Mivel a mai napot Veszprém közelében fejeztem be és mivel véletlenül pont ma keletkezett egy szabad délutánom (aztán hosszú ideig megint nem lesz), így elhatároztam, hogy tartok Veszprémben egy Lassú Sétát.
A Lassú Séta egy olyan fajtája a rendszeres karbantartásnak, amikor egy kellően kellemes terepen (Veszprém abszolút ideális) elindul az ember és kényszeríti magát, hogy ne pörögjön az agya, ne kapkodjon a teste. Résztávokat szoktam kitűzni és meg szoktam határozni hozzájuk egy időt, melyen belül nem szabad megérkeznem. Muszáj kirakatokat, embereket nézegetni, gyönyörködni egy-egy épület dekorációjában – mert egyébként nagyon nehezen telik az idő. Ha jól csinálom, a végére kellemesen melankolikus hangulatba esek, a légzésem, a gondolkodásom lelassul, megnyugodok.
A Malom borozó mellett dobtam le a kocsit, ettem vacsorára egy magyaros tócsit (gyk. kolbászos/hagymás/lecsós feltéttel), ittam egy pohár juhfarkot, aztán gyalogoltam egy hatalmasat. Egyedül voltam, sötétben. Ideális állapot az időutazáshoz. Minden sarkon, ahol eszembe jutott valamilyen emlék, megálltam és visszajátszottam a jeleneteket. Hosszú tíz percekig álltam azokon a sarkokon, ahol életem nagy elhatározásaival vártam különböző nőnemű egyedeket. Bekaptam egy sütit a Mackóban. (A Bakony eszpresszó, ahol megszerettem a vermouthot, már nincs.) Bementem az A épület aulájába, üvegen keresztül benéztem a koleszba. Nem tetszett. Bedugtam az orrom a Nagymocskosba, átsétáltam a Kismocskosba, ott ittam is egy kávét. Örömmel konstatáltam, hogy semmi sem változott, a Kismocsi most is egyemistákkal volt tele és mindegyik keresztnevén szólította a csapost. Felsétáltam a Tudósotthonhoz, majd lementem Veszprém legromantikusabb, alig kivilágított részére, végül alulról jutottam vissza a Malomhoz. Teljesen szentimentális állapotban.
A kocsiban betettem Laurie Andersontól a Strange Angels-t, felcsavartam a potmétert csutkáig – és fogalmam sincs, hogyan értem haza. Hallgattam a zenét, feloldódtam – és valahol, a gondolkodás perifériáján vezettem. (Nyugi, sztrádán és lassan.)
Otthon – még a cipőlehúzás előtt – benéztem a konyhába, bekaptam három cent fenyőpálinkát. Már csak egy kellemes, tétlenségben ellebzselt este kell és teljes lesz a regenerálódás.
A dolgozószobában Nej azzal fogadott, hogy Picúr valahogyan beszökött a hálószobába és úgy elbújt, hogy nem lehet kizavarni, az autón pedig elromlott a teljes első világítás, tompítottal, helyzetjelzővel egyetemben, de mire elvitte ma reggel a megbeszélt időben a szerelőhöz, addigra minden megjavult, majd ahogy elindult a szerelőtől, minden újra elromlott és egyébként sem működik a fél évvel ezelőtt beszerelt marha drága cirkónk, csak egy hibakódot ír ki, miközben jön a tél és mi itt állunk fűtés és melegvíz nélkül.
Lendületből nekiálltunk bekúszni szobánk mindegyik szögletébe, de az istennek sem találtuk azt a nyűves macskát, aki persze pont ilyenkor felejtett el nyávogni, aztán elkezdtem előtúrni a cirkó manuálját, melyet persze elsőre nem találtam, pedig nálam tíz évre visszamenőleg mionden le van fűzve, fel van iratozva, de aztán a tizenkettedik gyorskapcsos mappában megtaláltam, aholis azt írták a hibakódra, hogy nézzem meg, be van-e dugva a konnektorba, amennyiben igen, akkor hívjam a szerelőt, ami persze helyből hülyeség, hiszen ha nem lenne bedugva a konnektorba, akkor a hibakód sem látszódna a kijelzőn… csakhogy ekkor vettem észre, hogy nem találtam sehol a számlát, melyet általában ugyanabban a genotermben tárolok, ahol a manuált is, de jelen esetben valamiért mégsincs ott, pedig tíz évre visszamenőleg minden dossziéban ott van, még az ötezer forintos vonalas telefonnál is, nemhogy egy ilyen kétszázötvenezer forint értékű cirkónál, de valahogy mégse van és fogalmam sincs, hogyan fogok így garanciális javítást kiharcolni, és konkrétan rohadjon meg az élet, hogy nem tud még csak egy fél napot sem adni, hogy egy kicsit enyhüljön rajtam a nyomás, meg egyébként is, én vagyok az a bizonyos megfáradt ló, tessék nyugodtan jönni azzal a szájbabaszott puskával.
Aztán este mégis meglett a számla, eszembe jutott, hogy a cirkó karbantartás az rendszeres tevékenység, tehát eleve egy másik színű dobozban vannak a dossziéi és tényleg, ebben a gyüjtőben ott vigyorgott a keresett számla is. De ez már bőven nem óvja meg a szerelőt attól, hogy holnap, telefonon keresztül ne harapjam át verbálisan a torkát.
Recent Comments