A korábbi kertészeti kérdés megoldódni látszik. A kérdés ugye az volt, hogy lisztharmat, vagy valami más?

Nos, a lisztharmat egészen biztosan nem támad vissza, ha az ember le akarja permetezni. Marad a gyapjastetű. És sajnos makacsul is marad, mert eszméletlen, mennyire elfajult a helyzet. A legtöbb helyen már kikelt a pihék alól valami rovar. Egy csomó kisebb fehér, illetve nagyobb, borsó méretű szürke rovar flangározott a fehér pihékkel borított ágakon, és ha közelebb mentem, akkor szárnyra kerekedtek és letámadtak.

A permetezőt 3%-os kenőszappan oldattal töltöttem fel, aztán adtam a pofájuknak. Hát, láttam már ennél babrásabb munkát, de azt japán autisták végezték. Minden cserje, minden bokor alá be kellett mászni, mert ez a fehér szösz a növények tövén, illetve az alsó levelek fonákján támad. Ha ehhez hozzáveszed, hogy vannak kifejezetten alacsony, szétterülő növényeim is(1), valószínűleg te sem lepődsz meg, ha elárulom, hogy a nyári meleg ellenére a kertészmelegítőmben kúsztam-másztam a földön.

(1) Kurva macskák. Télen kinyírták a fügefát, mert azon élesítették a körmeiket. Persze a fügefa sem kezdő, idén tavasszal tucatnyi szárral indult újra, immár bokrot alkotva. Csakhogy a szerencsétlen pont egy nagy ecetfa alá lett ültetve, azaz az első dolga az, hogy elindul oldalra, ahol napfényt is talál. Egyéni pech, hogy a gyapjastetvek pont ezt a fát kedvelték meg a legjobban.

Miután alaposan lemostam a benti kertet, jöhetett a kinti. Gyakorlatilag nem volt olyan növény, melyet ne támadtak volna meg. Szerintem még a betonkerítéssel is bepróbálkoztak.
Elvoltam egy ideig… amikor olyan részhez értem, hogy eldobtam a permetezőt és sikítva menekültem. A záportározó mellett van egy csomó nyárfa. Ezeket gyakorlatilag a kutya sem kezeli, tömegével növesztik mind a törzsük tövén, mind a fa alatt a vadhajtásokat. Na, ezek a vadhajtások fertőződtek el, de brutális módon. Mintha belepte volna az ágakat a hó, a rovarok meg millió hangyaként nyüzsögtek rajtuk. Ide ugyan mehettem a szappanos vizemmel.
Kihoztam a metszőollót és nekiálltam vadhajtást irtani. Ha láttál már trágya munkát, akkor ez az volt. Levegőt sem mertem venni, olyan tömegesen szálltak rám a fehér/szürke rovarok. A cipőm, a melegítőm, a hajam, olyan fehér volt, mintha lisztben fürödtem volna.
Azt a két fát lekezeltem, melyek a külső kertemen belül voltak, a levágott ágakat kihúztam a záportározó kapujáig. Elégetni sajnos nem lehet, rendelet tiltja. De értelme sem lenne sok, hiszen az erdőig gyakorlatilag mindegyik nyárfa így néz ki. A gyapjastetveket innen kiirtani képtelenség, csak a távoltartásukon sportolhatok. Ez heti egy szappanos fürdőt jelent a kertnek. Ember van olyan, aki nem fürdik ennyit.

A végén jött a nagy probléma: mit kezdjek magammal? Ilyen lisztesen nemhogy a lakásba, de még a kertembe sem szívesen mentem be. Végül beosontam a teraszig, ott levetkőztem alsónadrágig (megy ez nekem, Úrkúton már adtam elő ilyen performanszt), a ruhát kint hagytam, vettem egy nagy, bő szappanos, hajmosós zuhanyt, majd egy lavór szappanos vízzel kimentem a teraszra és mindent beáztattam. Mint egy víruselterjedős scifi filmben.
Aztán nekiálltam kimosni a permetezőt, a permetlét először csak ki akartam borítani, aztán teljesen véletlenül vettem észre egy horror méretű tenyészetet a szedren, szóval már lezuhanyozva mentem vissza a csatamezőre.

Utálom ezt a bogarat.