Navigare necesse est

Mondjuk, vannak fenntartásaim a Google Maps-re épülő navigációs rendszerekkel.

Nézzünk rögtön két példát.

1.
Tegnap a Bécsi út 56-ba kellett mennem. Ez ugye nem nehéz feladat, a Bécsi út meglehetősen ismert, pusztán csak a házszámot kellene előre megnéznem, mert ez egy hosszú és forgalmas út, ott helyben már nem fogok ráérni nézelődni.

Első kisérlet. Hát, ugye, nem igazán stimmel. Persze, ha belegondolunk, a térképnek van igaza, hiszen ha azt írom, hogy Bécsi u, az alapvetően utcát jelent, márpedig a Bécsi utca Újpesten van. (De amikor bepötyögöm a mobiltelcsibe, eszembe fog-e ez jutni?)
Második próbálkozásra ravaszul hagyom, hadd gördüljön le a menü, majd kiválasztom, hogy nekem az a Bécsi út kell, amelyik Ürömhöz van közel. Tulajdonképpen ez jó is, csak azt kell észrevenni, hogy ekkor elfelejtette a házszámot. Tehát ha kirongyolsz a megadott óbudai temetőhöz, nagyon más házszámot fogsz ott találni.
A valóságban az történt, hogy a temetőnél elővettem egy iGO-t és az alapján simán odataláltam. Természetesen nem kellett volna ennyit kinlódnom, ha elsőre a Bécsi út 56 címet írom be, akkor rögtön oda is tesz.

2.

Amikor az utánfutóval kinlódtam, a Kisokos a következő címet dobta ki: Nemes u. 32. Ez nagyon jó cím, mert kb. 3 percre lakom az utcától. Ugyanúgy csak a házszám megkeresése volt a kérdéses.
Első próbálkozás. A szokásos. Nemes u = Nemes utca, az meg Kőbányán van.
Kicsit kellemetlen, hogy a Google szerint a Nemes út is ugyanez. Fel sem adja a XVIII. kerületi utat. (Pedig nem kicsi út, az egyik gerince a kerületi közlekedésnek.)
Trükközzünk. Elsőre beírtam a Királyhágó utat. (Mert én tudom, hogy az a Nemes út folytatása. Mit csinál az, aki nem ismeri a helyszínt? Valószínűleg Kőbányán káromkodik.) Persze ez sem volt egyszerű eset, Királyhágóból is van éppen elég verzió, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy legyen rajta az aktuális képen az igazi Nemes utca. És ha ekkor írom be a nevet (persze belebiggyesztve a XVIII. ker tagot), akkor már felismeri az utcát. De vedd észre, hogy csak annyit írtam be, hogy Nemes. Ha mögéírom akár azt, hogy u, vagy utca, vagy út – vagy a célomnak megfelelően a 32-es számot, mindig Kőbányára tesz át. (Sőt, még az előző képen is rákérdez, hogy nem akarok-e inkább Kőbányára menni?) Nem tudom, mit tudhat az a másik utca, de ránézésre valami ipartelepi elhagyatott zsákutca, a pestlőrinci Nemes utca meg kerületi főút – mégis ezt kezeli mostohán a Google.
Aztán ha már megvan a valódi utca, akkor már nagyjából helyben vagyunk: kellően ki kell nagyítani és akkor látszanak a kereszteződésekben lévő házszámok.
Na de így útvonalat tervezni…

6 Comments

  1. A mi házszámunkat is Lőrincen rossz helyre teszi, a Nagyenyed másik oldalára. :) És nem csak a Kugli, amikor régebben néha taxival mentem haza, ott is volt egy-két navigátor, ami úgy működött.

  2. +1 szavazat az utvonalterv.hu oldalra.
    Igo-val azonos térképalap, illetve még frissebb is, mert ezt nem 3-6 havonta frissítik. Tud tervezni tömegközlekedéssel is, norc.hu panorámaképei integrálva…

  3. Tényleg nem rossz. Mindkét fenti tesztet jól vette. Viszont csak Magyarországra és Romániára működik. (Ami persze Pesten belüli csavargáskor egyáltalán nem baj.)

  4. Én is az utvonalterv-et akartam ajánlgatni, gyalog, bkv-val, kocsival, mindenhogy működött eddig, és nagyon pontosan és jól.

  5. Az iGO is jól megtalálja, ráadásul oda is vezet.

    Amúgy nem hiszem, hogy az utvonalterv.hu térképe folyamatosan frissülne, SZVSZ a TopMap nekik is negyedévente ad friss térképet. Most éppen ezt írja: “Utolsó térképfrissítés: 2010. ápr. 15.”

Leave a Reply to meow Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading