Month: September 2010

Konfidencia intervallum

Játszottam itt egy kicsit a matematikával, amire Lucia reagált a blogjában, lefordítva magyarra a mondanivalót. Be is vezetett két tipust, a nyertes és a vesztes tipust. A magam részéről ezen finomítanék egy kicsit: ugyanis létezik egy olyan tipus, aki úgymond moderáltan nyertes, de mindig.

Az elvet anno a marxizmus-leninizmus tanulmányaim közben ismertem meg. Lenin ugyanis rendszeresen két célt tűzött ki maguk elé a nagy változások (mint például a novemberben elkövetett Nagy Októberi Szocialista Forradalom) előtt: egy minimális célt és egy maximális célt.
Ez egy nagyon jó elv, ha helyesen alkalmazzuk. Nagyon fontos, hogy már a minimális cél elérésekor is durrogjanak a petárdák, törjön ki az örömünnep. Hiszen már ez is siker. A maximális cél elérésekor pedig hulljunk alélten a fotelunkba és időnként simítsunk végig a fejünk fölött lebegő glórián.

A konkrét példák esetén, ha a gyengébb futó azt tűzi ki maga elé minimális célnak, hogy végigfusson, maximális célnak pedig azt, hogy benne legyen az első ezerben, akkor az 1023. hely esetén is boldog lesz. Ugyanez érvényes a jobbik futóra is a 2. hely esetén, ha minimális célként a dobogót tűzte ki maga elé.

Azaz tessék észrevenni a lényeget: amikor célról beszélünk, akkor soha nem konkrét értéket nevezünk meg, hanem zónát. Melynek az alsó értéke a minimális cél, a felső pedig a maximális.

Nekem az a nagy szerencsém – és ezt nem is győzöm eleget hangsúlyozni a magánéletben sem – hogy rengeteg dolog ivódott bele a gondolkodásomba a versenybridzs során. A gyors helyzetfelismerést, a gyors döntés képességét most hagyjuk, jelenleg a ‘mindig zónákban gondolkodunk’-elv a lényeges. Ott nem is lehetett másképp, a metanyelvként funkcionáló licitrendszerek nem tették lehetővé a lap pontos bemutatását, ehelyett rendszerint csak zónákat, intervallumokat jeleztünk.

Még egy megjegyzés: nagyon fontos, hogy a zóna alsó határa ne legyen túl alacsony. Ha nem kell hozzá erőfeszítés, akkor természetesnek vesszük az elérését, elmarad a teljesítése esetén járó öröm. De túl magas sem lehet, mert akkor meg könnyen frusztráltak lehetünk. Itt jön be a reális helyzetértékelés, és képességeink, motivációnk pontos ismerete.

Szóval könnyen folyamatosan boldogok lehetünk, csak használni kell hozzá az eszünket.

Törmelék

  • Az előkelő googleranks helyezéshez pusztán annyit kell csinálnod, hogy te állítod elő az internet tartalmának a másfélszeresét.

  • A munkahelyi íróasztalom fölé a következő szöveget fogom kiragasztani: “Ha sokat alszol, kevesebb időd marad a szopásra”.

  • Ősi dakota közmondás: Ha berúgod a kocsmaajtót, ne csodálkozz, hogy pofánvernek.

A szakma – és az élet – szépségei

Az utóbbi napokban romeltakarítással és újjáépítéssel foglalkozom. Szakmai nyelvre fordítva, az egyik ügyfelünknél játszuk el, hogy egy katasztrófa megsemmisítette a számítóközpontjukat, mi pedig soványmalacvágtában újjáépítjük. A jelzőt tessék komolyan venni, elméletileg ez az egész időre megy.

A körülmények… nos, azok vannak. Szokás szerint az ügyfél nem tudott adni egy normális irodát a munkához. A kollégák az első pár napban egy alagsori ablaktalan helyiségben nyomták, betonpadlón ülve, laptop a kartondobozon.
Amikor én is sorra kerültem, már valamivel jobb volt a helyzet, kaptunk egy tárgyalót, ahová kipecseltük a tesztrendszert. Itt elméletileg lehetett volna dolgozni. Elméletileg.
Tegnap éppen egy nagyon kritikus folyamatot kellett végigvinnem. Tényleg nagyon észnél kellett lennem.
Ehhez képest akkor küldték be a szerelőbrigádot, ablakot fóliázni. Mindezt egy csupaüveg tárgyalóban. A fickók egész nap az asztalokon, ablakpárkányon ugráltak, asztalokat tologattak, lepedőnyi fóliákat lengettek, nekem pedig cuccolgatnom kellett a két laptoppal, meg a csomó papírral.

Ma ravasz voltam, még az utcán vettem egy pékségben kaját (tönkölykocka, mákos búrkifli). Az épületben ugyanis csak vendégkártyát kapok. Azzal be tudok menni a portán, meg kijönni. Egyszer. Így viszont lesz tízóraim.

