Kora reggel elszaladtam boltba. Ugyan nem vagyok egy balhés tipus, de amikor kiszúrtam, hogy jóval többet számláztak az Auchanban a sörért, mint amennyi ki volt írva a polcra, visszasétáltam a vevőszolgálathoz, reklamáltam – és szó nélkül visszafizették a 900 forint különbözetet.
Már ekkor látszott, hogy nem akármilyen nap lesz a mai.
A munkahelyről viszonylag korán léptem le, sok dolgom volt a városban. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy se nem autó, se nem BKV… séta. A kocsit ledobtam a Nyugatinál, elsétáltam az Oktogonhoz, a következő állomás a Deák tér volt, ott hirtelen ötlettől vezérelve bementem a Cigar Towerbe, vettem egy kis dömbicet… és átváltottam turistába. A Kempinskytől úgy sétáltam át a Vígszinházhoz, hogy ismeretlenként csodálkoztam rá a Bazilikára, a Szabadság térre, a Parlamentre. Megnéztem a kirakatokat, megnéztem az embereket… és mindezt roppant ráérősen, kellemesen pöfékelve.
Hogy teljes legyen az illúzióm, hat körül felhívott egy amerikai kolléga. Általában nem szoktam örülni neki, mert elképesztő körülményesen fogalmaz, ráadásul nem hajlandó tudomásul venni, hogy a világnak ezen a részén mi az angolnak egy szűkített szókincsű változatát használjuk. De most ezt sem bántam, lelkesen magyaráztam a telefonba angolul, időnként beleszippantottam a szivarba… én voltam a külföldi turista.
A Westendben még elrendeztem a maradék dolgaimat, majd irány az A38. A mostani koncertre nem tudok mást mondani, mint azt, hogy időutazás. Először kijött egy számomra ismeretlen előzenekar előzenélni, aztán második szereplőként Deák Bárdos Ági és valami zenekar. Ennek a blokknak a végén már lehetett ráhangolódni az estére, mert lenyomtak két Kontroll számot. Végül a harmadik blokk volt a tűzijáték. A színlap alapján én Sziámi koncertre számítottam, úgy is indult, de aztán visszajött Ági és ötezerrel kezdték nyomni a régi Kontroll dalokat. (A zenekar volt URH-s, Kontrollos és Sziámis tagokból állt össze.) Negyedóráig tartott a varázslat, de akkorát fiatalodtam, hogy még az ősz hajszálaim is visszabarnultak.
A Kontroll Csoport 1982 körül volt a csúcson. Én 84-ben ismertem meg a zenéjüket, szerelem volt első hallásra. Nem csak zenekar volt, nem csak zene… hanem az egész belémépült, eggyé vált velem. Csak egy kiragadott eset a sokból. 1985-ben, a második év végén az utolsó vizsgám egy retkes-szivatós vizsga volt. Rengeteget tanultam rá, de így is kellett egy adag mázli, hogy átmenjek. Sikerült. Megvolt a vizsga, megvolt a szemeszter, vége volt a stressznek, jöhetett a nyár. Haverokkal, ahogy illett, el is mentünk először a Kismocskosba, aztán a Sportba, majd pénz híján vissza a koleszba. A többiek eldőltek, én pedig kiültem az előtérbe, betettem a magnóba egy Kontroll kazettát és egész éjjel azt hallgattam. Sorra bontottam a megmaradt borokat, néztem a plafont, szívtam a cigiket… és teljesen elmerültem a zenében. Dacára annak, hogy előző éjszaka sem aludtam, hajnal ötkor borultam csak rá az asztalra. (Még akkor is ott aludtam, amikor reggel nyolckor beállítottak a szüleim, hogy hazaköltöztessenek. De ez már egy másik történet.)
Tisztán emlékszem az egész éjszakára… és arra is, hogy még csak véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy majd meglett családapaként, amikor már a lányom lesz diák egy másik városban, nekem még mindig lesz lehetőségem Európa Kiadó, Sziámi, illetve Kontroll Csoport koncertekre járnom. Márpedig van. A vén csontok már járni is alig tudnak, ha a Müller fejéről leretusálnám a szénaboglyát, teljesen úgy nézne ki, mint John Craddock… de amikor egymásra néznek és elkezdik játszani a régi számaikat… mint például a Félelem Háza… amint utána átmegy a Fényes Bogarak-ba… attól még mindig sikítani tudna az összes sejtem.
Negyedóra őrület után Ági lement, a repertoár átváltott Sziámiba, ami szintén nem rossz zene, de azért mégis más.
Bekiabálás a közönségből: – Álljatok össze!
Müller Péter: – De hát már összeálltunk!
Délután átkapcsoltam kaland üzemmódba. (Ez az, amikor nem fáraszt semmi. Ez az, amikor máskor nyűgös kötelességekre is úgy nézek rá, mint kellemes újdonságokra. Ez kell ahhoz, hogy az ember rá tudjon csodálkozni a nagyvilágra.) A séta tökéletes volt. A koncert felkavaró és magávalragadó.
És az igazi kalandok még csak most jönnek.
Recent Comments