Tecchalott cethalász

A könyvben – az utóbbi 10 év tapasztalatai alapján – szvsz jogosan írhattam, hogy Magyarországon a karikatúra, mint műfaj, kivérzett.

Aztán amióta megírtam azt a bevezetőt, azóta sorra jönnek az életjelek:

  • Egyre jobban virágzik a Párkocka.hu. Nemcsak profik szerepelnek rajta, hanem jönnek sorban az amatőrök is. Teljesen meglepő, hogy egyáltalán léteznek.
  • Beindult a Ludas Matyi Online. Elég bénácska, szemmel láthatóan még keresi a hangját, de van.
  • Marabu blogol, de ezt már tudjuk rég. És persze ne menjünk el szó nélkül a Napirajz mellett sem.
  • Van blogja a karikatúra szakosztálynak is.
  • Végül nemrég tudtam meg, hogy létezik egy karikatúraműhely is. Mondjuk, elég régóta, ehhez képest nem igazán hallani róluk, de vannak.

Csak temetni kellett, és egyből nekiállt mozogni. Mondjuk, a magam részéről némileg szkeptikus vagyok, attól, hogy az emberekben buzog az alkotási vágy, még nem biztos, hogy lesz fizetőképes kereslet is, de legalább valami megindult.

5 Comments

  1. Ha már itt a Napirajz, akkor erről se feledkezzünk meg:

    http://csordasdaniel.blog.hu/

    És minél több ilyen lesz, annál inkább lesz közönség is. Legalábbis remélem.

  2. Nagyon jó, kösz.

  3. Tényleg jó az oldal, de a régi rajzokhoz egy kicsit hekkelni kellett. Akit érdekel, így érhetők el a korábbiak:
    http://csordasdaniel.blog.hu/2009/
    http://csordasdaniel.blog.hu/2009/page/2

    Ezt meg csak érdekességképpen:
    http://www.flickr.com/photos/jpetrenyi/48064112/sizes/o/in/set-1046381/
    De én hamar abbahagytam.

  4. Nekem tőled ez a személyes kedvencem:
    http://www.flickr.com/photos/jpetrenyi/48563227/in/set-1055917/#/
    Szoktam a férjemnek mutogatni, hogy tudja, mi vár rá :-D.

Leave a Reply to meow Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading