Mondjuk, vannak fenntartásaim a Google Maps-re épülő navigációs rendszerekkel.
Nézzünk rögtön két példát.
1.
Tegnap a Bécsi út 56-ba kellett mennem. Ez ugye nem nehéz feladat, a Bécsi út meglehetősen ismert, pusztán csak a házszámot kellene előre megnéznem, mert ez egy hosszú és forgalmas út, ott helyben már nem fogok ráérni nézelődni.
Első kisérlet. Hát, ugye, nem igazán stimmel. Persze, ha belegondolunk, a térképnek van igaza, hiszen ha azt írom, hogy Bécsi u, az alapvetően utcát jelent, márpedig a Bécsi utca Újpesten van. (De amikor bepötyögöm a mobiltelcsibe, eszembe fog-e ez jutni?)
Második próbálkozásra ravaszul hagyom, hadd gördüljön le a menü, majd kiválasztom, hogy nekem az a Bécsi út kell, amelyik Ürömhöz van közel. Tulajdonképpen ez jó is, csak azt kell észrevenni, hogy ekkor elfelejtette a házszámot. Tehát ha kirongyolsz a megadott óbudai temetőhöz, nagyon más házszámot fogsz ott találni.
A valóságban az történt, hogy a temetőnél elővettem egy iGO-t és az alapján simán odataláltam. Természetesen nem kellett volna ennyit kinlódnom, ha elsőre a Bécsi út 56 címet írom be, akkor rögtön oda is tesz.
2.
Amikor az utánfutóval kinlódtam, a Kisokos a következő címet dobta ki: Nemes u. 32. Ez nagyon jó cím, mert kb. 3 percre lakom az utcától. Ugyanúgy csak a házszám megkeresése volt a kérdéses.
Első próbálkozás. A szokásos. Nemes u = Nemes utca, az meg Kőbányán van.
Kicsit kellemetlen, hogy a Google szerint a Nemes út is ugyanez. Fel sem adja a XVIII. kerületi utat. (Pedig nem kicsi út, az egyik gerince a kerületi közlekedésnek.)
Trükközzünk. Elsőre beírtam a Királyhágó utat. (Mert én tudom, hogy az a Nemes út folytatása. Mit csinál az, aki nem ismeri a helyszínt? Valószínűleg Kőbányán káromkodik.) Persze ez sem volt egyszerű eset, Királyhágóból is van éppen elég verzió, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy legyen rajta az aktuális képen az igazi Nemes utca. És ha ekkor írom be a nevet (persze belebiggyesztve a XVIII. ker tagot), akkor már felismeri az utcát. De vedd észre, hogy csak annyit írtam be, hogy Nemes. Ha mögéírom akár azt, hogy u, vagy utca, vagy út – vagy a célomnak megfelelően a 32-es számot, mindig Kőbányára tesz át. (Sőt, még az előző képen is rákérdez, hogy nem akarok-e inkább Kőbányára menni?) Nem tudom, mit tudhat az a másik utca, de ránézésre valami ipartelepi elhagyatott zsákutca, a pestlőrinci Nemes utca meg kerületi főút – mégis ezt kezeli mostohán a Google.
Aztán ha már megvan a valódi utca, akkor már nagyjából helyben vagyunk: kellően ki kell nagyítani és akkor látszanak a kereszteződésekben lévő házszámok.
Na de így útvonalat tervezni…
2010. June 24. Thursday at 09:42
utvonalterv.hu :)
2010. June 24. Thursday at 10:04
A mi házszámunkat is Lőrincen rossz helyre teszi, a Nagyenyed másik oldalára. :) És nem csak a Kugli, amikor régebben néha taxival mentem haza, ott is volt egy-két navigátor, ami úgy működött.
2010. June 24. Thursday at 10:58
+1 szavazat az utvonalterv.hu oldalra.
Igo-val azonos térképalap, illetve még frissebb is, mert ezt nem 3-6 havonta frissítik. Tud tervezni tömegközlekedéssel is, norc.hu panorámaképei integrálva…
2010. June 24. Thursday at 11:05
Tényleg nem rossz. Mindkét fenti tesztet jól vette. Viszont csak Magyarországra és Romániára működik. (Ami persze Pesten belüli csavargáskor egyáltalán nem baj.)
2010. June 24. Thursday at 23:27
Én is az utvonalterv-et akartam ajánlgatni, gyalog, bkv-val, kocsival, mindenhogy működött eddig, és nagyon pontosan és jól.
2010. June 25. Friday at 18:45
Az iGO is jól megtalálja, ráadásul oda is vezet.
Amúgy nem hiszem, hogy az utvonalterv.hu térképe folyamatosan frissülne, SZVSZ a TopMap nekik is negyedévente ad friss térképet. Most éppen ezt írja: “Utolsó térképfrissítés: 2010. ápr. 15.”