Day: May 10, 2010

Erre mondta Nej, hogy most vegyünk lottót, mert a szerencsének már csak statisztikailag is jelentkeznie kell.

Megy az érettségi sorozat, a leány következő jelenése csütörtökön a földrajz. Megint egy beszámítós tantárgy. Megint egy elkeserítő próbaérettségi. Megint egy őrült nagy hajrá.

És tegnap durrant be megint a csajszi bölcsességfoga. Ahogy a múltkor is írtam. Pokoli fájdalom, fertőzés, torokfájás, kialakulófélben lévő szájzár.
A legjobbkor.

Ha nem megy el írásbelit írni, akkor marad az október, és nyilván elveszít egy évet, amennyiben sikerülne is a felvételi. Nade elmenni ilyen állapotban? Oké, írásbeli, nem kell beszélni – de hogyan lehet lázasan, legyengülve, szájzárral megspékelve egy érettségi feladatsorra koncentrálni?
És akkor a szombati angol nyelvvizsgáról még nem is beszéltem. Jó, már ez is csak írásbeli, mert a szóbeli rész pár héttel ezelőtt sikerült (az írásbeli meg 58 pontos lett, azaz csak két pont kellett volna ahhoz, hogy az is meglegyen) – de ilyen állapotban mennyi értelme lesz?

Most majdnem óránként mos fogat, fertőtlenítő többet van a szájában, mint étel, kínunkban már azt is kitaláltuk, hogy rágózzon, hátha az állandó mozgástól visszafordul a kezdődő szájzár… és reménykedünk.

Csak, hogy igazoljam, valamikor egész közel álltam hozzájuk.

Amikor még a veszprémi távfűtésnél dolgoztam, hozzánk tartozott a kéményseprés is. Nekik írtam a címben szereplő adminisztrációs programot. (Meg az Ajka-Tapolca körzetbeli sepiknek is.) Nekem a kéményseprők még mindig valahol kollégák – dacára annak, hogy ügyfélként szinte csak kellemetlen élményeim vannak velük.

Itt az újabb.

Úgy kezdődött, hogy elfogyott a melegvíz. Tekintve, hogy kombi cirkónk van, ez azért nem szokványos eset. Szerencsére rájöttünk, hogy ha kinyitunk még egy csapot, akkor belobban a bojler. Persze, nem gondoltuk, hogy ez lesz a végleges megoldás.

Szerelő. Szétszedte, megpiszkálta, káromkodott. Aztán addig szuttyogtatta, míg egyszer csak jó lett. Még ő is meglepődött.
– Már azt hittem, hogy a vezérlőmű romlott el – sóhajtott.
– Mert?
– Az egy kisebb vagyon.
– És most jó lett?
– Igen, tekergettem egy kicsit két membránon és most jó.
13 KHUF.

Egy hétig tartott – aztán kezdte előlről. Oké, jöjjön a szuperszerelő. (Kicsit drágább, de ő dedikált FÉG-es ember.)

Szétszedte, káromkodott. Neki már megpiszkálnia sem kellett.

– Vezérlőmű – mondta ki a verdiktet.
– Akkor most mi lesz?
– Ki kell cserélni. 26e + munka.
– Várjon, ezt megbeszélem az asszonnyal.

Nem azért, mert papucs vagyok. Tudni kell, hogy ez egy ezeréves K18-as, a múzeumok, ha tudnának róla, nem győznének ajánlatokkal bombázni. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy ebbe még érdemes ennyi pénzt feccölni.
Végül úgy döntöttünk, hogy akkor cirkócsere. Persze nem egyből, mert most éppen nincs rá pénz, de júliusban majd lesz. Addig meg elleszünk ilyen többcsapos módszerrel.

– Ne csináljon semmit – állítottam le a szakit – Cirkót fogunk cserélni. Tud valamit ajánlani?

Tudott. Meg is egyeztünk a részletekben. Ha szükség lesz rá, keresni fogjuk.

– De azért van ám itt egy fontos dolog – emelte fel a mutatóujját.
– ?
– Ezeken a készüléken csak úgy lesz garancia, ha kérnek hozzá kéményseprő szakvéleményt. Ha nincs, akkor a gyártó elzárkózik.
– Akkor lesz.
– Nana. Nem olyan könnyű azt megszerezni. Mi például eddig mindet garancia nélkül szereltük. Szerencsére masszív készülékek ezek, soha nem romlanak el.

Megvontam a vállam. Tudtam én a borhűtőmbe is égőt szerezni, mit nekem egy szakvélemény.

Ahogy elment a szerelő, pár napra teljesen elvadult a helyzet. Eljutottunk oda, hogy ha az összes csapot megnyitottuk, akkor sem gyulladt be a láng. Hát… ezzel nem fogjuk megvárni a júliust. Én még csak-csak, mert sok éve hideg vízben zuhanyzok, de a család már csak a gondolatra is szederjes lett.

Tiszta szerencse, hogy pont ekkor jelentkezett be a szokásos éves ellenőrzésre a kéményseprő.

– Ez az Isten ujja – egyeztünk meg Nejjel. Gyorsan kérünk tőle egy szakvéleményt, hitelkeretből kicseréljük a cirkót, aztán majd júliusban visszarakjuk a pénzt.

A kéményseprőt előkészített tereppel vártam. Elhúztam a mosógépet, leszedtem a takarócsempét, gyakorlatilag csak a vörös szőnyeg hiányzott. A bácsika bejött, manuális vizsgálat, huzatpróba, minden rendben. Rányalta az igazolómatricát a cirkóra.

– Lenne még egy kérésem – kezdtem előtolni a farbát – Le akarjuk cserélni a cirkót egy másikra. Kellene hozzá egy szakvélemény.
– Milyenre?

Megmondtam.

– Az gyakorlatilag ugyanolyan, mint a mostani – konstatálta.
– Igen. Egy kicsit nagyobb teljesítményű, de le akarjuk fojtatni. Nincs szükségünk rá.
– Akkor keressenek majd meg a konkrét igénnyel. Hozok ki egy űrlapot, kitöltjük, megvizsgálom a kéményt, aztán kapnak egy szakvéleményt.

Közben elkezdte nézegetni a kéménynyílást.

– De már most szólok, hogy ahhoz ki kell cserélni a kéménybélelést.
– Miért? Ugyanolyan a beszerelendő cirkó.
– Igen, de azóta változott a szabvány. Akkor lehetett, most már nem.
– ?
– Meg az ajtót is le kell cserélni. Ez ugye kőből van, ma már fémajtót kell felrakni.
– Aha.
– Nagyjából ennyi. Itt a számom, keressenek, ha kell.

A hóhér, az. Udvariasan kikisértem, és csak utána kezdtem el dühöngeni. Gondold végig. Immáron harmadik éve bejön, leellenőrzi a kéményt, majd rányomja a pecsétet, hogy minden rendben, a kémény jó. Ha a bélés anyaga nem lenne jó, akkor ezt tuti nem tehetné meg. Ergo a kémény jó most is. Mitől lesz rossz, ha lecserélem a cirkót egy ugyanolyanra? Nem kicsit lenyúlásszagot éreztem, nem is kicsit. Egy kémény újrabélelése nem két forint. És akkor az időről nem is beszéltem, mert ugye addig nincs melegvíz.

Gyarapítjuk mi is a garanciátlanul szereltetők táborát. Lehet, hogy meg lehetne csináltatni okosban, de az nem az én műfajom. Éljen az értelmetlen szabályozás.