Aztán fent először megörültem. Az emeleten nyitott ajtóval vártak, nem kellett arra várnom, hogy valaki majd beenged. De hamar lekókadtam. Kiderült, azt hitték, hogy a tanfolyamra jöttem. Melyet abban a tárgyalóban tartottak, ahol mi a visszaállítási tesztet. Nyilván ők nyertek, én pedig habzó szájjal hívtam a saját pm-et. Hogy most telt be a pohár. Mindenki menjen el a jó édes… Nem elég, hogy ahol lehet, ott kutyáztatnak, de még arra is lusták voltak, hogy megnézzék, szabad-e egyáltalán az a tárgyaló, melyet ideadtak.
Negyedórával később jött a telefon, hogy a hatodikon lesz egy tárgyaló, de délután egyre fognak tudni csak odavezetékezni. Addig foglaljam el magamat. Délelőtt tíz volt. Ahhoz kevés az idő, hogy akár a munkahelyemre, akár haza menjek. Nyilván lenne más sürgős munkám… de az innen nem megy. Innen? Még csak megmozdulni sem tudok. Ez egy beléptetőkkel telezsúfolt irodaház, Az ötödikről feljutni a vendégkártyámmal a másik torony hatodik emeletére, gyakorlatilag lehetetlen küldetés. Újabb telefon. Kértem egy kontaktot. Felhívtam. Nem vette fel. Felharcoltam magam a hatodik emeleti recepcióra. Onnan hívattam személyesen a kontaktot. Végre. Elvezetett a tárgyalóig, ahol letehettem a csomagomat. (Két jól felszerelt notebook, egy vaskos köteg papírral, tud ám nehéz lenni.) Jobb híján kimentem az épületből, messziről lelkesen integetve a földszinti recepciósnak, elmutogatva, hogy vagy kienged a vészkijáraton, vagy kénytelen lesz nekem újabb vendégkártyát kiállítani.

Kint voltam az utcán… és volt egy csomó szabadidőm.

Ekkor kezdett el csapkodni az eső.

Bementem egy antikváriumba. Szerencsés ötlet volt, levadásztam két 96-ban kiadott Tom Sharpe regényt. Cefet drágán. Félelmetes, mennyire megdrágultak az antikvár könyvek is. Láttam egy Major Henrik “könyvet”: a régi Olcsó Könyvtár formátum, kábé akkora, mint egy Hahota füzet… és 6000 pénz volt.
Ábra

Talán nem mindenki ismeri Major Henriket. A múlt század elején élt grafikus és karikatúrazseni volt. Egy perc alatt, pár vonással képes volt bárkiről portrékarikatúrát készíteni. De nem ám csak úgy: a rajz nem csak külsőleg hasonlított az illetőre, hanem bele tudta rajzolni a modell lelkét is. Nyilván a gyorsaság miatt a rajzok határozottan szálkásak voltak, inkább draftnak lehet ezeket nevezni, mint kidolgozott rajzoknak… de pont így voltak tökéletesek.
Aztán a világzengés elől nyugatra menekült, Amerikában viszont nem igazán lett sikeres. Kint mindig is inkább a tálalás számított, mint a mondanivaló.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Major_Henrik
http://www.hunbook.hu/index.php?op=news&id=157

Aztán visszamentem a pékségbe és kértem megint egy tönkölykockát és mákos búrkiflit. A bámulatos memóriával rendelkező eladó visszakérdezett:
– Megint?
– Ja. Az előzőt nem tudtam megenni – mormogtam.
– ?
– Odaadtam másnak – füllentettem, mert semmi kedvem sem volt a maga árnyaltságával elmagyarázni a szituációt.

Újabb csavargás, majd délután egyre visszamentem. Bemennem persze megint csak úgy sikerült, hogy mobiltelefonon kirángattam a kontaktot a belépőkártyájával. De legalább rend van.
Nem mondanám, hogy viharosan dolgoztam. Sorra akadtam el, hol egy switchen, hol egy routeren, hol egy tűzfalon. Gyakorlatilag alig csináltam mást, mint telefonon kollégákat noszogattam. Nem ez az, amit élvezek.

Aztán fél öt körül végeztem, hazafelé még elmentem a postára veszekedni (már íródik a poszt), majd azt mondtam, hogy ilyen elkefélt nap után muszáj kimenni egy üveg borral és egy szivarral a teraszra.

Akkor kezdett el megint esni az eső.

Törmelék

  • Természetfölötti dolgok nincsenek. Tudásunk felettiek viszont annál inkább.

  • Az emberek, akárcsak a macskák, vágynak a simogatásra. Ezt elég sokan megkapják – akár az ősi módon is. Aki nem, az vagy frusztrált lesz és mindenféle játszmákba kezd, hogy kierőszakolja magának – vagy pótlékot keres. Ha látsz valakit, aki nagy teherbírású, aki munkamániás, aki rengeteg dolgon pörög ezerrel, látszólag alvás nélkül – akkor ne zárd ki, hogy az illető a nagyvilág simogatására vágyik.

  • 2*3 sávos úton haladsz, éppen egy közlekedési lámpa felé. A te sávodban senki nem áll a lámpánál, a másik kettőben 2-3 autó. Ekkor a melletted lévő gyorsít, bejön és elédáll a lámpánál, majd amikor zöldre vált, akkor elsőként startol és visszasorol. Megélhetési sávváltó.