Kisértések

Képzeld el a következő szituációt. Bekerül a lakásba valami olyan étel, melyet te – akár egészségügyi, akár vallási okokból – nem ehetsz. (Habár kedveled.) Balszerencsés módon úgy alakul, hogy akik ilyesmit fogyasztanak a családban, azok nem jönnek haza addig, amíg az étel szavatossága tart. Mivel kaját ki nem dobunk, egyértelműen látszik, hogy neked kell megenned a tiltott ételt.

Hogyan időzíted?

Nos, én veszek egy nagy levegőt, és az első adódó alkalommal felfalom az egészet.

Pusztán a logika miatt. Jó esetben ugyanis ilyenkor enyhén rosszul leszek, mely el fog taszítani attól, hogy később akár vásároljak is ilyesmit. Ezzel szemben, ha beosztanám és minden nap ennék belőle, simán hozzászoknék – eleinte kevesebbet, később egyre többet vásárolnék belőle, rendszeresen.

9 Comments

  1. Epeköves panaszokkal szerintem megsem születhet az az ötlet, hogy a pazarlást elkerülendő megegyek olyat ami kiválthat egy görcsöt.
    Inkább elajándékozom/megkínálok vele mást.

  2. mi figyel a hűtőben?:-)

  3. És vajon minek tart az ember egy sereg háziállatot? :-)

  4. @Höbörgö:

    Mint egykorvolt gyakorló epeköves, csak azt tudom mondani, hogy eperohamot bármi ki tud váltani.
    Viszont tény, finomíthattam volna az írást, vannak olyan esetek, amikor szigorúan tilos valamit megenni és pont.

  5. @Hvala:
    Most éppen semmi, de amikor ezt írtam, tele volt a lakás szénhidráttal. :)

  6. @meow:

    Hihetetlen válogatós macskáink vannak. Semmi mást nem esznek meg, csak a száraz/nedves macskakaját. Se a kolbászt, se a szalonnát, se a párizsit… tésztáról, zöldségről meg már nem is beszélek. Egyedül Picúr eszi meg a gépsonkát, de abból is csak egyfajtát. A karajszeletet például már nem. (Nej őszinte bánatára a csigákat sem eszik.)

  7. Egy ideig én is azt hittem, hogy rettenetesen válogatós macskáim vannak. Aztán eljött az idő, hogy egyszerűen nem tudtam nekik megvenni az ízlésüknek megfelelő kaját. Nem volt rá pénz. Eltelt egy nap, két nap, három nap. Gyönyörűséges kaparó mozdulatok, jellegzetes undorodó arckifejezések, hajnali nyávogás, minden volt. Három napig. A negyedik napon a válogatós macskák simán megették a tejbe kenyeret, a rizst, és mindenféle maradékot onnantól :-D.

    Az is igaz, ahogy lett újra pénzünk, és megvettük a macskaját, többet nem kértek a házi maradékból.

  8. Fogy a whiskas rendesen, ha a macskák napokra elkóborolnak? :)

  9. teljesen világos, h. a macskakajákba “drogot” raknak, h. a szerencsétlen állatja rákapjon arra a sz*rra, és mást meg se egyen onnantól kezdve.

Leave a Reply to Hvala Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading