Dehogyisnem, jó. Csak nem minden szempontból.

  • Arról már írtam, hogy megfúrták az autó benzincsövét, majd leszívták a benzint. Elvittük szervízbe a kocsit, utána Nej elment feljelentést tenni, erre lecseszték, hogy miért nem egyből oda rohant. Természetesen a rendőrök érdeklődés hiányában zárták le később a nyomozást.
  • Arról is írtam, hogy szorgos kezek egyik éjjel nekiálltak leszedni a könnyűfém felniket. Szerencsére a kerékőr megállította az akciót, én meg időben vettem észre, hogy hiányoznak csavarok a felniből.
  • Ez viszont teljesen friss. Ma adtam le a kocsit kötelező szervízre, ahonnan visszaszóltak, tudok-e róla, hogy meg lett fúrva a zárbetét? Meglökték, és erre simán beesett. Nyilván nem tudtam róla, mindig távkapcsolóval nyitok. A kocsiban meg nem tartok semmi értékeset, a papírzsebkendő, redbull és szőlőcukor meg nem mozgatta meg a tolvaj bírhatnékvágyát.

Hát, így élünk. Persze ehhez nem is kell feltétlenül városszéle, éppen most mondták, hogy egy kollégát tegnap fényes nappal a Fogarasi úton raboltak ki: motoros kiszúrta a gumiját, jelezte, hogy defekt van, majd amikor a kolléga kiszállt, elvették tőle az értékeit.