Sírás után

Amikor a zene annyira hergeli önmagát, hogy érezzük, alig várja, hogy a csúcspontra érjen, hogy a végén már fájjon egy nagyot… mint amikor a pálcikával piszkáljuk a fülünket.

***

Elgondolkodtam, mit érezhetne egy párszáz éve élt zeneszerző, ha elmenne egy mai könnyűzenei koncertre. Nem kell, hogy heavy metál, vagy valami punk legyen, elég lenne mondjuk egy After Crying. Mit szólna hozzá például Mozart, akit a kor fenegyerekének tartottak? Felvillanyozódna, vagy elmenekülne a barbár zenétől?

***

Kijöttünk a koncertről. Még nem is kicsit a zene hatása alatt beszálltunk a kocsiba. Elfordítottam a slusszkulcsot, a rádióból pedig felharsant egy Zámbó Jimmy nóta.

1 Comment

  1. Erről írt egy klassz novellát valaki, talán Orson Scott Card, amikor a géniusz régvolt zeneszerzőt meglelt genetikai anyagából létrehozzák a modern korban, hogy alkosson még csodás műveket; a vége az, hogy a zeneszerző beáll egy punkbandába talán gitározni, és csak néha ír valami elfogadhatatlanul modern elektronikus zenét, de szimfónikus zenekarra soha többet semmit. Megtetszett neki a zajzene.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