossínt követve még sétáltunk egy jót, majd nekiálltunk boltot keresni.
Ez egy hihetetlen egészséges nép. Három szupermarketet néztünk át, több raklap édes süteményük volt, de alkohol, az sehol sem. Aztán a negyedikban meglett, de nagyon durva áron: a legolcsóbb sör (nagy tételben vásárolva) 3 TL, a legvacakabb, literes kocsisbor 12 TL. (Ha már árak, a legdurvább számokat a benzinkutaknál láttuk. Egy liter benya 3,85 TL, azaz 520 forint.)

Az egyik boltban Dóra kiszúrt egy becsomagolt valamit.
– Datolya!
– Hadd nézzem. Jó puha.
– Persze, errefelé nem az a csonttá szárított van. Nagyon finom.
– Nézzük csak – osztottam fejben – a legjobb fajlagos ára a félkilósnak van. Ez olyan 600 forint.
– Nálunk is akörül van, ha lehet kapni – bólogatott a csajszi.
Aztán este gépelés közben bedobtam egy darabot. Valami hihetetlen penetráns ízű olajbogyó volt. Gyorsan innom is kellett rá egy sört.

Elvoltunk a pénzváltással is. Végül ugye eurót hoztam ki, azt valahol lírára kellett váltani, mert különben éhen halunk. (A citibankos ECMC kártyám megint nem működik, odahaza kénytelen leszek most már tényleg rájuk robbantani az épületet.) A legjobb váltószámok a bazárban voltak, de ott nézett ki a leginkább gázosnak is a váltás. Aztán láttunk bankokat, egész jó aránnyal, de oda meg nem engedtek be, mondván, hogy csak customer-nek váltanak. A városi pénzváltók szemérmetlen szorzóval dolgoztak, így végül csak visszamentem a bazárba. Minden komplikáció nélkül sikerült a művelet, nem volt semmi incidens.)

Ábra

Esti zuhany. A klotyóban. Pontosabban, ráhangolódás.
Barna: – Tulajdonképpen ilyen felállásban mellé is lehet pisilni.
Én: – Tulajdonképpen ilyen felállásban minek belepisilni?

– Hogyan fogok így hajat mosni? – nézett szemrehányóan Dóra, miután kiderült, hogy a melegvíz igencsak harmatos..
– Öt napot csak kibírsz – vontam vállat.
A tekintete teljesen mást mondott.
– Tekerj egy sálat az utcán a fejedre! – javasolta Barna.
– Ja, a helyi nők is azért járnak csadorban, mert nem akarnak naponta hajat mosni – erősítettem meg.

Dóra végül bátran bement.
– Átlátszik az ablakon, ahogy zuhanyzol! – kiabált be Barna.
– Tényleg? – jött az ijedt válasz.
– Ne higgyjél neki, csak szivat – avatkozott bele Nej.
– Tényleg nem látszik át – erősítettem meg – De talán ha vakuval rásegítünk…
Az ablak pánikszerűen el lett takarva belülről egy törülközővel.

– Ne vigyetek be ruhát – közölte Dóra, amikor kijött.
– De akkor hogyan…? – érdeklődött Barna.
– Menjél be egy alsógatyában és gyere is ki abban.
– Mármint egy csuromvizes alsógatyában – korrigáltam.
– Szóval ezt hívják törökfürdőnek? – csúszott fel a srác szemöldöke.

– Hogyan fog ez a víz egyáltalán felszáradni? – kérdezte Nej, benézve a klotyiba.
– Felszáradni? Inkább ráfagyni.

És ez egyáltalán nem volt barokkos túlzás. A lakásban ugyanis – ahogy egy tisztességes mediterrán lakáshoz illik – nem volt fűtés. (Hacsak ezt az idióta légkondit nem tekintem annak. De ettől meleg levegőt még nem láttam.) Az időjárás viszont meglehetősen késő őszies, sőt, inkább kora télies.

Barna stilszerűen a manhattani metró térképét ábrázoló pólót készítette ki magának holnapra.
– Miért nem Afganisztánba mész ebben a pólóban? Vagy miért nem Iránba? – takartam el fáradtan a szememet.

Fél kilenckor az egész család kómába ájulva aludt. Ezt nevezem sikeres napnak. (Még akkor is, ha pánikszerűen elfogytak a takarók, így nekem már csak az ágyhuzat maradt.)

This entry was posted in Utazás.

2 thoughts on “Isztam buli 02/05

  1. Érdekes volt. Nekem tetszett, mert csak sétáltam a városban, a nők meg cipelték a bőröndöket. :)

    Az abaja a kéz, a láb és az arc kivételével, az egész testet befedő női ruhadarab, amelyet nikábbal (arc elfedésére szolgáló fátyol) hordanak. Vannak nők, akik ehhez fekete kesztyűt is húznak. A burka ugyanennek Afganisztánban meghonosodott változata, fekete, illetve kék színben, ami az egész testet elfedi, csak a szemnek hagyva egy kis rést. A csador az iráni nők nyilvános viselete, amely egy félkör alakú, elöl nyitott ruhadarab, a fejre terítve, elöl kézzel összefogva, vagy végüket derekukra tekerve viselnek. A hidzsáb négyszögletű kendő, amelyet a fejre helyeznek, vagy az arc elfátyolozására használnak.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Iszl%C3%A1m#A_n.C5.91_.C3.A9s_az_iszl.C3.A1m

    Valamikor régen olvastam, és úgy döntöttem, hogy nem én leszek az, aki mindig pontosan használja ezeket a fogalmakat. Az egyszerűség kedvéért nekem minden csador.

Leave a Reply to zsUK Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *